Anya legújabb taktikája a beszéljük meg, hisz már olyan okos nagylány vagyok. Erre én közlöm, hogy igen általában okos nagylány vagyok de este és a délutáni alváskor kisbaba. Olyanokat mond, hogy ez már neki nem jó (ki nem szarja le), meg hogy fáj amikor szopizok (ilyenkor adok neki egy puszit és kész, hiszen ez nálam is működik), meg hogy mi lesz ha ősszel oviba megyek (ööö? ez miért is probléma?).
Állóháború van s egyenlőre én állok győzelemre. Kíváncsian várom a következő lépést, de addig is megpróbálom meggyőzni, hogy ez az állapot igenis mindegyikőnknek a lehető legjobb.
Pénteken a szüleim koncerten voltak így Rozi mama próbálkozott a cici nélkül eljuttatni álomországba. Úgy fél tizenkettőre sikerült is neki, de én igazán nagyon szenvedtem.Hatalmas sóhajokkal,s nagy könny-fátyolos pislogásokkal éreztettem át vele a lelkiállapotomat. Most komolyan ezentúl minden este így kellene éreznem magam???
A hétvége egyébként tök jó volt. Voltunk látogatóban egy 5 gyerekes családnál ahol én voltam a legkisebb, s igazán otthonosan éreztem magam. A legnagyobb kakofóniában is mélyen elmélyedve bírtam játszani (csak szokás kérdése). A felnőttek egy idő után feladták, a normális kommunikációra irányuló próbálkozásaikat, s kezükből tölcsért csinálva emelt hangon csevegtek egymással.
Soma amúgy is kikészített mindenkit, mert pénteken úgy engedte haza a tanítónéni, hogy az a házi feladat, hogy egész hétvégén beszéljen amennyit bír, így talán képes lesz majd hétfőtől péntekig annyira visszafogni magát a suliban, hogy a kommentárjai nélkül haladni tudnak a tananyaggal. Bátyám természetesen, túlteljesítette a feladatot, ami nem esett nehezére, hiszen csak a szokásos önmagát adta, viszont most minden kísérletre ami arra irányult hogy belé fojtsuk a szót megkaptuk a "de nekem ez a házi feladatom" riposztot.
Újabban Soma vette kézbe a kulturális nevelésem: