Mostanában a legszívesebben duracel-nyuszinak hívnak, ami nem tudom hogy mennyire pozitív.Állandóan lesben állok és keményen kihasználok minden másodpercnyi nem rám figyelést, minden emberi gyengeséget ( kinn felejtett tabu tárgyak tekintetében), és minden nyitva felejtett szekrény- mosógép- és wc ajtót.
Mit csináljak ha csak így tehetek szert olyan tapasztalásokra, mint hogy milyen a víz ha a kutya táljába áztatott kesztyűmből szopogatom, lehet-e a wc kefével fogat mosni(nem lehet), ficlcel a nyelvemre rajzolni (lehet) és megtudtam azt is, hogy ha bepréselem a fejem a kisszék lábai közé nem jó ötlet elfordítani, hacsak nem emberszabású ördöglakattal szeretném családom kreativitását próbára tenni. Igen, előszeretettel vonom be családtagjaimat is a mókába.Így lehetséges az, hogy hetek óta nem tudnak visszaállítani a számítógépen egy olyan beállítást, amit én egy kattintással elintéztem, vagy az hogy anyukám kötőtűje rejtélyes eltűnése nyomán nem tudja folytatni az ősszel elkezdett sálat, ami amúgy is már csak jövő télre sanszos, és rendszeresen bonyolítom az amúgy is zűrös reggeleket az ébresztőóra eltekergetésével.
Tegnap rájöttem, hogy szeretek más kárára is kísérletezni. Este élvezettel figyeltem Soma nagy kiugrását a kádból, mikor anyukám engem kiemelve konstatálta hogy a vízben felejtettem valami kis barna golyót aminek optimális esetben a wc-ben, de minimum a pelusban lenne a helye. De nagyon tanulságos volt anyukám súlypontjának vizsgálata is ami úgy történt hogy utána osontam amikor éppen pakolta a mosógépet, megvártam mikor lehajol a mosószerhez, úgy csináltam mintha csak a szekrényajtót nyitnám, de ugyanazzal a mozdulattal úgy megbillentettem, hogy fejjel landolt a mosószeres vödörben majd tovább hömbölögve nekiesett a vasalódeszkának, ami hatalmas csattanással terült el a hátán, engem is veszélybe sodorva.
Veszély elkerülésben egyébként egyre jobb vagyok. A minap mikor rutinszerűen a székről épp az asztalra próbáltam mászni, elvétettem a lépést és lebucskáztam, de menet közben sikerült Tarzant megvető ügyességgel fél kézzel megkapaszkodni az asztallapban. Majomként lógva visítva vártam hogy valaki megmentsen, majd hosszabban és hangosabban panaszkodtam mintha, megütöttem volna magam, mert azért valljuk be van olyan hogy én is megijedek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése