"6 hónapos vagyok.Úgy döntöttem, itt az ideje hogy kezembe vegyem a sorsomat. Ha a családomon múlik, nem sok minden marad fenn az utókornak belőlem, hisz negyedik gyerekként elvárják hogy észrevétlenül ha lehet a család életét nem túlságosan bonyolítva cseperedjem fel önellátóvá. Hát mondanom sem kell nem sejtik még, hogy kivel állnak szemben......."2012.április

2014. április 21., hétfő

Húsvét



Amíg családunk fiú tagjai elvonultak locsolkodni mi lányok itthon várjuk a vállalkozó kedvüeket, így van időm írni. Réka nővérem a 14 évnyi rutinjával felhúzta hajnalra az óráját és megtette a szükséges előkészületeket. Így mikor a fiúk reggel lerántották a takaróját és nekiálltak öntözni(locsolkodásnak nem igazán hívnám a háromszor 1 liter vizet) apukám döbbent és csalódott hangjára ébredtünk: " Nahát ez az én esőkabátom!". Anya egy törölközővel aludt, de nem sokat ért a rohammal szemben.A vége megint a szokásos fürdőkádban állva visítva könyörgő, majd megadóan nevető sztori lett. Előző nap megpróbálta lefizetni Somát hogy legalább ő tegyen meleg vizet a locsolójába. Bátyám vajszíve erre úgy megesett rajta, hogy ingyen is megtette, bár a meleg víz főleg az ágyat áztatta. Én is hozzátettem a magamét a locsolkodáshoz, mert álmomból felriasztva amíg csipás szememet törölgetve figyeltem az eseményeket, belepisiltem anyáék ágyába. Azért Rékának is hamar letörték a szarvát, mert az osztélytársai megjelentek, és udvarias jó fiú mosollyal kölnivel a kezükben megkérdetzték, hogy szabad-e locsolni, majd egyáltalán nem jó fiúsra véve rántották elő és használták a szódásszifonjaikat.:))) Húsvét alkalmával új taggal bővült a családunk. Egy édes földig érő fülü nyuszi személyében akinek én vagyok a legjobb pajtása, csak ő még nem tudja, így a nap huszonnégy órájában dolgozom rajta hogy megértse. 3 napja van nálunk, de gyanítom, hogy már erős személyiségzavarral küzd, mert a család egyszerűen nem tud megegyezni a megfelelő nyúl névben. Volt Prézli, Panír, Pörkölt, Parizer, Nokedli, Puszedli és Dög is. Most, mikor már kiderült róla hogy a szabadulóművészet elkötelezett gyakorlója, leginkább a Hudini névvel kacérkodunk, bár a Bogyó név is elég 'Nomen est omen' ha az ugrás közben szétszórt emésztőrendszeri végtermékeire gondolunk. A legnehezebben Lotti kutyánk nyeli le a békát, először izgatottan, gyanúsan méregetve, majd ideges féltékenységgel kezelte nyúlpajtás minden mozdulatát.Mostanra teljes apátiába fordulva jelzi nekünk mi a véleménye a Dög térhódításáról. Velem egyébként minden rendben attól eltekintve, amit mostanában kakilás címén művelek. Rettentő szorulásos vagyok, így a kétnaponta esedékes wc látogatásom mostanra rémálommá változott.Az egész egy kemény kakival kezdődött pár hete ami úgy megviselt, hogy úgy döntöttem én többet semmit nem engdek ki ott hátul. A napokig tartogatással pedig egyre rosszabb lett. Most hogy már véresre fordultak a dolgok és sírva kakilok minden alkalommal, szüleim ezerrel keresik a megoldást és én is hajlandó vaqyok az együttműködésre még a szirupnak álcázott székletlazítót is lelkesen iszom, cak történjen már valami változás. Oké a csokinyuszi evészet valószínű nem viszi előre a dolgot.....
szeretgetve
szimatolva
megfigyelve

2 megjegyzés:

  1. Szegénykém, remélem megoldódik a székszorulás, gyerekként én is küzdöttem vele, meg a leányzó is.
    Nagyon aranyos a képeken lévő összes szereplő. :) Persze a legédesebb Csenge. :) Milyen boldogan bújik oda a nyuszihoz.

    VálaszTörlés
  2. Eléggé el vagyok keseredve a kaka ügy miatt. A leavolac egy kicsit segített, de most a ricinust akarom bevetni, állítólag az is jó.Nyúl pajtásunk nagyon jól beilleszkedett a sorba.Pont olyan szófogadatlan kis rosszcsont mint a többi aprónép.

    VálaszTörlés