Benne vagyunk az újságban

A Kismama magazin karácsonyi számába bekerült anyukám egy írása, de olyan erősen átszabva, hogy az már a merénylet határát súrolja.Vigasztalásul bemásolom hát ide, anyukámat felvidítandó és az örökkévalóságnak megörökítendő:

Tanítómestereim, akik nélkül csak egy feltét nélküli pizza lennék

Gyerekkoromban inkább fiús kislány voltam és nem voltam nagy babázós, így nem mond-hatom, hogy tudatosan rákészültem volna a női feladataimra, de mikor egy tenyérjós könyv került a kezembe az első dolog, amit megvizsgáltam az volt, hogy hány gyermekem lesz a tenyérvonalaim szerint. Húszas éveim közepén a legnagyobb buli-időszakomban villámcsapásként villant a két csík a teszten, aminek a kezdeti rácsodálkozás után, tényleg örültünk. A szülésig hátralévő időt kizárólag szakkönyvek (hja, hol volt még az internet mindenhatósága) bújásával töltöttem, bepótolandó az oviban kihagyott gyakorlati rákészülést.  Réka babánál mindent tökéletesen akartam csinálni. Dr Spock úgy feküdt az éjjeliszekrényen, mint nagymamánál a Biblia és valamilyen szinten úgy is hittem benne, mint ő a szentírásban. Igen, megvolt a fertőtlenítés, mérlegelés, időre etetés szentháromsága és a „mindent alárendelek a babának” téveszme is működött. Valószínű a táplálási ösztönöm is kicsit túlburjánzott annak idején, így az egyik meghatározó emlékem az anyaság első hónapjaiból a mellszívó ütemes zakatolása. A hajamat pedig, azért vágattam le akkoriban rövidre, mert egyszerűen nem fért bele a napomba a hosszú haj karbantartása.

 Elsőszülöttünktől kaptam a szülővé válás örömét, az életre szóló felelősségvállalás döbbenetét és a könnyekig hatódás művészetét.

 Kétéves volt kislányunk mikor megszületett az öccse és én ízelítőt kaptam az egyik kicsi másik pici életérzésből. Úgy emlékszem egyáltalán nem viselt meg az, hogy alább kellett adnom az elvekből, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem volt elég kezem és tartalék energi-ám (a szülés után rám rakódott tartalékoktól eltekintve) a kivitelezésükhöz. A szabályok la-zultak, amire azért is volt szükség, mert Csongor, nem volt híve a szakkönyveknek és sokkal előrébbvalónak tartotta saját igényeit.

Másodszülöttünk tanított alkalmazkodásra, kreativitásra, türelemre és a testvérháborúk okán a konfliktuskezelésre.

Két gyönyörű gyermek után, úgy éreztük nem foszthatjuk meg a világot a folytatástól így hamar belevágtunk a 3. baba projektbe(dacolva a tenyeremben lévő két vonalkával). A sors azonban majd másfél évnyi várakozás után pottyantotta ölünkbe második fiúnkat. Természetesen Soma is homlokegyenest más, mint a testvérei és mivel mellé sem kaptunk használati utasítást, sorra dőltek meg és születtek új nevelési elvek.

Harmadszülöttünk tett igazán nagy stratégává és profi logisztikussá. Elmélyülni, lelassulni, leegyszerűsíteni tanított. Nála itatódtak át végérvényesen humorral, az elvek.

Gyermekeinkkel és az időközben beszerzett kutyánkkal úgy éreztük kerek a világ, s mikor már kezdett olajozottan működni a családi gépezet, és én is újra hasznos tagja lettem a társadalomnak tornádóként robbant be az életünkbe négyeske.

Csenge még csak 1 éves így a hozzá való kulcsot még csak keresgéljük, de az már világos, hogy a negyedszeri szülővé válástól is sok mindent kaptunk. Természetesen se fejés, se mérlegelés, se cumisüveg, se felesleges para (na jó azért az van). A hozzáállás letisztult és ösztönös.

Negyed szülöttünktől tanultam elképesztően rugalmas, és laza lenni.

Vérprofinak érzem magam, pedig nem biztos, hogy a mostani nyomvonalunk az üdvözítő. Mivel elméletben jó vagyok, ezért teljesen tisztában vagyok vele sokszor milyen csapnivaló vagyok a gyakorlatban. Eljutottam azonban odáig, hogy nem bánom a néha baromi következetlen és helytelen döntéseimet, hiszen ez vagyok én. Az alap és a feltét, amit a gyermekeink pakoltak rám, akiknél jobb tanítóról nem is álmodhatnék.

                                                                     Jójártné Farkas Adrienn