Nyaralás

Minden különösebb katasztrófa és pánikhelyzet nélkül vagyunk túl a nyaraláson, ami az én habitusomat ismerve tényleg nagy szó. Állandó változásban vagyok, és most éppen jó kislány korszakomat élem, ami nem is olyan rossz móka. Na jól van, a hazaérkezésünk után, a szüleim által  rám zúdított dicshimnuszt  már kicsit én is soknak éreztem, hisz én csak rákapva az autózás ízére hátradőltem az ülésemben s egy-két kisebb "unatkozom-szórakoztasson -már valaki" hisztitől eltekintve vagy nagyokat aludtam, vagy egyszerűen csak élveztem az utat.
 Már túl vagyunk a 358 db fénykép csekkolásán is és a töméntelen mennyiségű sirály, macska, papagáj,rák s Horvátország faunájának egyéb gyöngyszemeiről készült fotók kiszanálása után anyukám  hamar levonta a  konzekvenciát, hogy legközelebb Csongor bátyám csak felügyelet mellett kezelheti a gépet.
A déli szomszédaink madaraival anyukám már régi mély barátságot ápol. Évekkel ezelőtt egy kempingben szüleim nem átallottak felverni a recepcióst  éjnek évadján egy hihetetlen idegesítő sziréna-szerű hang miatt. Így, az akkor, a kedves horvát úr által egyszerűen Crazy Bird-nek keresztelt egyeddel való ismételt találkozás, már csak kicsit volt idegesítő.
 Anyukám madárgyűlöletét némileg tompította nővérem fellépése a medúzák élethez való jogaiért. Ami abban nyilvánult meg, hogy a tengerparton minden hálóval medúzákra vadászó gyereknek magyarul hadarva üvöltötte le a fejét. Feltételezem hogy a főként olasz bambinók nem beszélik olyan jól a nyelvünket, így ismét bebizonyosodott hogy Réka nagyon meggyőző egyéniség, hisz a kis gyilkosok elkerekedett szemmel bámultak a hisztérikusan föléjük tornyosuló nővéremre, majd szó nélkül visszaengedték a zsákmányt a tengerbe. Később azért még szúrós szemmel méregették a bolond magyar lányt amin szüleim nagyon jól szórakoztak s élcelődtek, pedig én tényleg büszke voltam az én bátor nővéremre.
Anyukám is mindent megtett hogy jól szórakozzunk, s miután azt gondoltuk a csípőre tett kézzel napozás végeredményét nem lehet überelni, neki sikerült egy, "már bekentem 4 gyereket magamra csak félig-meddig rákenem a kezemen ragadt anyagot" produkcióval.
Most először volt telepített sátorban a szállásunk, amitől mint utóbb kiderült kár volt parázni.Én imádtam. Nem voltak elérhetetlen kilincsek, csak könnyen nyíló cipzárak, ami eléggé megbonyolította a délutáni altatásomat, s így vezettem rá anyukámat arra, hogy tulajdonképpen az napozás, ha szieszta időben, fürdőruhában, babakocsit tologat a kempingben, s vágyakozva nézi a sok árnyékban szundikáló nyaralót.
Azért hallottam, amikor anyukám utolsó este mondta Rékának, hogy szóljunk rá ha esetleg otthon egy lavór mosogatnivalóval indulna zuhanyozni.....
Somával egyébként dacszövetséget kötöttünk pancsolás ügyben, mert bár én még verbálisan nem tudom érvényesíteni az akaratomat kisebbik bátyám helyettem is rengetegszer kiharcolta a sátrunktól 20 méterre lévő medence látogatását a kicsit hoszabb sétára lévő kavicsos part ellenében, ahol a víznek undorító íze van, a kavicsok böknek, a hullámok pedig ijesztőek még egy magamfajta rátarti másfél évesnek is. Azért ha a kis vödröm velem volt én tulajdonképpen bármelyik vízben jól elvoltam.
Volt egy kis városnézés, sok fagyizás és a legnagyobb probléma tényleg az volt hogy ki vigye a Somát pisilni kakilni a 2 percre lévő vizesblokkhoz.

Apának és Rékának még egy jó kis tengeri kajakozás is kijutott amikor is majdnem sikerült meglátogatniuk két szigetet. (Azért csak majdnem mert mire végre partra evickéltek rendre elzavarták őket, mert a sziget természetvédelmi terület) Bár az idő csudajó volt, és a naplementét minden este a parton csodáltuk a szüleim megint megállapították, hogy azért a Balaton az igazi. Azt is megbeszélték, hogy jövőre kihagyjuk a tengert s mivel már én is elég nagy és okos leszek belevágunk a régóta tervezgetett erdélyi útba. Hát én állok elébe!

