Vége van az őszi szünetnek is ami igazán itthon ülősre sikeredett, lévén hogy eléggé levett a lábamról az aktuális betegség ami sajnos nálam is kruppos rohamot idézett elő. Én már jól vagyok ellentétben a nővéremmel aki 3 napja a "valami bujkál benne " állapotban lebeg lemaradva egy osztálybuliról és egy lovasversenyről(szóval biztos nem szimuláns). Soma is csak öt percig volt ma oviban amíg anyukám konstatálta, hogy elfelejtette a mai szünetet az intézményben és áldotta az eszét hogy a szülinapi tortát is elfelejtette megrendelni amit Soma ovis szülinapi köszöntésére akart ma bevinni. Szóval, megint nem vagyok egyedül és azt hiszem jobb lesz ha megbarátkozom a gondolattal hogy az egyedüllét mint olyan még sok-sok évig ismeretlen érzés marad számomra. Persze ha jól belegondolok imádom ha zajlik körülöttem az élet és ha esetleg éppen túl nagy a csönd körülöttem mindig gondoskodom családtagjaim megfelelő szórakoztatásáról. Ennek nyomán számos beszédes becenévre tettem már szert. A már említett pakológép mellett rendszeresen hívnak Rontó Pálné-nak, vagy pénzhajhásznak (a legújabb szórakozásom anyukám pénztárcájának megkaparintása, és tartalmának felaprítása)és Csenge-sárkánynak ha éppen meseszereplő vagyok. Az otthonunk még mindig rengeteg lehetőséget rejt kreativitásom és leleményességem fejlesztésére. Egy nyitva felejtett wc ajtó nyomán kiderülhet például, hogy hány cipő fér be az előszobai wc-csészébe. Rájöttem arra is, hogy ha elroppantom a szobai fikusz levelét érdekes ragacsos fehér lé folyik belőle, és ez igaz majdnem az összes levelére(ennek a kísérletnek még nem értem a végére), a konyhaszekrényünk lába pedig pont a fejem átmérőjével egyforma amit már többször is megtapasztaltam a szekrény alatt tartott komposztos ládáért kepesztve és beszorulva. Felfedeztem, hogy a fahordó kosár pont jó hintának ha elég kitartó vagyok a fahasábok kipakolásában, és a cserépkályha megrakását is vétek nélkülem intézni.
A beszéddel még nem szívesen vacakolok, hiszen szerintem baromi jól előadom hogy mit szeretnék, de a hiba sokszor a vevőkészülékekben van mikor nem értik(vagy nem akarják megérteni) a szándékaimat. Például ha valaki indulóban van és öltözik és én odaviszem neki a cipőmet a fejemre pedig egy sebtében felkapott sapkát biggyesztek az vajon mit jelent? Ha nagyokat cuppogva vágtatok anyukámhoz s a ruháját rángatva próbálok a pólója alá jutni akkor ugye elég egyértelmű mit akarok. Ha pedig alvás helyett fejemre húzom majd nagyokat kacagva lekapom a takarót az sem érthető úgy hogy hú de álmos vagyok! Mégis egyre többször találkozok süket fülekkel és "nem"-ekkel meg olyan Rolling Stones idézetekkel hogy "Nem kaphatsz meg mindent amit akarsz" Szóval az élet nem fenékig tejfel és már érzem ahogy rakódik le bennem a dac, hogy majd úgy egy év múlva vulkánként törjön ki belőlem. De minek is várjak egy évig?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése