Szia tavasz! Viszlát nyugi!

Néha nem értem mit keresek az én drága nagyon hangos, nagyon nyüzsgős családomban. Bár más családot még nem próbáltam, de gyanítom hogy nem törvényszerű például, hogy egy sima vasárnap délutáni "sétán" tengeribetegséget kapjak a babakocsiban mert anyukám és a tesóim úgy döntenek, hogy görkorival mennek fagyizni. Már a húsvéti hétvége sem volt semmi a Bakonyban, amikor is úgy gondolták miért ne lehetne babakocsival túrázni a festői Cuha-völgyben.Réka nővérem lelkesen vállalkozott rá hogy minden alkalommal ha a patak keresztezi az utunkat átrobog velem a csúszós köveken mondván rajta gumicsizma van a babakocsinak meg nem árt egy kis alvázmosás. A másnapi túránkon egész jót aludtam az isteni friss erdei levegőn, de arra ébredni hogy anyukám szakadó esőben rohan a babakocsival a vadászházhoz és közben énekelni próbál nekem, hogy azért én is jól szórakozzak, hát azt szívesen kihagytam volna. Egyébként sem értem miért énekelnek folyton nekem. Mikor nincs kedvem aludni állandóan nekikezdenek valami bárgyú dalnak és úgy rázzák a fenekem. Ha meg nyűgös vagyok és anya előveszi a gitárját! Na azt végképp nem tudom mire vélni. Nézek rá nagy szemekkel és ő meg megállapítja: Nézzétek tetszik neki! Ugye azt még nem is említettem, hogy Réka hegedül, és Réka nagyon szorgalmas és szeret sokat gyakorolni. Anyukám pedig szeret engem bevinni a szobájába mikor gyakorol. Ilyenkor is nagy szemekkel nézek mert nem értem mivel érdemeltem ezt meg. Mesélhetnék még Csongor és Soma játékzongorán leadott virtuóz produkcióiról, de be kell látnom hogy azért én is megfertőződtem már egy kicsit. Ha sikerül megkaparintanom a babazongorát meg  szoktam mutatni nekik mitől döglik a légy, de persze a pancserek nem értik az igazi művészetet.