Szorult helyzetben

Mivel roham tempóban közeledik a szeptember, s ezzel együtt a második szülinapom, illene szót ejtenem a beszédfejlődésemről. Azt már említettem hogy testvéreimhez hasonlóan, én sem szeretem elkapkodni a dolgokat bonyolult anyanyelvünk elsajátítása ügyében. Igazából rém unalmas lenne,  ha szépen megfogalmazott kéréseimet a családom mosolyogva teljesítené, vagy a kerek mondatokban feltett kérdéseimre kielégítő választ kaphatnék. Éppen ezért döntöttem úgy hogy csavarok egyet a dolgon, és a tünde nyelv után szabadon kialakítom az én saját Csenge-nyelvemet. Szerintem rém logikus és dallamos a beszédem, amely a sok felesleges betű helyett mindössze az alábbi szótagokból áll: PÖ,PÜ,PÚ,TÖ,TÜ TÚ
A fenti hat szótagot variálva a lehetőségek tárháza végtelen. Anyukám szerint tisztára olyan vagyok mint egy pipiskedő francia mikor hosszú monológokat adok elő Csenge nyelven. Mivel beszédem ritmusával és a hangsúllyal nincs baj, így egyre többször sikerül feltörniük a kódolt üzeneteimet, s  levenniük az általam közölni kívánt információt.Erősen gondolkodom rajta hogy nem fárasztom magam anyanyelvem tökéletesítésével, hanem türelmesen kivárom, amíg a környezetem elsajátítja az én nyelvemet.
 A világ felfedezése amúgy is egyre több energiámat emészti fel. Bár külsőre egyre jobban hasonlítok a nővéremre, azt igazán nem mondhatjuk hogy hozzá hasonlóan csendes megfigyelőként szívom magamba a tudást.
Ma például ismét tapasztalás útján derült ki számomra, hogy attól hogy hason kúszva tudok előre haladni, a tolatás hasonló pozícióban nem biztos hogy sikerül, pláne egy alváz alá ékelődött buksival. . Ennek megtapasztalásához, kellett a szomszéd autója egy másik szomszéd cicája aki szívesen időz az említett járgány alatt és anyukám és a szomszéd egy pillanatra lankadó figyelme.  Bár édesanyám látta ahogy kommandósként a macska után vetem magam, hiába ugrott utánam, már csak azt konstatálta hogy az autó közepe alatt elfordítva a fejem, orrom a betonhoz tarkóm az alvázhoz feszítve beékelődöm és kétségbeesetten üvöltök.A szomszéd nénivel az autó két oldalán hasalva próbáltak nyugtatni míg a macska a győztes mosolyával gubbasztott mellettem. Végül anyukám félig bepréselte magát mellém és két kézzel elfordítva a fejem a halántékomnál fogva húzott ki centiről centire.Aztán szorosan magához ölelve feküdt velem a földön s nem igazán tudtam eldönteni hogy melyikünknek volt szaporább a pulzusa. Szinte horzsolás nélkül úsztam meg a dolgot, de azért ez tényleg durva volt. Nem is emlékszem féltem-e már ennyire valaha.
Egyébként valami megint készülőben  van nálunk, mert anyukám napok óta a fagyasztónak főz, végtelen listákat írogat és akadálypályává változtatta a lakást mindenféle cuccok felhalmozásával. Búvárszemüveg kupac, hálózsák kupac, fürdőruha kupac, törölköző kupac......Remélem pár nap múlva nekem is összeáll a kép, mert most csak kapkodom a fejem izgatott "hányat kell még aludni?" kérdésekkel operáló tesóim között.

Könnyebb napok :)

Újra együtt a csapat.Péntek délután előbb fehérköpeny-fóbiát kapott nővéremet gyűjtöttük be a kórházban, majd megfáradt s hangszálilag erősen Tom Waits-re hajazó Csongor bátyámat szedtük össze a vasútállomáson. Elbúcsúzva a karikás szemű tanítónéniktől és a gyerekeik végtagjait leltározó szülőktől hazáig élveztük Csongor suttogó élménybeszámolóját és azt  hogy anyukámnak most nem kell percenként ráripakodnia, hogy "ne üvölts nem vagyok süket!". Azért anyukámat így is sikerült kicsit kihoznia a sodrából, mikor elmesélte, hogy a zsebpénzét mézre költötte. Ez legfőképp azért bosszantó mert Ficó papám méhész. Olyan igazi nagybetűs MÉHÉSZ.....Persze becsületére legyen mondva, hogy el is nyalogatta az egész üveggel, bízva benne, hogy visszatér a hangja, ami ezek szerint már az erdei iskola első napjaiban elhagyta.

