Kommunikáció

Tudok beszélni. Állítólag. Pár hete gyönyörűen kimondom az E hangot és szituációktól függően alkalmazom is, a családnak meg hol leesik, hol nem, hogy mit is akarok mondani.
Például: Szopi közben elengedem a cicit és nagy komolyan mondom: E  - Erre anyukám: Elég volt?-és már csomagolja is el a kaját, pedig csak arra gondoltam, hogy : Ez igen!. Mikor reggel elmennek a nagytesóim a suliba, elmélázva nézem az ajtót és megállapítom: E -Erre anyukám: Igen elmentek. Pedig én arra gondoltam Enyém a ház! Sorolhatnám még a sztorikat, a lényeg az hogy éppen ideje lesz bővítenem a kommunikációs eszköztáramat, ha érvényesülni akarok az életben. Bár a sírással eddig elég jól elvoltam(csak hangerő és kitartás kérdése), mostanában úgy tűnik egyre immúnisabbak a panaszaimra.Lehet hogy már nem vagyok olyan nagy szám? Pedig rendesen  produkálom magam, és nem hagyom, hogy bárki unatkozzon mellettem. A számból radírtól, a dobókockán át, a komposztból kihalászott hagymahéjig mindent kiszedtek már, tegnap pedig a pelenkámban látták viszont Soma bátyám kedvenc Tappancs újságjának méretes darabkáját.Már simán veszem az akadályokat a lakásban és apukámban már kezd megérni az elhatározás hogy felülírja azon elméletét, hogy egy negyedik gyereknek már nem kell biztonsági kapu a lépcsőfeljáróhoz. A hétvégén egyébként bővítettem a kaja repertoáromat. Meggyet ettem a saját fánkról és imádtam!A tesók hordták nekem a fáról anyukám magozta és a számhoz tartotta én pedig egy szippantással kiettem a gyümölcshúst a héjából. Utána elég jól nézhettem ki mert a szokásosnál is nagyobb derültséget keltettem a családom körében.

Házimunka

Amióta mászni tudok,
a világ végére is eljuthatok
én mégis csak egy dolgot akarok
hogy anya karja legyen a hely ahol vagyok.

Hát nagyjából erről szól most az életem. Becserkészni anyukámat mikor galád módon meg akar szabadulni tőlem. Letesz a szoba legtávolabbi pontjára, körül pakol mindenféle rágókának hívott rághatatlan játékkal, majd pluszkilói ellenére viharos gyorsasággal startol a konyhába és azt hiszi, lesz ideje kipakolni a mosogatógépet, vagy felaprítani egy hagymát az ebédhez. Mire belemelegedne, én odaérek hangot adva abbéli véleményemnek, hogy sokkal jobban járna ha hagyná hogy segítsek. Nem értem miért vonakodik attól, hogy engem is bevonjon, hiszen már többször bebizonyosodott hogy nagyon hatékony vagyok a házimunkában. A mosogatógép és a szárítógép ki- és bepakolása tök jó móka, főleg mikor anyu figyelmét kijátszva 1-2 zoknit sikerül a WC-be hajítanom. A konyhapulton ülve villámgyorsan le tudok kapni pár fűszeresüveget a polcról, mikor ő azt hiszi, hogy a kezembe nyomott uncsi fagyikanállal játszom. A zoknipárosítás viszont, valljuk be tényleg a világ legunalmasabb melója és én mélyen együtt érzek anyukámmal mikor fancsali képpel mélyeket sóhajtva ráveszi magát a dologra.Van ugyebár 12 darab láb a családban(Lotti hál istennek nem hord zoknit), és a mi mérsékelt övi éghajlatunkon van 9-10 hónap zokniszezon egy évben, így nem csoda hogy a páratlan zoknik halma fordított arányban nő anyukám kedvének halmával.Szóval ilyenkor csöndben ülök mellette a földön és képes vagyok addig rágcsálni egy rég parkolópályán álló páratlant, amíg már csöpög belőle a nyál.
A sok lábnak viszont nagy előnye a hasonlóan nagy cipőigény, ami gyakran hatalmas előszobai káoszban nyilvánul meg. Mióta egyik mászókörutamon felfedeztem az előszobát az a kedvenc helyem. Bár a család résen van, de azért sikerült már mindenféle érdekes ízzel ismerkednem a cipőtalpak szájszervi tanulmányozása során.
Egy kellően hosszú cipőfűző vagy egy érdekes tépőzár hosszú percekre lefoglalna, de ezt bezzeg nem hagyják.
Az már biztos hogy a cipőkkel elköteleződtem egy életre, s anyukám azt mondta már előre sajnálja a férjemet, aki majd bírja türelemmel és pénzzel a cipőhóbortomat.

Birodalmi lépegető

Napok óta letörölhetetlen a vigyor az arcomról, ugyanis igen sikerült! Kidugott nyelvel erősen koncentrálva, néha dühösen sírva, de képes vagyok a helyváltoztatásra külső segítség nélkül. Mivel nálunk bátyáim okán Star Wars őrület van, a család csak simán birodalmi lépegetőnek hív.Nem ellenkezem hiszen itt az idő, hogy bejárjam a birodalmunkat persze egyenlőre csak négykézláb. Azért alig várom, hogy valami bútorba akadjak és felhúzzam magam állásba, ami sokkal jobban megy azóta hogy letettem a balerina álmaimról és végre egész talppal állok a földön. A balerina álmok akkor foszlottak szét, mikor rájöttem létezésem egyedülállóságára, azáltal hogy anyukám elmagyarázta hogy akit a tükörben, látok az én vagyok, az egyszeri és megismételhetetlen individuum. Szóval megértettem miért kell hordanom azt az idétlen befőttesüveg borításra emlékeztető fodros sapkát ahhoz hogy tudassuk a világgal: én nő vagyok. Hiába! Elég komisz fejem van és elég vaskos alkatom ahhoz hogy úton útfélen elbizonytalanítsam csodálóimat, de abban mindegyikük egyetért, hogy édes és zabálnivaló vagyok.

Korszakváltás

Éljen az egészségtelen és a szénhidrát! Miután Csongor bátyám buliján sikerült megszabadulnom az állandó figyelemtől, megkaparintottam egy ropit. Éppen nagy élvezettel csócsáltam mikor kikapták a kezemből azzal az undoksággal kísérve (amit egye többször mondogatnak nekem), hogy NEM SZABAD!. Nagyon elkeseredtem (hangosabban keseregtem mint a 12 vendéggyerek alapzaja), így anyukám úgy döntött ha már elindultam a lejtőn nem áll az utamba, és másnap míg ők ebédeltek én kaptam egy egész kenyérhéjat. Barátom, az volt ám az ínyenc falat! Lehet hogy mégis van jobb a szopinál? Tegnap barackos almát kaptam amit szintén benyomtam ráadásul kanállal, és 24 órán belül két hatalmasat is aludtam. Szóval most azt játszom hogy én vagyok a tökéletes 7 hónapos, mert már untam a undi-bébi korszakot (tényleg így hívtak!).

Megint túráztam a hétvégén, de ezúttal faragtam túrabotot is

Persze biztos lesznek még húzós korszakaim, mert nem akarok lemaradni a tesóimtól, de egyenlőre élvezem a tündi-bündi szerepet.

Kakinap

Ma volt a nagy kaki napom! Pár hónapja döntöttem úgy hogy amennyit csak lehet hasznosítok a bevitt táplálékból, s csak nagy ritkán örvendeztetem meg a környezetem teli pelenkával. Azt hiszem, ma több mint egy hét után döntöttem egy újabb kakinap mellett s mondanom sem kell ilyenkor úgy örülnek a pelenkámnak mintha nem én, hanem a húsvéti nyuszi tojta volna tele. Persze ha már többet fogok egyéb kaját enni biztos gyakrabban alkotok, (és az biztos nem is vált ki akkora ujjongást )mert ilyen frankón hasznosítani csak az anyatejet lehet.Egyébként úgy döntöttem megkóstolom az esti pépet amivel tukmálnak, Lotti kutyát kímélendő mert az általam el nem fogyasztott tejpépek rendre az ő vacsoráját gazdagítják.Persze kanálról szó sem lehet, de mióta megengedték, hogy önkiszolgáljam magam, egész tetemes mennyiség eltűnik a pocakomban. A legjobb mikor a számhoz emelik a tányér szélét és én csak döntöm magamba szünet nélkül.

Hosszú hétvége

Na, most már tudom mit jelent a hosszú hétvége! Úgy látszik, szüleim szeretik feszegetni a határokat, s azt hiszik ők az idő urai. Úgy alakult, hogy elég sok program ajánlkozott a 4 napra, s ők úgy döntöttek a hosszú itthon töltött hétvégék után nem mehetünk el semmilyen lehetőség mellett. Szombaton fűnyírás után irány a 120 km-re élő nagyszülők otthona, majd még aznap este egy nagyon jó hangulatú nagy családi vacsi apukám családjával. Mivel életemben először voltam étteremben próbáltam figyelni Soma bátyámat, hogy tudjam hogy is kell egy gyereknek viselkedni, mikor másfél órát kell várakozni az ételre.Hát azt hiszem, amit bátyám művelt én is simán produkálom majd a jövőben. Bár arról lemaradtam, mikor a fagyiját kelyhestől sikerült a földre rántania, mert éppen egy szinttel lejjebb szopiztam, azért onnan is simán hallottuk anyukámmal a bánatos "sírását". Másnap reggel irány vissza, hogy a Bakony egyik legmagasabb hegyén randizzunk anyukám népes családjával. Ez a találkozó is jól sikerült egészen addig, amíg egy nagy kerek erdő közepén kiderült hogy eltévedtünk. Én ezt a túrát is élveztem. Felváltva lógtam apukámon és anyukámon a kendőben, és még el is bóbiskoltam a fantasztikus medvehagymaillatban. Miután levergődtünk a hegyről, a barátainknál pihentük ki a fáradalmakat és én itt közöltem is mindenkivel, hogy nekem köszönöm elég volt a felhajtásból és inkább már csak otthon szeretnék lenni.Mikor este az autóban, úton hazafelé hangot is adtam akaratomnak az egész család dalra fakadt hogy megnyugodjak. Próbáltam őket túlüvölteni, hogy nem kell a felhajtás csak legyünk már otthon de hiába. Hétfőn aztán akár akartam akár nem túlestem első strandélményemen is. Meglepően jól éreztem magam a Balatonon, és míg a tesóim próbálgatták a vizet(percenként jöttek anyukámhoz:"bokáig bemehetünk? és térdig? és derékig? és hajunk vizes lehet?) én az árnyékban próbálgattam a gurulásos technikámat, amivel sikerült olyan gyorsan lejutnom a pokrócról  hogy végre megkóstolhattam a füvet amire oly régóta vágytam.
Az idei első fürdés, az első homokvár és az első hiszti a fagyiért után a tesóim is lefáradtak de nem annyira, hogy ne próbálják ki a frissen vásárolt kajakunkat. Szuperul siklottak a vízen, és én ámulva néztem őket ahogy a napsugár-simogatta hullámokon eveznek. Este egy fagyi a Balaton állítólag legfinomabb fagyizójában, és irány haza. Az utolsó nap egész nyugodtan indult fűszerezve egy kis délelőtti görkorival a szupermarket-parkolóban. Délután Csongor bátyám 10. szülinapját ünnepeltük grillezéssel és unokatesókkal körítve. Szóval ez volt az én hosszú hétvégém. Mindent összevetve jól éreztem magam, de azért alig várom a holnapot mikor mindenki elmegy a dolgára(óvoda, iskola, munkahely), és az anyukám újból csak az enyém lesz.