Újra együtt a csapat.Péntek délután előbb fehérköpeny-fóbiát kapott nővéremet gyűjtöttük be a kórházban, majd megfáradt s hangszálilag erősen Tom Waits-re hajazó Csongor bátyámat szedtük össze a vasútállomáson. Elbúcsúzva a karikás szemű tanítónéniktől és a gyerekeik végtagjait leltározó szülőktől hazáig élveztük Csongor suttogó élménybeszámolóját és azt hogy anyukámnak most nem kell percenként ráripakodnia, hogy "ne üvölts nem vagyok süket!". Azért anyukámat így is sikerült kicsit kihoznia a sodrából, mikor elmesélte, hogy a zsebpénzét mézre költötte. Ez legfőképp azért bosszantó mert Ficó papám méhész. Olyan igazi nagybetűs MÉHÉSZ.....Persze becsületére legyen mondva, hogy el is nyalogatta az egész üveggel, bízva benne, hogy visszatér a hangja, ami ezek szerint már az erdei iskola első napjaiban elhagyta.
Réka lassan de biztosan a javulás útjára lépett evés ügyben, de sokkal okosabbak nem lettünk. Most inkább nem írnám le anyukám véleményét a magyar egészségügyről. Elég annyi, hogy egy csomó teszt még kiértékelésre vár, és a további vizsgálódások már ambuláns kereteken belül zajlanak. Persze ehhez kellett az hogy Réka nővérem meggyőzze őket, hogy ha valaki karcsú és étvágytalan az nem feltétlenül anorexiás. Nem lehetett egyszerű dolga, de szerencsére a végén már ő is tudott nevetni azon, mikor egy tizenötödik fehérköpenyes látogatta meg azzal a keresztkérdéssel hogy "meg vagy elégedve magaddal?". Anyukám most éppen a valami vírus szétoffolta a gyomornyálkahártyáját elméletet preferálja......
A hétvége tök jó volt, mert apukám munkahelyén családi nap volt amibe nagyon sok minden befért. A gyárlátogatás engem annyira nem kötött le, pedig családtagjaim biztosították a folyamatos szórakoztatásom. Soma könnyektől maszatosan ült le a gyár közepén a földre, hogy akkor ő addig nem megy tovább míg a kezében szorongatott lego autó elgurult alkatrészét meg nem találjuk. S bár szalagokkal ki volt jelölve a biztonságos és tiszta útvonal a végén mégis mindegyikünk nyakig gépzsíros volt és anyukám beszerzett egy szép vérző vágást a lábszárára mikor megint úgy magyarázott hátra, hogy közben előre ment. (Én tudom hogy csak nevelő célzattal, hiszen folyton azt szajkózza Somának és nekem, hogy arra nézzünk amerre haladunk mert pórul járunk..) Miután sikerült megnyugtatni hipochonder énjét és tizedszer is biztosítottuk róla, hogy semmi esetre sem kell tetanusz, bevethettük magunkat apukám irodájába.
Olajos kézzel összefogdosott telefonokat, szép színes szövegkiemelővel rajzolt mesterműveket, és csutkára ürített füldugó automatákat magunk mögött hagyva hagytuk el a gyárat és vetettük bele magunkat az egész napos felhajtásba. Volt Rudi bohóc, virsli, pörkölt, ugrálóvár, élő csocsó, néptánc műsor, Alma együttes, arcfestés, póni.....és napsütés, jégeső, zápor, zivatar majd pocsolyák és pocsolyázás...........Ja és Réka megint elképesztett mert amíg mi szétszedtük apa munkahelyét, ő könyvéhségét csillapítandó talált egy gépészeknek való szakkönyvet és unaloműzőként olvasgatta. Majd az irodát elhagyva lelkesen mondta fel a görög abc-t ámuló szüleimnek.
Vasárnap imádott Almádi és pihi volt terítéken ami ránk fért az idegbajos hét után....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése