Harc

Mivel a wc használatom sínen van, arról meg úgy tűnik végleg lemondtak  a szüleim, hogy valaha egy nyelvet beszélünk, ismét terítékre került az elválasztás.Frissen feléledt dacos öntudatommal elég jól ellavírozok a NEM-ek világában, s bár szeretem feszegetni, azért nagyjából ismerem már a határokat. Aránylag hamar belátom( úgy a tizedik nem-re), hogy nem kapok kindertojást a boltban. Nehezen, de tudomásul veszem ha abba kell hagynom a tévézést (oké azért ilyenkor a NEM mellé elvárok egy két ütősebb érvet, vagy valami szórakoztató alternatív megoldás felajánlását).Újabban sapka-kabát-csizma ügyben is elég meggyőzhető vagyok, de a szopiban nem ismerek tréfát. Nincs alku és engedmény.
 Anya legújabb taktikája a beszéljük meg, hisz már olyan okos nagylány vagyok. Erre én közlöm, hogy igen általában okos nagylány vagyok  de este és a délutáni alváskor kisbaba. Olyanokat mond, hogy ez már neki nem jó (ki nem szarja le), meg hogy fáj amikor szopizok (ilyenkor adok neki egy puszit és kész, hiszen ez nálam is működik), meg hogy mi lesz ha ősszel oviba megyek (ööö? ez miért is probléma?).
Állóháború van s egyenlőre én állok győzelemre. Kíváncsian várom a következő lépést, de addig is megpróbálom meggyőzni, hogy ez az állapot igenis mindegyikőnknek a lehető legjobb.
Pénteken a szüleim koncerten voltak így Rozi mama próbálkozott a cici nélkül eljuttatni álomországba. Úgy fél tizenkettőre sikerült is neki, de én igazán nagyon szenvedtem.Hatalmas sóhajokkal,s nagy könny-fátyolos pislogásokkal éreztettem át vele a lelkiállapotomat. Most komolyan ezentúl minden este így kellene éreznem magam???
A hétvége egyébként tök jó volt. Voltunk látogatóban egy 5 gyerekes családnál ahol én voltam a legkisebb, s igazán otthonosan éreztem magam. A legnagyobb kakofóniában is mélyen elmélyedve bírtam játszani (csak szokás kérdése). A felnőttek egy idő után feladták, a normális kommunikációra irányuló próbálkozásaikat, s kezükből tölcsért csinálva emelt hangon csevegtek egymással.
Soma amúgy is kikészített mindenkit, mert pénteken úgy engedte haza a tanítónéni, hogy az a házi feladat, hogy egész hétvégén beszéljen amennyit bír, így talán képes lesz majd hétfőtől péntekig annyira visszafogni magát a suliban, hogy a kommentárjai nélkül haladni tudnak a tananyaggal. Bátyám természetesen, túlteljesítette a feladatot, ami nem esett nehezére, hiszen csak a szokásos önmagát adta, viszont most minden kísérletre ami arra irányult hogy belé fojtsuk a szót megkaptuk a "de nekem ez a házi feladatom" riposztot.

Újabban Soma vette kézbe a kulturális nevelésem:

Pisi,kaki,scooby doo, kuki

Névnapomra orvosi táskát kaptam s mindjárt munkába is álltam.Így Csenge doktornéni 10 napja reggeltől estig rendel.Miután ráuntam családtagjaim vizsgálatára, sorba vettem az összes plüssállatot babát sőt a mesekönyvek rajzfiguráit is. Fáradhatatlanul hallgatom a szíveket, keményem osztom a szurikat, majd odaadóan vigasztalom a pácienseket, mert azt mondanom sem kell, hogy kivétel nélkül mindenki sír.

Hogy ellensúlyozzam a beszédfejlődésemben beállt status quo-t, büszkén hencegek a wc használatban elért eredményeimmel.Már egy ideje bugyiban nyomom itthon, s miután az első hetekben körbejelöltem a territóriumomat mára már belejöttem a pisi visszatartásba. Igaz hogy többször nyúlok a lábam közé mint Michael Jackson fénykorában, de elég ezt tennem, majd hangos kaka! kaka!  felkiáltásokkal magamra vonni anya figyelmét, s már futunk is a mellékhelyiségbe. Bilivel Somához hasonlóan nem vacakolok, sőt a wc szűkítőt sem kultiválom,mivel a család teljes jogú tagjának érzem magam és ezt a klotyó használatban is szeretném kihangsúlyozni (oké az állva pisilésről pár sikertelen próbálkozás után lemondtam). Kaka kiáltás persze az esetek 90 százalékában pisit jelent, de ez is egy olyan szóhasználat a Csenge-nyelvben amihez makacsul ragaszkodom, ugyanúgy mint az emésztőrendszerem végtermékétől való hosszas, integetős "jó utat! majd írj!" kiáltós búcsúzkodáshoz. Tudom hogy még van hova fejlődnöm hisz néha tátott szájjal bámulom Somát és anyát ahogy bátyám  aktuális alkotása formáját, színét, állagát elemezve spontán asszociációikat összevetve el is nevezik a kakát. Alváshoz még megkapom a pelust de úgy tervezzük ezt is leépítjük tavaszra.
Amennyire meg tudtak óvni a képernyőfertőzéstől 2 éves koromig annyira nehezen bírok manapság elszakadni tőle. Az egész a téli szünetben kezdődött egy ártalmatlan kisvakonddal s most ott tartunk, hogy kemény harcokat kell vívnom anyával. Az új szenvedély kedvéért még azt is gyönyörűen kimondom hogy Scooby-dooby-doo. (na jó szerintem gyönyörűen, a többiek szerint édesen: tyubudubidubidubiduuu) Ezt a csatát amúgy már Soma megvívta helyettem. Míg Réka és Csongor 6 évesen nézhetett először Scooby Doo-t  számítógép elé pedig első osztályos korukban ülhettek, kisebbik bátyám rendesen letornázta az életkor határokat a témában. Anya sokáig izgult is miatta, főleg mikor egy barátnője elmesélte a sztorit miszerint az ő kisfia is imádja a szörnyes meséket, majd mikor a nagyi mesélt neki Jézusról haláláról és a feltámadásról a kissrác simán levonta a következtetést, hogy " jé akkor a Jézuska zombi!". Mára már szüleim kialakítottak egy rendszert ami szerint például csak hétvégén ülhetnek tesóim a gép elé, s a tévézést is próbálják leszorítani, de nekem még nem nagyon sikerült ezt lenyomni a torkomon, úgyhogy Csenge világban a legtöbb konfliktus mostanság a távirányító körül zajlik. Persze  egy jó könyvvel azért hamar le lehet szerelni a hisztimet, s így történik meg hogy minél többet ülök a tévé előtt, annál több mesével kompenzál anya.Tegnap kicsit meg is untam a könyveimet és Boribon és Kipp-kopp után valami változatosságra vágytam. Így került a kezembe Csongor bátyám kamaszkori okulására beszerzett Nagy Fütyikönyv. Természetesen annál kíváncsibb lettem a mesére minél jobban tiltakozott anya, úgyhogy a tegnap délutáni alvás előtt akkurátusan végiglapoztuk s megbeszéltük hogy nagy kuki, kis kuki, vicces kuki, szőrös kuki amit én szám elé tartott tenyérbe kuncogással konstatáltam.

Játék

 
Oké. Csengeanyu vagyok és ezt a bejegyzést képtelen vagyok Csenge szemszögből megírni.
Kaptam egy felhívást keringőre, kedvenc blogtársamtól Bettitől.  Nagyon jól esett és mondhatom hogy majdnem könnyekig hatódtam. A blogomat igazából az élet írja én csak tolmácsolom a magam módján, legfőképp azért, hogy ivadékainknak legyen mit lobogtatni a pszichológus kanapéján ülve 20-30 év múlva:)
Az csak hab a tortán, ha  magunkon kívül másnak is szerezhetek vele pár vidám percet.
A játék kedves kezdeményezés s jó esély, hogy a bloggerek kicsit közelebb érezzék magukat ahhoz a bizonyos 15 perc hírnévhez.


Szabályok:

1. Be kell linkelni azt az embert a blogodba, aki felkért a játékra.
2. Meg kell osztani magunkról 7 dolgot, akár különleges, akár hétköznapi.
3. 7 bloggert meg kell nevezni, be kell linkelni a blogunkba.
4. Majd értesíteni őket a blogjukon, hogy ők a kiválasztottak. - See more at: http://lassandebiztosan.blogspot.hu/#sthash.tn0Bprqa.dpuf

1. Be kell linkelni azt az embert a blogodba, aki felkért a játékra.
2. Meg kell osztani magunkról 7 dolgot, akár különleges, akár hétköznapi.
3. 7 bloggert meg kell nevezni, be kell linkelni a blogunkba.
4. Majd értesíteni őket a blogjukon, hogy ők a kiválasztottak.

Az a bizonyos 7 dolog:

1. 4 gyerek= 4-szer 5 kiló plusz. Pillanatnyilag ez foglalkoztat, zavar és bosszant a leginkább magammal  kapcsolatban.
2. Rengeteget olvasok, amit sokszor szégyenkezve vállalok, hisz ennyi gyerek mellett nem illik az embernek túl sok idejének lennie.
3. Imádom a zenét és cefetül önfeledten tudok énekelni és táncolni a zuhanyzóban, vezetés vagy főzés     közben
4. Régi vágyam a jobb agyféltekes rajzolás technikájának elsajátítása, mélyebb elmerülés az asztrológiában és egy új gitár
5. Hiszek a humor mindenhatóságában és a fekete macskában és a forró karamellás fahéjas tejeskávéban
6. Nagyon szeretek Scrabble-t játszani, de sajnos lassan csak zsarolással és lekenyerezéssel tudom rávenni a körülöttem élőket. Most épp az elsős Sománknál pedzegettem, hogy szóljon ha már minden betűt megtanultak a suliban, mert máris belevághatnánk az első játszmába.
7. Büszke vagyok a saját kreálású meséimre, s a versikékre amikkel közeli és távoli családtagjaimat lepem meg szülinapjukon.

A 3. szabállyal Bettihez hasonlóan nekem is van egy kis problémám. Mert bár szoktam szörfölgetni a blogok között, Bettin és Mariannon(mi kis tündérkén Réka baba) kívül még senkire nem kattantam rá rendszeresen, aminek egyszerűen időhiány az oka. Luca teljesen elvarázsol, Bettit pedig komolyan bálványozom. Mariann blogjának gyönyörű főszereplőjével Rékával, pedig tisztára a mi elsőszülött Rékánk első babás élményeit élem újra. Szóval hogy még jobban felrúgjam a szabályokat én zsákutca leszek és visszaküldöm a feladóhoz a játékot.Meg persze megduplázom Mariann felkérését.

1. Napló Lucának
2. A mi kis tündérkénk, Réka baba

Kudarc kezelés és a testvérek dicsérete

Azt hiszem kudarckezelésben még van hova fejlődnöm. Persze szerintem simán beleférek még a dackorszak csatolmányaként kezelt hisztitartományba, bár néha rendesen a határértéket verdesem.
Az egyik s még mindig a legfontosabb frusztráció forrás a lassan fél éve terítéken lévő téma: a BESZÉD. Miért kell ennek ilyen rohadt nehéznek lennie? Nem mondhatnám hogy eseménytelenül telnek a napjaim, s mint egy nyiladozó értelmű két évesnek általában, nekem is egyre többször van hozzáfűznivalóm, s véleményem a dolgokról. Már feladtam, hogy többször ismételgessek.
 A frusztráció feldolgozási projektem a következő:
 ugrálás kétlábon,
toporzékolás,
hanyatt vágás,
artikulátlan oroszlánüvöltés,
gyilkos pillantások az értetlenekre, esetleg egy kis könnyű testi sértéssel körítve.

 Mivel most már igazán aktív részese vagyok bátyáim mulatságainak is (úgy mint a harcolás, birkózás, bunki építés, focizás, bújócskázás és a különböző üldözéses mókák, legozás, autópálya építés), úgy érzem teljes irányítói jogkörrel rendelkezem ahhoz hogy beleszólhassak a játék menetébe. Ami külső szemlélőnek úgy néz ki, hogy én szeretnék valamit nagyon, ők meg nem úgy gondolják, és akkor én iszonyú hangon iszonyú hangosan és iszonyú sokáig bírok sikítva üvölteni, s ezzel előbb vagy utóbb, de elérem amit akarok. Hiába, egyszerűen nem lehet rám haragudni. Azt hiszem ezt jó lesz rendesen kiaknáznom amíg lehet, mert ha jól látom eljön az az idő amikor már az én szüleim is nagyon tudnak haragudni. Elég hozzá egy-két csillagászati összegű telefonszámla, egy kis vállrándítással elintézve, amit Réka produkált vagy a kiskamaszkori süketség ami Csongor bátyámat támadja meg rendszeresen.
 Soma még jó korban van és úgy sejtem harmadikként ő is felismerte s kiaknázta a határok feszegetésében rejlő lehetőségeket.Bizonyíték rá hogy a szüleink és a óvónénik után most már a tanítónéniket is lazán az ujja köré csavarta.
Ezek fényében egyre biztosabb vagyok benne, hogy a testvéreim küldetése e földön elsősorban ez én okulásomat szolgálja. Elképzelni sem tudom milyen lehet testvérek nélkül mindent magamnak kijárva felnőni. Már most látom hogy az ő segítségükkel milyen jól felkészülten futok neki majd az élet buktatóinak.

Fiú testvéreim okán biztos vagyok benne, hogy mire elérem az óvódás kort jó eséllyel szemrebbenés nélkül elő tudok adni egy-egy hónalj-puki sorozatot.  Nem hátrálok meg egy kis csetepatétól, képes leszek az óriás szappanbuborék fújás és a forróra mikrózott pillecukor szájba tömésének tudományát elsajátítani. Profi módon tárazom, húzom föl és ürítem a szivacs lövedékes fegyvereket s a legváltozatosabb módokon tudom majd veszélyeztetni saját testi épségemet. S akkor még meg sem említettem az ABC elböfögését, ami azért talán egy későbbi lépcsőfok a bálványozott bátyáimat követő utamon.
Természetesen a nővérem is szükséges ahhoz, hogy ne jöjjek zavarba a csajosabb dolgoktól. Hisz például már most nagyon tudunk együtt fújni anyára ha fésülködésről van szó. Komolyan! Réka miért tud úgy megfésülni engem hogy azt ne érezzem mártírhalálnak? A körömlakkok és a könyvek elkötelezett híveként pedig biztosítja számomra, hogy ne csak azokkal a vad fiús dolgokkal legyek beoltva.
Egy kis ízelítő Csenge nyelvből: