Házimunka

Amióta mászni tudok,
a világ végére is eljuthatok
én mégis csak egy dolgot akarok
hogy anya karja legyen a hely ahol vagyok.

Hát nagyjából erről szól most az életem. Becserkészni anyukámat mikor galád módon meg akar szabadulni tőlem. Letesz a szoba legtávolabbi pontjára, körül pakol mindenféle rágókának hívott rághatatlan játékkal, majd pluszkilói ellenére viharos gyorsasággal startol a konyhába és azt hiszi, lesz ideje kipakolni a mosogatógépet, vagy felaprítani egy hagymát az ebédhez. Mire belemelegedne, én odaérek hangot adva abbéli véleményemnek, hogy sokkal jobban járna ha hagyná hogy segítsek. Nem értem miért vonakodik attól, hogy engem is bevonjon, hiszen már többször bebizonyosodott hogy nagyon hatékony vagyok a házimunkában. A mosogatógép és a szárítógép ki- és bepakolása tök jó móka, főleg mikor anyu figyelmét kijátszva 1-2 zoknit sikerül a WC-be hajítanom. A konyhapulton ülve villámgyorsan le tudok kapni pár fűszeresüveget a polcról, mikor ő azt hiszi, hogy a kezembe nyomott uncsi fagyikanállal játszom. A zoknipárosítás viszont, valljuk be tényleg a világ legunalmasabb melója és én mélyen együtt érzek anyukámmal mikor fancsali képpel mélyeket sóhajtva ráveszi magát a dologra.Van ugyebár 12 darab láb a családban(Lotti hál istennek nem hord zoknit), és a mi mérsékelt övi éghajlatunkon van 9-10 hónap zokniszezon egy évben, így nem csoda hogy a páratlan zoknik halma fordított arányban nő anyukám kedvének halmával.Szóval ilyenkor csöndben ülök mellette a földön és képes vagyok addig rágcsálni egy rég parkolópályán álló páratlant, amíg már csöpög belőle a nyál.
A sok lábnak viszont nagy előnye a hasonlóan nagy cipőigény, ami gyakran hatalmas előszobai káoszban nyilvánul meg. Mióta egyik mászókörutamon felfedeztem az előszobát az a kedvenc helyem. Bár a család résen van, de azért sikerült már mindenféle érdekes ízzel ismerkednem a cipőtalpak szájszervi tanulmányozása során.
Egy kellően hosszú cipőfűző vagy egy érdekes tépőzár hosszú percekre lefoglalna, de ezt bezzeg nem hagyják.
Az már biztos hogy a cipőkkel elköteleződtem egy életre, s anyukám azt mondta már előre sajnálja a férjemet, aki majd bírja türelemmel és pénzzel a cipőhóbortomat.