 Réka lassan de biztosan a javulás útjára lépett evés ügyben, de sokkal okosabbak nem lettünk. Most inkább nem írnám le anyukám véleményét a magyar egészségügyről. Elég annyi, hogy egy csomó teszt még kiértékelésre vár, és a további vizsgálódások már ambuláns kereteken belül zajlanak. Persze ehhez kellett az hogy Réka nővérem meggyőzze őket, hogy ha valaki karcsú és étvágytalan az nem feltétlenül anorexiás. Nem lehetett egyszerű dolga, de szerencsére a végén már ő is tudott nevetni azon, mikor egy tizenötödik fehérköpenyes látogatta meg azzal a keresztkérdéssel hogy "meg vagy elégedve magaddal?". Anyukám most éppen a valami vírus szétoffolta a gyomornyálkahártyáját elméletet preferálja......
A hétvége tök jó volt, mert apukám munkahelyén családi nap volt amibe nagyon sok minden befért. A gyárlátogatás engem annyira nem kötött le, pedig családtagjaim biztosították a folyamatos szórakoztatásom. Soma könnyektől maszatosan ült le a gyár közepén a földre, hogy akkor ő addig nem megy tovább míg a kezében szorongatott lego autó elgurult alkatrészét meg nem találjuk. S bár szalagokkal ki volt jelölve a biztonságos és tiszta útvonal a végén mégis mindegyikünk nyakig gépzsíros volt és anyukám beszerzett egy szép vérző vágást a lábszárára mikor megint úgy magyarázott hátra, hogy közben előre ment. (Én tudom hogy csak nevelő célzattal, hiszen folyton azt szajkózza Somának és nekem, hogy arra nézzünk amerre haladunk mert pórul járunk..) Miután sikerült megnyugtatni hipochonder  énjét és tizedszer is biztosítottuk róla, hogy semmi esetre sem kell tetanusz, bevethettük magunkat apukám irodájába.
Olajos kézzel összefogdosott telefonokat, szép színes szövegkiemelővel rajzolt mesterműveket, és csutkára ürített füldugó automatákat magunk mögött hagyva hagytuk el a gyárat és vetettük bele magunkat az egész napos felhajtásba. Volt Rudi bohóc, virsli, pörkölt, ugrálóvár, élő csocsó, néptánc műsor, Alma együttes, arcfestés, póni.....és napsütés, jégeső, zápor, zivatar majd pocsolyák és pocsolyázás...........Ja és Réka megint elképesztett mert amíg mi szétszedtük apa munkahelyét, ő könyvéhségét csillapítandó talált egy gépészeknek való szakkönyvet és unaloműzőként olvasgatta. Majd az irodát elhagyva lelkesen mondta fel a görög abc-t ámuló szüleimnek.
Vasárnap imádott Almádi és pihi volt terítéken ami ránk fért az idegbajos hét után....

Nehéz napok

Nem, ez sajnos most nem egy vidám bejegyzés lesz. Nem vagyok jó passzban és ennek semmi köze a számban nyomuló fogakhoz, a  csúnya náthámhoz vagy az éppen kiújult viszkető ekcémámhoz. Anyukám sír. Napok óta. Persze azt hiszi nem látom, de az én radarjaim mindent fognak, így azt is tudom hogy Réka nővérem miatt van most családi aggodalom.2 hete nem eszik csak üres félkifliket és sajtot, mert a gyomra finoman szólva rendetlenkedik.Ha nem eszik jól van, ha eszik hányingere van émelyeg, és rossz a közérzete.Így inkább nem eszik.3 kilót fogyott és karikás a szeme.Holnap befekszik a kórházba így pár nap múlva okosabbak leszünk de addig is elkelne egy kis pozitív energia megrottyant családomnak és legfőképp drága nővérkémnek, aki így kimarad többek között egy tuti jutalomkirándulásból amivel az egész éves kitűnő munkáját jutalmazták:(. Csongor egész héten erdei iskolában van, így Somával kettőnkre hárul a feladat hogy tartsuk a lelket meggyötört szüleinkben. Én már el is kezdtem azzal, hogy a szokásosnál is jobban pörögve egy percet sem engedek anyukámnak netezni, hogy ne idegesítse magát mindenféle képzelt betegségekkel. Jól mulatva  az idő is gyorsabban telik, s hamarabb eltelik az a pár nap amíg megnyugtató magyarázattal szolgálnak az orvosok. Ugye?