Szorult helyzetben

Mivel roham tempóban közeledik a szeptember, s ezzel együtt a második szülinapom, illene szót ejtenem a beszédfejlődésemről. Azt már említettem hogy testvéreimhez hasonlóan, én sem szeretem elkapkodni a dolgokat bonyolult anyanyelvünk elsajátítása ügyében. Igazából rém unalmas lenne,  ha szépen megfogalmazott kéréseimet a családom mosolyogva teljesítené, vagy a kerek mondatokban feltett kérdéseimre kielégítő választ kaphatnék. Éppen ezért döntöttem úgy hogy csavarok egyet a dolgon, és a tünde nyelv után szabadon kialakítom az én saját Csenge-nyelvemet. Szerintem rém logikus és dallamos a beszédem, amely a sok felesleges betű helyett mindössze az alábbi szótagokból áll: PÖ,PÜ,PÚ,TÖ,TÜ TÚ
A fenti hat szótagot variálva a lehetőségek tárháza végtelen. Anyukám szerint tisztára olyan vagyok mint egy pipiskedő francia mikor hosszú monológokat adok elő Csenge nyelven. Mivel beszédem ritmusával és a hangsúllyal nincs baj, így egyre többször sikerül feltörniük a kódolt üzeneteimet, s  levenniük az általam közölni kívánt információt.Erősen gondolkodom rajta hogy nem fárasztom magam anyanyelvem tökéletesítésével, hanem türelmesen kivárom, amíg a környezetem elsajátítja az én nyelvemet.
 A világ felfedezése amúgy is egyre több energiámat emészti fel. Bár külsőre egyre jobban hasonlítok a nővéremre, azt igazán nem mondhatjuk hogy hozzá hasonlóan csendes megfigyelőként szívom magamba a tudást.
Ma például ismét tapasztalás útján derült ki számomra, hogy attól hogy hason kúszva tudok előre haladni, a tolatás hasonló pozícióban nem biztos hogy sikerül, pláne egy alváz alá ékelődött buksival. . Ennek megtapasztalásához, kellett a szomszéd autója egy másik szomszéd cicája aki szívesen időz az említett járgány alatt és anyukám és a szomszéd egy pillanatra lankadó figyelme.  Bár édesanyám látta ahogy kommandósként a macska után vetem magam, hiába ugrott utánam, már csak azt konstatálta hogy az autó közepe alatt elfordítva a fejem, orrom a betonhoz tarkóm az alvázhoz feszítve beékelődöm és kétségbeesetten üvöltök.A szomszéd nénivel az autó két oldalán hasalva próbáltak nyugtatni míg a macska a győztes mosolyával gubbasztott mellettem. Végül anyukám félig bepréselte magát mellém és két kézzel elfordítva a fejem a halántékomnál fogva húzott ki centiről centire.Aztán szorosan magához ölelve feküdt velem a földön s nem igazán tudtam eldönteni hogy melyikünknek volt szaporább a pulzusa. Szinte horzsolás nélkül úsztam meg a dolgot, de azért ez tényleg durva volt. Nem is emlékszem féltem-e már ennyire valaha.
Egyébként valami megint készülőben  van nálunk, mert anyukám napok óta a fagyasztónak főz, végtelen listákat írogat és akadálypályává változtatta a lakást mindenféle cuccok felhalmozásával. Búvárszemüveg kupac, hálózsák kupac, fürdőruha kupac, törölköző kupac......Remélem pár nap múlva nekem is összeáll a kép, mert most csak kapkodom a fejem izgatott "hányat kell még aludni?" kérdésekkel operáló tesóim között.