Mézeskalács

Túl vagyunk a mézeskalács gyártós hétvégén. S minden a szokásos menetrend szerint zajlott. A sütés előtt anya menetrend szerint elmesélte a "sztorit" ami méltó rá hogy okulásképpen megőrizzük az utókornak. Alátámasztva a ne bambuljunk matekórán mikor a mértékegységeket tanítják intelmet.
  Mikor megszületett Réka és szüleim először karácsonyoztak külön családként anya beszerzett egy tuti mézeskalácsreceptet s belevágott a hagyománygyártásba.Miután minden hozzávalót szerinte pontosan kimért a cukorból is a 60 gramm helyett 60 dkg-ot, s kisütötte a kőkemény sütiket párás szemmel gyönyörködött bennük, gondosan becsomagolta, hisz tudta hogy a mézesnek kell pár hét míg megpuhul. A rokonok kóstolás utáni fancsali képe, s a tény hogy a sütik még január végén is alkalmasak lettek volna maradandó sérülés okozására, ha mondjuk fejbe találnak, sem vette el a kedvét és még 2 évig sütötte következetesen az idővel hírhedtté vált karácsonyi specialitását. Aztán a harmadik karácsonyon már két gyerekkel a nyakában egy jobb pillanatában jött a megvilágosodás, a homlokra csapás s a család fellélegezhetett. Nem kellett többet udvariasan mosolyogva a zsebükbe csúsztatni a csemegét, mert tényleg nagyon finom lett. Az utóbbi években már hatszoros adagot gyártunk, s anyukám nagy örömére már rengeteg ember elkérte a tuti receptet. (Persze nem értik miért hívja fel a figyelmüket a cukor megfelelő mennyiségére).
Minden évben váltakozó a család aprónépének kedve és hozzáállása a sütéshez. Az idén Réka már inkább kötelességtudatból, mint lelkesedésből segített, Soma színtiszta lelkesedésből aktivizálta magát Csongor egy igazi kiskamaszhoz méltóm teljesen kivonta magát a munkából, engem pedig aki láthatón legnagyobb lelkesedést produkáltam látszólag bevettek a buliba de folyamatosan próbáltak parkolópályára állítani. Így történhetett meg hogy a díszítésre szánt színes cukorból nem sok maradt a sütire, de legalább én is jól szórakoztam.
Miután Anya és Réka feldíszítette a mézeskalács házikót, s kiaknázták a vicces feliratok a mézeskalácson ötletben rejlő összes lehetőséget (így született a például a "ne egyél meg" süti), a lendületük az idő múlásával egyenes arányban lohadt. Estére a kreativitásuk már kimerült a nonfiguratív ábrák véletlenszerű sütikre biggyesztésével. Oké az azért vicces volt mikor ezeket a sütiket kínai írásjeles feliratoknak titulálva le is fordították melyik mit jelent. Azt már nem is részletezném hogy a meghitt hangulat a hagyományok szerint alakulva anya folyamatos morgásával vagy visításával volt fűszerezve. Morgott mert hiába a hatszoros adag ha a fiúkon múlik semmi nem marad belőle karácsonyra. S hiába a bátyáim szemfülessége, miszerint engem küldözgettek csemegét csenni, anya mellett szólt a rutin meg az évek így én is hamar kiűzettem a konyhából. A visítás pedig már természetes velejárója annak ha az ember lánya forró karamellel ragaszt össze egy mézeskalácsházat:))
Nekem egyébként  a múlt héten sikerült egy lázas fülgyulladást begyűjtenem ami egy jó kis kruppos taknyos nyavalyába fordult, de már látni az alagút végét s remélem karácsonyt a régi fényemben köszönthetem. Nem mintha visszafogott volna bármiben a betegségem. Nem is értem miért nem hagyhattam el a lakás már napok óta. Annyira nem értem, hogy a családtagjaim már csak suttogva merik kimondani a menni szót, mert ha meghallom toporzékolva rohanok erősen mutogatva magamra és  kiabálva : "né, né , né" (ez Csenge nyelven az én).
Engem persze nem kell félteni hiszen ha nem mehetek játszótérre megoldom otthon a mászókázást és a bújócskázást:

Advent és túra

Igen! Elkezdődött. Ez a semmivel össze nem keverhető varázslatos időszak. Mikor anya már átrágta magát a kesztyű és sapkahegyeken, előkerültek a téli kabátok, mindennap ropog a tűz a kályhában, az őszi levelek zsákokban a megtört dió pedig a hűtőben pihen, s az utolsó pillanatban elkészült koszorú is  a helyén van. Így már készen állunk az év legizgalmasabb napjainak megélésére ami az adventi naptárral veszi kezdetét. A felajzott tesóim izgatottsága később megspékelődik majd egy kis mézeskalács szaggal, hogy majd a fenyő- és kacsavadászat abszolválása és anyukám listáinak félresöprése után lecsendesedve kucorogjunk a fa alá  szenteste. Bár azt gondolják én még mindig nem sokat fogok fel az egészből, én igenis imádom ezt az édes várakozást.
 
Oké, az emelkedett hangulatból, kicsit visszavett a tény, hogy anya idén nem átallott szerződést aláíratni velünk(igen az édes gyerekeivel), idézem: "az adventi naptár idején tanúsítandó megfelelő viselkedésről". Így ha nyaggatás vagy kukucskálás veszi kezdetét elég csak a hűtőre tűzött szerződésre mutatnia, s tesóim máris fülüket farkukat behúzva oldalognak el. Az első nap, mivel pont hétvégére esett mindjárt feladattal kezdődött. A már a hagyományosnak mondható tesó-kvízzel. Hát ami azt illeti eléggé rezgett a léc, mert ha még fél pontot veszítenek nem kapunk ajándékot.. Én persze tudtam volna a válaszokat, csak engem senki nem kérdezett. Azt gondolják ha az ember nem beszél már nem is alkalmas a kommunikációra. Idén egyébként apa is kapott feladatot s bár ő csak 7-ből 2 választ tudott mégis megkapta a meglepijét. (A játékvezetői részrehajlásról természetesen nem volt szó a szerződésben)

A hétvégén végre túráztunk egyet, ami már nagyon hiányzott az egész családnak. Elindultunk és az autóban apa megkérdezte, mi legyen az útirány. Mivel mindenki mást akart, a szüleink megállapították a demokrácia kudarcát, s kikiáltva a diktatúrát megint ők döntöttek helyettünk. Én energiabomba híremre rácáfolva, most visszavettem egy kicsit, így teszteltem Réka, anya, és apa hátán is a háti hordóban túrázást. Apa nyert, mert olyan finom mély álomba merültem a napsütötte fagyos erdőben a hátán, hogy még Soma bátyám aktuális balesete nyomán felharsanó hangos önsajnálata sem keltett fel. Az úgy volt, hogy Soma kicsit lemaradt, hogy a kiskönyvvel túrázóknak kirakott pecsétet kipróbálhassa különböző testrészein. Mikor utánunk eredt a nap pont a szemébe sütött így nem vette észre az útra kilógó korlátot, amibe nagyon keményen beleszállt. A szeme körül érte az ütés, bár ezt először nem volt egyszerű megállapítani az arcán lévő lila pecsétlenyomatok miatt. Meglátszott hogy családom eltunyult az utóbbi idők túramentes hétvégéin mert hazafelé az autóban mindenki elaludt. Én persze ébren voltam és szórakoztattam apát hogy nehogy neki is kedve támadjon bóbiskolni vezetés közben.

Én is ott vagyok fent és integetek

Igen, a Csongor egy labdát rugdalva túrázik

Soma sír, én alszom és apám a hős

39 és a várakozás izgalma

Anyukám megkezdte a visszaszámlálást a rettegett 40 felé, tegnap ugyanis betöltötte a 39-et.Mivel tudjuk hogy anyukám valami kéjes mazochista élvezetből, még ennyi idősen is szereti a szülinapját,  mindenki kitett magáért, s rendesen kényeztettük egész nap.Réka lebetegedett, hogy vele tölthesse a napot, Somát egy nagy csomag dicsérettel vehette át a tanítónénitől (hiába, kezd betörni a fiú), Csongi pedig előző este levette az én altatásom édes terhét a válláról (oké, volt egy gyenge pillanatom, de ez meg az én ajándékom volt). Apa előző este éjfélig nyomta a munkahelyén hogy a nagy napon emberi időben hazaérhessen (év végi leltár).Rozi mama és Jani papa hajlandó volt vele Scrabble-t játszani, sőt még nyerni is hagyták, Lotti pedig egész különös módját választotta az ünneplésnek, széttépett egy kerti párnát mire hazaértünk, majd miután anyukám kizárta a lakásból hosszú farkasokat megszégyenítő sírással tudatta a világgal hogy milyen érzés is lehet meg nem értett házi kedvencnek lenni. A telefonja egész nap csöngött és még azokból is kicsikart egy köszöntést akik egyáltalán  nem a szülinapja miatt hívták.Az okmányirodában ügyeket intéztünk, s ő szemlesütve várta, hogy az ügyintéző az adatlapját böngészve  kiszúrja, hogy igen ma van a szülinapja.A hab a tortán az volt hogy ő aki hónapok óta nem nézett tévét véletlenül rálelt egy igazi gyöngyszemre, amit már régóta meg akart újból nézni.Így méltó befejezéssel zárult az ő nagy napja.Jó a filmet nem tudta az elejétől nézni, mert én rendesen felpörögtem a bújócskától amit  Rozi mamával és a bátyáimmal nyomtam, s eszem ágában sem volt jó kislány módjára elszenderedni.
 Apropó alvás. Szeptemberben átköltöztem a fiúk szobájába ami olyan zökkenőmentesen történt, hogy anyukám egész csalódott volt, s azóta is várja hogy fellázadjak, s bevethesse a leválást megkönnyítendő fortélyait, amikkel hetekig készült .Persze azért nagy fokú elégedettséget is érzett, hogy ismét rácáfoltam a szólamokra, miszerint ha egy baba a szüleivel alszik majd nem lehet kitenni az ágyból soha, vagy  csak nagyon kemény harcok által. Hát én simán hátat fordítottam a szülői ágynak, imádom a Somától örökölt ágyat, s imádok a fiúkkal osztozkodni. Oké ők annyira nem imádják hogy, elkezdve egy amolyan matriarchális rendszer felépítését, kézbe vettem a szoba parancsnokságot, de az esti rituáléimmal kárpótolom őket.Mikor kettejük ágya között futkozva, hol egyikük hol másikuk mellé kucorgom s biztosítom őket a tényről hogy nekem vannak a legtutibb tesóim, rendesen olvadoznak, s mit szerénykedjek, odavannak értem.Rékához is előszeretettel nyargalok át, barátkozva a szobával, ami pár év múlva remélem az enyém lesz.
 A fiúk egyébként feladva a beszédem fejlesztésére tett próbálkozásaikat, most fociedzéseket tartanak nekem. Tegnapelőtt már tudtam a Zidane-cselt, az ollózást a becsúszást és a vetődést. Mondhatom igazán elégedettek voltak velem. Azon ugyan összevesztek, hogy itt van-e az ideje a dekázásnak, abban viszont egyetértettek, hogy a kézilabda oktatással megvárják, míg 2 és fél, de inkább három éves leszek. 
Most hogy már csak pár nap van decemberig, nálunk kézzel tapintható a feszültség. Főleg mert anyukám képtelen titkot tartani, ezért már elejtett egy-két szófoszlányt arról, hogy milyen, minden eddiginél furmányosabb feladatokat ötölt ki az adventi naptár hétvégi napjaira. Szerintem hasonló, ha nem nagyobb izgalommal várja hogy tesóim belevessék magukat a hosszú éjszakákon kiagyalt fejtörők, kódok és próbák kiállásába az áhított ajándékokért.Én valószínű még csak lelkes, de passzív élvezője leszek a dolognak, s csak remélni tudom, hogy mikor már aktívan részt tudok venni benne, szóval jóval 40 fölött, is bírni fogja energiával az adventi szórakoztatásunkat.

Gyurma és egyébb nyalánkságok

Kaptam gyurmát a szülinapomra. Sok színes gyurmát. Bár családtagjaim először mosolyogva ünnepelték a lelkesedésemet, amivel belevetettem magam az alkotásba, most majd' két hónap múltán már nem díjazzák a szőnyegbe kövült, bútorba dörzsölt, cipőtalpakba épült és nagyon nagyon lehetetlen helyekről előkerült kisplasztikáimat. Odáig jutottam, hogy az alapján ítélem meg az embereket, hogy tudnak -e felismerhető gyurma cicát és gyurma kutyát formázni az általam a kezükbe nyomott anyagból. Túl sok időt nem hagyok a kibontakozásra mert úgy fél perc próbálkozás után már zsűrizem és ha nem megfelelő, kíméletlenül bezúzom.
Anyukám megpróbál néha a végtelenül szánalmas csiga tudományával megvesztegetni, de ez csak ideig-óráig hűti bennem a gyurma cica és gyurma vau-vau iránti vágyamat. Azért annyira nem bánja ám a dolgot,mert így szegényes szókincsem ellenére, tudjuk azt játszani, hogy beszélgetünk:
Odaviszem a gyurmát.
Anya: - Mit szeretnél?
- Cica -mondom én szépen artikulálva.
- Ne csináljak inkább csigát?
- Nem, cica
- És most mit szeretnél?
- Vau-vau
- Ne csináljak inkább csigát?
- Nem vau-vau
Anyukám örül a beszélgetésnek ,én örülök a gyurma állatkertnek és így mindenki elégedett (kivéve a begyúrt csigabigát)
  Attól tartok azért ezt sokáig nem nagyon lehet húzni és előbb utóbb bővítenem kell a tudományomat, hiszen már engem is idegesít a sok értetlen ember a környezetemben.Meg nem bírom azt sem, hogy a szüleim már a hátam mögött sutyorognak, és az elvárhatónál aggodalmasabb képpel vizslatnak mikor azt hiszik hogy nem látom őket.
A hétvégét nálunk töltötték keresztmamiék s bár a gyurma-teszten épphogy átcsúsztak, igencsak élveztük egymás társaságát.Szombat délután ők felügyeltek minket, mikor anya egy Vekerdy előadáson volt, ami a kamaszkorról szólt.Hazaérve megosztotta velünk a hallottakat, mi szerint kamaszkorban már semmit nem tehet a szülő azon kívül, hogy elengedi, hadd csináljon a gyerek amit akar. Ha 12 évig jól alapoztál akkor nyugodtan hátradőlhetsz, ha nem arról nem szólt a fáma. Ezen információkat a 13 és fél éves Réka, és a 11 és fél éves Csongor felcsillanó szemmel fogadta. Mi pedig Somával megszívtuk, mert már látom hogy most elkezdenek ezerrel alapozni, bármit is jelentsen az............

Még hogy nem olvasom a szakirodalmat

Életem első bundájának játszótéri tesztelése. Jelentem keresztmami mindent kibír és imádom!!

Az aki szép, az reggel is szép

A gyémánt csiszolók

Anyukám szerint mostanában egyre jobban bontogatom a szárnyaim, ami nem tudom mit jelent pontosan, de én meg úgy gondolom, hogy anyukám és apukám egyre szófogadatlanabb.
Nem elég egyértelműen tudatosítanom bennük hogy mit szeretnék, csak akkor hajlandóak teljesíteni a kérésem, ha kellőképpen nyomatékosítom. Így kerül minimum 10 perc dilizésemben hogy az a cipő kerüljön a lábamra amit szeretnék. Így kell lilára üvölteni a fejem hogy megihassam fél órán belül a második ivójoghurtomat. Kezembe venni az irányítást, és az utcán hatalmasat lódulva előreteperni a kismotoromon, hogy a megfelelő irányba menjünk, már nem nagy kihívás, de sajnos még így is naponta szembesülök a ténnyel, amit Mick Jagger már a 60-as években olyan találóan megénekelt, hogy nem kaphatsz meg mindent amit akarsz. Bár szüleim nem a következetesség és a szigor mintapéldányai azért képesek határokat szabni ami hosszútávon állítólag nekünk jó.Ahogy elnézem tesóim boldogulását az élet útvesztőiben megállapíthatom, hogy anyáék vagy nem olyan nagy lúzerek nevelésügyben, vagy a gének nagyon jól álltak össze. Úgyhogy úgy döntöttem, hagyom magam egy kicsit terelgetni, hisz fárasztó dolog állandóan a saját fejem után menni. Elég jól beválik nálunk az egyet-én-egyet-ő enged szisztéma.Szóval bár az általam kiharcolt cipő van rajtam mikor elmegyünk a boltba, vásárláskor csak kicsit elégedetlenkedek mikor visszakerül a polcra az általam összeválogatott csoki gumicukor túrórudi menü. Tudomásul veszem hogy a falra, bútorra ruhára nem rajzolunk cserébe ujjongva vehetem birtokba anyukám hasfelületét ami a sikertelen fogyókúráknak köszönhetően elegendő felület a művészi hajlamaim kiélésére.A séták alkalmával nagyrészt én tervezhetem az útvonalat, de ha már nagyon szépen kér ("ha nem érünk haza nem lesz ebéd") ,hajlandó vagyok hazafelé venni az irányt.
  Oké, azért persze nem rózsaszín felhő az életünk, lévén, hogy szeretnék hű maradni önmagamhoz. Akad még így is számos alkalom az akaratütköztetésekből adódó erőpróbákra, ami jelenthet alkalmasint a hajmosást és fésülködést kísérő több 100 decibeles, a torkomból kitörő hangorkánt, vagy a zöldségek főzelék formájában való fogyasztása elleni elementális undort, vagy a játszótéren az utolsó utáni utáni csúszás megtagadása nyomán kialakuló pánikrohamot.
Egyszóval csiszolódok mint az a bizonyos gyémánt:)
A testvéreim egyébként még mindig nagyon jó fejek, s szívesen töltik velem az idejüket. Soma örül ha bekucorgok vele a fotelba mikor Scobby-doo-t néz és bár a tv engem egyáltalán nem köt le, azért nagyokat nevetek mikor bátyám nevet, mert így teljes joggal tarthatok igényt az ölében lévő kukoricára. Csongornak is szívesen állok rendelkezésére,ha a telefonjára letöltött legújabb alkalmazások teszteléséről van szó és lelkes közönség vagyok ha a családom által már halálosan unt viccein kell nevetni.(nekem még mindegyik új). Réka pedig hálás ha kikapom a kezéből az ő vastag könyveit és helyébe egy Boribont biggyesztve elvárom, hogy szórakoztasson.
Ritkán írok róluk, pedig a szórakoztatásom terén nagyon fontos helyet foglalnak el a nagyszüleim. Azon kevés szó között amit használok előkelő helyen szerepel a mama és a papa. Minden alkalommal ha találkozunk kitörő örömmel fogadom őket, sőt újabban ha valahova indulunk mindig kifejezem abbéli reményemet, hogy velük fogunk találkozni. Az elmúlt hétvégén sikerült megmártóznom a nagyszülői kényeztetés édes bugyraiban.A szombat nagy részét anyukám szüleinél, a vasárnapot pedig apukám szüleinél a messzi mamánál és papánál töltöttük.Szombaton miután megettem vagy hatot Rozi-mama frissen készült szilvás gombócaiból, bágyadtan pilledtem, délutáni sziesztát mímelve Jani papa kényelmes pocakján. Vasárnap a két órás autóút sem vette el a kedvem attól hogy díjnyertes mosolyokkal jutalmazzam rég látott apai nagyszüleimet.Megjártuk a Duna partot s kicsit felforgattuk a nyugalmukat amit persze Sári mama és Ficó papa egyáltalán nem bánt. A hazafelé úton felülírva anyukámék reményeit, egyáltalán nem aludtam sőt lelkesen vettem részt a "Vad Fruttik vagy Red Hot Chilli Peppers-t hallgassunk" vitában. Este pedig édes kábultságban, a mama-papa élményeket mélyen elraktározva, mosolyogva szopiztam magam álomba.

Ne szólj szám nem fáj fejem

A kommunikációm hanglejtés, gesztikuláció, és egy sor új kifejezés tekintetében határozott fejlődést mutat, ami őrült büszkeséggel tölt el, de sajnos mivel köszönőviszonyban sincs az állítólagos anyanyelvemmel ezzel az elégedettséggel eléggé egyedül vagyok. A szüleimnél határozottan kezd elszakadni a cérna Csenge nyelv ügyben ezt főleg a "vagy elmondod rendesen mit kérsz, vagy nem kapsz narancslevet, mert így nem értem mit akarsz  ! " jellegű benyögésekből sejtem.Én is halálosan unom hogy játszák a hülyét egy-egy monológom után. Ilyenkor újabban előkapom a Chuck Norris stílusom és két húsos praclimmal anyukám két húsos arcába tenyerelve, pár centire az arcába hajolva, mélyen a szemébe nézve  egy tónussal mélyebb hangszínre váltva elcsiripelem még egyszer a mondandóm. Még dolgoznom kell a technikán mert a hatásból ítélve úgy érzem nem vesznek elég komolyan.
A napjaim nagy részét a babázáson kívül még mindig azzal töltöm, hogy új és jobb helyet keresek a dolgoknak mint az eredeti, az anyukám szerinti logikus szerintem inkább uncsi elrendezés. A székek nagy haverjaim így azokat bárhova eltuszkolva és ráállva, már valóban mindenható vagyok. Így került a fazék a kutyaólba, a gyurma a nyomtatóba, a hajcsat a mosogatógépbe, a körömvágó olló a gardróbba s a filceim nyoma a lepedőre, a szoknyámra az asztalra és még egy csomó helyre amit szerintem fel sem fedeztek.A gyurma mellett még mindig a kutyakaját tartom a lakásban legjobban eldugdosható meglepinek.
Persze ezzel mindenki jól jár mert bármi tűnik el a lakásban mindjárt rám néznek, s mint a család szarkáján rajtam kérik számon a lelőhelyet, mikor pedig tiltakozom játszák az értetlent a már említett bábeli nyelvproblémákra hivatkozva.
Az őszi szünet pazar időjárását rendesen kihasználtuk. Volt balatoni strandolás fürdés helyett kajakozással és horgászattal, amiben már én is aktívan részt vettem. (beültem apa mellé a hajóba fáradhatatlanul forgatva a lapátot, és lelkesen simogattam a Csongor által fogott halakat a visszaeresztés előtt.):

Volt egy kis lomb gyűjtés a kertben:

Volt állatkert:

Volt kalandpark és egy kisebb kerékpáros túra a helyi erdőbe letesztelve az összes útba eső játszóteret.
És volt egy kis reggeli lustálkodás is:

Pont  elég volt egy hét ahhoz hogy már mindenkinek az agyára menjek és hétfőn majd örömmel meneküljenek az iskolába meg a munkahelyre.Én is várom már kicsit hogy visszakapjam állandó edzőtársaimat anyukám és Lotti személyében, akik reményeim szerint kipihenten vetik bele magukat a szórakoztatásomba.

Esküvő másodszor

A hétvégén lezajlott Soma keresztapukájának az esküvője. Mint gyakorlott partiarc elmondhatom, hogy kis családunk már rutinból lenyomta a dolgot. Mi gyerekek rezignált arccal asszisztáltuk végig jóanyánk készülődés címén leadott szokásos magánszámát, amelynek egyik csúcsjelenete mikor a tervezett indulás előtt 20 perccel, mi gyerekek puccba vágva, anya enyhén szólva alul öltözötten tikkelő szemmel mered apukámra aki pólóban farmerban azon mereng vajon hol lehet a családi örökségként őrzött ünnepi automata órája. Miután előkerítette, a lakásban fel-alá mászkálva halál nyugodt arccal rázogatta hogy beinduljon, fennhangon csodálva a műremeket, s figyelmen kívül hagyva anya idegességtől gyöngyöző halántékát. Mikor aztán már az autóban ültünk s anya elővette a körömlakkját, hogy kiigazítsa az indulás előtt elkenődött részeket, apukám ismét elemében érezte magát, s a gáz és a fék pedál egyáltalán nem rendeltetésszerű használatával elérte azt hogy anya bemutasson nekünk egy sor addig alig hallott cifra káromkodást, így mi gyerekek is igazán élveztük az utat a szomszédos kisvárosig.
 Soma bátyám volt a gyűrűvivő, amit rajta és az ifjú páron kívül mindenki túlizgult egy kicsit. Ezt abból gondolom hogy azóta is úgy meséli, hogy ő volt a gyűrűvivő és nem is ejtette el. Nekem túl meleg volt a helység, így az első adandó alkalommal leléptem. Így apukámmal, majd a később hozzánk csatlakozott bátyáimmal csak fél füllel a folyosóról hallgattam a szertartást. Így maradtam le a tök jó zenékkel megtűzdelt meghitt pillanatokról, s egy anyukám által írt versikéről is amivel a menyasszony és a vőlegény húgai kedveskedtek az ifjú párnak. Persze mi sem unatkoztunk, mert megdöntöttük az egy zsebbe gyömöszölhető műrózsaszirom számának guiness rekordját.
  A zene és a kaja fantasztikus volt és mivel még élénken élt bennem az augusztusi esküvő, folyamatos deja vu érzéssel vettem birtokba az etetőszéket, majd róttam a köröket a tesóimmal, unokatesóimmal és a rengeteg vendéggyerekkel.Tökélyre fejlesztettem a "hogy hozzunk frászt a leveses tálat cipelő pincérekre a lábuk közé keveredéssel" magánszámomat, de akárhol voltam a teremben mindig kiszúrtam ha anyukám és apukám kettesben táncol s hamar ott teremtem mellettük, hogy nehogy unatkozzanak nélkülem. Egyébként anyukám kivételesen tutira negatív kalória mérleggel zárta az estét, mert bár rendesen fogyasztott a vacsorából és többször rajtakaptam különböző sütis tálakkal az ölében, iszonyatos mennyiséget táncolt. S ez az ő esetében nem csak lötyögést jelent.Rendesen rászállt az együttesre komolyan kiaknázva a kérhettek bármit felszólítást.Hát igen,  finoman szólva szeret beleadni apait anyait, akárcsak a nagypapám, így különös élvezettel szemléltem mikor ők ketten együtt ropták.Én késő este kidőltem így sok mindent csak az utólagos sztorizásokból raktam össze. Többek között azt is hogy mikor elaludtam, nem átallottak a tortás asztal mögötti sarokban két széket a falhoz tolva megágyazni nekem, s ily módon megszabadulva tőlem lelkiismeret furdalás nélkül tovább buliztak hajnali két óráig. Persze bosszúm már másnap reggel nyolckor utolérte anyukámat, mikor sehogy sem akartam megérteni miért is kellene nekem még aludnom.....
A buli óta eltelt majdnem egy hét de az autónkból még mindig virágszirmok hullanak minden ki és beszálláskor, anyukám még mindig nagyokat csettintve kiállt fel időnként hogy " ó a fenébe azt a számot sem kértem a zenekartól! ", de ahogy Csongor szervezetéből lassan kitisztul a korlátlan cola fogyasztás nyomán felhalmozódott koffein úgy halványul bennünk is szép emlékké ez a nagyszerű este.
 Én megint tanultam valami újat  szülő idomításból legfőbb mesteremtől Somától. Mikor készülődtünk, anyukám kitalálta, hogy kivasalja bátyám haját, mire ő rendkívüli leleményességről téve bizonyságot, csak egy hosszas tárgyalás után kialkudott kis Lego figuráért volt hajlandó beadni a derekát.

Az ördög falrafestésének esete

Két hete Rékának megsérült a bokája kajakedzésen. Hajó cipelés közben egy gödörbe lépve  maga alá fordult a lába. Ennek okán anyukám több éves kihagyás után nosztalgikus hangulatban lépett be nővéremmel a kórház baleseti osztályának ajtaján, majd fennhangon kijelentette " Nahát milyen régen jártunk itt! ",s párás szemmel emlékeztek testvéreim, de főként Soma feledhetetlen sérüléseire. Persze egy pillanatra átfutott az agyán hogy nem jó ómen ilyeneket hangoztatni mert ez egyenlő az ördög falra festésével ami köztudottan bevonzza a bajt, de ez csak akkor vált erősen esélyessé mikor pár nap múlva Csongorral látogatták meg a műintézményt.Nagyobbik bátyámnak ugyanis egy apró gumidarab került a szemébe fociedzésen (tudtátok, hogy a műfű pálya gumiból van??), amit csak a kórházban tudtak eltávolítani.
A hab a tortán aztán Soma bátyám hétvégi balesete volt. Anya Soma és én szombaton kimentünk megnézni Csongorék focimeccsét. Somának először nem volt kedve hozzá,de anyukám egy forrócsoki ígéretével hamar rávette. A meccs szünetében aztán meg is támadtuk a büfét, majd csupa egészségtelen dologgal és az áhított forró csokival felszerelkezve letelepedtünk egy asztalhoz.Mivel az ital tényleg nagyon forró volt anya betette az asztal közepére és megtiltotta Somának hogy hozzá nyúljon amíg ki nem hűl. Pár perc múlva aztán Soma kétségbeesett üvöltésére eszméltünk mivel egy, az asztalnál ülő kislány véletlenül meglökte a poharat és a csoki ráborult bátyám mellkasára.Ahogy lerángatták róla a ruhát már látszott hogy ez nem tréfa és anyukám beszórva minket az autóba könnyes szemmel átkozva az ördögöt akit a falra festett, ismét a baleseti felé vette az irányt. Hamar sorra kerültünk (hiszen a pultos néni már régi ismerősként kezelte anyukámat) és Soma igazán bátran viselkedett. Ellátták és bekötözték a sebét. A kezelőt már büszke háborús hősöket meghazudtoló, fellépéssel hagyta el. Mosolyogva fogadta a hírt hogy a keddi kötözésig nem tesizhet és nem nyúlhat hozzá. S mi már sejtettük, hogy mekkora sztorit fog ő ebből kerekíteni a suliban.
Kisvárosunk kórháza mellett áll egy Mc donalds, ami nálunk erősen tiltólistán van, és a fagyizáson kívül testvéreim bánatára csak hébe-hóba látogatjuk. Az utóbbi két hétben azonban az ijedelem növekedésével egyenes arányban nőtt anyukám mc donaldsban elköltött pénze is. Réka egy shake-et kapott a balesete után, Csongor már sajtburgert és krumplit. Ezen felbuzdulva a kórházból kilépve Soma elsorolta a kívánságlistáját. Miután anyukám közölte, hogy ahhoz legalább másodfokú égést kellett volna produkálnia, kiegyeztek egy gyerekmenüben játékkal. A mekibe aztán bőröndöstül, és aggódó arcostul  befutott apukám is, aki egyenesen odahozatta magát a hétvégi továbbképzéséről. Soma csillogó szemét és elégedett mosolyát látva aztán kezdhettek azon aggódni mikor fogja magát direkt bajba sodorni egy kis gyorséttermi élményért. Komolyan mit tesznek ezek a kajába, hogy ezt elérik??

A tanulság az esetből? Vegyük komolyan azt a bizonyos grafiti tilalmat az ördögről. Bár anyukám mélyen babona hívő így tudja azt is hogy három a magyar igazság, most mégis az elvárhatónál kicsit több a felém irányuló figyelem és óvás. Valószínűleg ez sem tart örökké, mert én meg  azt tudom hogy minden csoda három napig tart.

A kétéves

Ma vagyok két éves. Lassan be kell látnom, hogy az időt nem lehet megállítani, s bárhogy berzenkedem tőle előbb utóbb fel kell nőnöm. Azért teszek róla, hogy szüleim kiélvezhessék az utolsó babázásukat, és amennyire csak tudom hosszúra nyújtom. Ez abban nyilvánul meg például, hogy nem vagyok hajlandó lemondani a ciciről(anyukáméról), és a kezdeti lelkesedésem után mostanában a bilizést is bojkottálom. A verbális kommunikációm az egy éves szülinapomon produkáltakhoz képest nem sokat változott. Persze ennek is megvan az előnye, hiszen szüleim leporolva gyermektelen időszakukból felrémlő, hosszú éjszakákon át vívott  Activity-partikon szerzett értelmező tudásukat, ismét versenyezhetnek hogy ki fejti meg előbb a kódolt közlendőmet. Persze a Csenge nyelvet továbbra is lelkesen fejlesztem és használom, de valamiért ez értelmezhetetlen a körülöttem élőknek.
Egyébként elégedett vagyok és jól érzem magam a kicsit zajos-flúgos  családomban és ebben a nagyon zajos-flúgos világban. Végső soron így vagy úgy, de mindig elérem amit akarok, így okkal érezhetem úgy hogy a világ még mindig körülöttem forog. Ha mégis csalódás, vagy kudarc ér aránylag könnyen feldolgozom. Bár már dübörög a dackorszak az olyan igazi födhzvágommagam  hisztiket testvéreimhez hasonlóan, valahogy nem preferálom. Hamar bedühödöm, de nagyon hamar le is lehet hűteni. Szóval azt hiszem kezdik megtalálni hozzám a kulcsokat.
Bár anyukám ezt még nem mindig érzékeli, de a napjaim már nem csak abból állnak hogy aláaknázom az ő  teendőit. Felfedeztem és felettébb élvezem például a babázást. Megörökölvén Réka nővérem játék babáit, hatalmas energiákkal vetettem bele magam az anyaságba.
 A könyvek még mindig nagy kedvenceim, s a fő kedvenc Boribonok mellé már megemészthetőnek tartom a Kipp-kopp-ot és a mondókás és verses könyveket is. Én magam is szívesen olvasok.Legyen az Csongor által szétdobált Garfield újság, vagy Soma bibliája az aktuális Lego katalógus, esetleg Réka Harry Potter-e. Ha megszerzem valamelyiket, szaladok vele az ágyba betakarózom és nagyon komolyan "olvasom". Anyukám nagy bánatára Csongor telefonjáért is odavagyok és még nagyobb döbbenetére igazi Z-generációs gyerekként, vele ellentétben, simán kezelem az érintőképernyőt is.
Persze nem hazudtolom meg önmagam és még mindig tudok meglepetést okozni. Még mindig gyakran van  gyanús a csend a fürdőben, a konyhában esetleg a kertben aminek eredményeként kutyakaját kell kimenteni a számból, nutellás üveget és kanalat a wc csésze lefolyójából, lisztet az evőeszközös fiókból és szívószálat a fülemből. Hogy egy kicsit  dicsekedjek, vannak dolgok amiket viszont koromat meghazudtolva gyakorlok. Ilyen az önálló orrfújás és az öltözködés amiben igazán nagyon ügyes vagyok. Talán ezért is érzem feljogosítva magam ahhoz, hogy eldöntsem mit akarok felvenni.Igen-igen két éves vagyok és a ruhákat amik szerintem nem illenek az egyéniségemhez, egyszerűen nem vagyok hajlandó hordani és az is majd egy hétbe került mire ráuntam a gumicsizmára és megengedtem hogy más lábbeli kerüljön a lábamra.Bőven a kortársaimra ráverve használom a játszótéri eszközöket is, ami igazából csak vakmerőség kérdése és két fiútesóval, végül is nem is olyan nagy kunszt.
Még van mit tanulnom, mert míg például a kuka, a telefon, a fogkrém és a kalapács funkciójának megfelelő alkalmazása már nem okoz gondot, azért a fültisztítópálca, az alufólia, a popsitörlő,  a púderecset , a ceruzafaragó és az örök kedvenc wc kefe rendeltetésszerű használatában még vannak pontatlanságaim.

Kis családom ma reggel már felköszöntött, de az igazi buli egy vasárnapi bográcsozós lángosozós partiban fog kiteljesedni. Nekem már többször eszembe jutott hogy lehet hogy azért van a szüleimnek ennyi gyereke, hogy egész évben biztosítsák az ürügyet egy kis eszem-iszomra ?

Végül egy kis a "kétéves akcióban" képek:

Leszokóban

Lassan két hete hogy anyukám megvonta tőlem a nappali szopit.(a sóhajra miért nincs idétlen írásos hangulatjel? "sóhaj")
 Igaz, hogy családtagjaim már egy ideje pedzegették, célozgattak rá, sőt mi több színesen ecsetelgették, hogy állítólag van élet a cicin túl, de nekem csak most esett le, hogy én egy hetek óta tartó alaposan kidolgozott ellenem irányuló hadművelet áldozata vagyok.Megdumálták és döntöttek helyettem, meghallgatva mindenkit akinek csak véleménye volt a dologról (az sem baj ha gyereket sem látott még), s figyelmen kívül hagyva engem aki valljuk be a leginkább érintett a dologban. Mivel volt némi hozzáfűzni valóm a terrorhoz, ezért  hamar érvényesíteni tudtam azon igényemet, hogy legalább az esti anyatejadagomról ne kelljen lemondanom. Az első két nap igazán kemény volt. S nem csak nekem. Most nagyjából úgy telik egy napunk, hogy anyukám egész nap figyelemelterel, ami azt jelenti hogy egyfolytában játszunk vagy olvasunk, így végső soron nem is jövök ki olyan rosszul a dologból. Az esti szopira már elég felfokozott állapotba érkezem s miután megbeszéljük, hogy most már este van és sötét, rávetem magam jóanyámra. Igazán szórakoztató látvány lehetek ilyenkor, mert apukám már napok óta menetrendszerűen megjelenik a szobában, mellénk fekszik és nem tud betelni a látvánnyal ahogy én nem tudok betelni a cicivel.
A legsarkalatosabb pontja a napunknak jelenleg, a délutáni altatás. Most ott tartunk hogy anyukám már nem is próbálkozik az ággyal.Ha eléggé kókadok felültet a biciklire és általában 10 percen belül kidőlök. Persze volt már olyan, hogy nem akartam megfosztani anyukámat egy jó kis testmozgástól így kemény munkával ébren tartva magamat de sikerült összehoznom neki 25-30 perc kerekezést. Volt olyan is hogy elugrottunk tankolni az autóval,  így oldva meg a bealvásomat, s volt olyan is hogy egy hatalmas esés után addig sajnáltam magam míg bealudtam anyukám vigasztaló karjaiban. Ez utóbbi eset után biztos ami biztos inkább nem fordítok hátat anyukámnak, nehogy kísértést érezzen egy gyors elalvást elősegítő esés előidézésében:) Most komolyan, biztos vagyok benne hogy rosszabb napjainkon átfutott az agyán, s az ördög nem alszik;)


Hát így állunk most. A frontvonal most felém mozdult, de kitartok. Harcolni fogok a végsőkig s nem fogom könnyen megadni magam.

Évnyitó

Soma iskolás lett. Ez egy olyan új szituáció amit a tanítónéniknek és sokat megélt szüleimnek is emésztgetni kell. Mivel eddig egyik gyermekükkel sem esett meg, hogy mindjárt az évnyitón kiemelje az első sorból az osztályfőnök s maga mellé állítsa, így fosztva meg a közönséget a "metál-villázás a Szózatra" produkció további élvezetétől. Kicsit sajnáltam a szüleimet, akik hol mosolyogva, hol erősen elgondolkodva és fejcsóválva kullogtak hazafelé, miközben végighallgatták Rékát aki elmesélte Soma teljes évnyitós bemutatkozását. Ha tudtam volna, hogy ilyen érdekes tud lenni egy évnyitó  nem nyaggattam volna anyát, hogy a suli előtti játszótéren töltsük az időt, csak az ominózus Szózat-produkcióra visszaérkezve. Azért Réka mélységesen felháborodott, és színesen ecsetelt beszámolója sem volt semmi. A Himnusz alatti fülbefogás, a szomszéd kislánnyal való lökdösődés és a zsebre tett kézzel szenvedés, mellett az igazgató bácsi beszédjének jeltolmácsolása Soma módra még vicces is lehetett egy kívülállónak. (pl: Igazagtó: Köszöntjük az elsősöket- Soma: két hüvelykujjával magára mutogatva és a fejét rázva ünnepli magát; Igazgató: idén is lesznek iskolai diszkók- Soma: tánc bemutatás a 'walk like an egyptian' koreográfiával stb). Szóval Réka berágott, Csongor jól szórakozott, szüleim begyűjtöttek pár együtt érző vállveregetést, én pedig nagyon büszke voltam Somára, mert elérte hogy az a nap tényleg csak róla szóljon.
 Az új napirendet még szoknom kell, s anyukám reggeli idegbeteg nagyjeleneteit is. Mire három ágy között cikázva sikerül felkelteni minden iskoláskorú csemetéjét, már kellően kikattan ahhoz, hogy rezignáltan vegye tudomásul, hogy már az ébredés utáni harmadik percben sikerül iszonyatosan összeveszni első és másodszülöttjének a fürdőszoba használaton, aminek következményeként én is felébredek és követelem a jussom, elterelve anyukám figyelmét a tényről, hogy harmadszülöttje visszafeküdt és békésen szundikál.
Írhatnék még a több mint 24 órája tartó könyvkötésről és a ma délelőtti 'rakjunk rendet a kinőtt ruhák között' akciónak nevezett
mulatságokról, de ennél sokkal sorsfordítóbb dolgok miatt kell emésztenem magam. Mától ugyanis anyukám megvonta tőlem a nappali szopizást. Csak úgy ukkmukkfukk!!!

Az ötödikes és az elsős(a hetedikes égőnek érezte a suli előtti fotózkodást)

Ez annyira friss seb hogy azt hiszem nem is tudok még írni róla:(((((

A partiarc

A hosszú hétvégén újabb oldalaimról mutatkoztam be a családnak. Amellett hogy megmutattam mekkora partiarc vagyok, az is kiderült hogy nekem is vannak félelmeim, s igenis komolyan kell venni még akkor is ha forgószemű éneklő műanyag mesebábukban öltenek testet.
A mulatozást az  én drága keresztanyukám esküvőjén, a riadtan menekülést pedig, egy egyébként nagyon jó kis vidámparkban gyakorolhattam.
  Az esküvőn komoly feladatom is volt, mert én vittem a gyűrűket (na jó a Réka is segített egy kicsit),s én voltam a hangulatfelelős is, amit nagyon komolyan vettem.Ha túl nagy volt a csend nagyokat sikkantgatva biztosítottam az egybegyűlteket, hogy igazán élvezetes a szertartás, csak azt nem értem a templomból ahol Somával együtt igazán beleadtam apait-anyait miért surrantak ki velünk idő előtt a szüleink. Aztán a vacsoránál hamar átadtam magam az élvezeteknek. Miután eszméletlen mennyiségű levest és husikát befaltam, és lelkiismeret furdalás nélkül ettem meg az összes elérhető kedves emlékül szolgáló mézeskalács szívet, majd meguntam az etetőszék játékot is(ami abból állt hogy belekönyörgöm magam majd fénysebességgel felállok és megpróbálok segítség nélkül a lehető legkevesebb sérüléssel kijutni belőle),  felfedeztem a papámat (s az ő asztaluk mézeskalácsait) a szomszéd asztalnál. Mindig tudták hogy benne van a boogie a lábamban de azért most még a szüleimnek is leesett az álla, az egész estés pörgésemet látva.
  Egy esküvőn amúgy egy csomó minden kiderülhet a hozzátartozóidról.Apukámról kiderült, hogy az öccsével együtt csak Martens bakanccsal érzik teljesnek az esküvői öltönyüket.Anyukámról az derült ki hogy nem tud magas sarkúban járni s az,  hogy nem csak városi legenda az állítólagos versenysúlya, mert gyűrű vivőként Réka nővérem az ő 14 évvel ezelőtti gyönyörű menyecskeruháját viselhette, ami igazán jól állt neki. Megtudhattuk továbbá, hogy Csongor bátyámra milyen hatással van a koffein. A nálunk egyébként tiltólistán lévő cola ivásnak apukám nagyvonalúan teret engedett e neves napon, aminek az lett az eredménye hogy Csongor bátyámról nincs kép colás pohár nélkül, de az éjfél körül jelentkező, lábrángással kísért "nem bírok nyugton maradni" zizegésétől eltekintve én csak profitáltam belőle, hisz így még este 11-kor is méltó társam volt az asztalok körüli futkosásban. Ami még kiderült az az, hogy Soma bátyám Kolos unokatesónkkal karöltve még nálam is nagyobb partiarc, mind a tánc, mind a csajok elkápráztatása tekintetében. Mivel mindketten beteges módon vonzódnak a botokhoz a vőfély szalagokkal díszített furkósbotjára hamar szemet vetettek, aminek először csak szégyenlősen, majd ahogy az este haladt egyre agresszívebb verbális eszközökkel és ráutaló magatartással adtak hangot. Le a kalappal a vőfély előtt, aki temérdek dolga mellett igazán sokáig bírta a rohamokat, de azért az éjszaka egyik fénypontja lett, mikor a két kis kölök megkaphatta a botot és a szalagos kalapot s egy igazi csűrdöngölőst improvizáltak benne.
Megtudhattuk azt is,  hogy anyukám szeret hülyén táncolni, ami Réka nővérem súlyos pillantásait látva csak nekem volt újdonság.
Szóval a buli szuper volt, s mondhatom hogy a hangulat, ahogy anyukámat figyeltem könnyben és verejtékben áztatott volt.
  Volt meghatott könnymorzsolás,  mikor az aranytorkú menyasszony meglepetés dalt énekelt a párjának. Voltak vidám örömkönnycseppek és táncos verejtékcseppek, aminek értékéből nem von le semmit az új cipők nyomán feltört sarkak okozta, vagy az általam prezentált egy-két elvétett etetőszék akció nyomán kicsordult fájdalom könnycsepp, vagy hajnali fáradság könnycsepp sem.
Októberben Soma keresztapja házasodik, s ezek után csak annyit mondhatok, hogy: állok elébe!

A lagzi másnapján Duna parti strandolás, harmadnap mesepark látogatás, negyednap pedig szigetközi kenutúra volt a program. Bár a meseparkban főleg passzív szemlélője voltam ahogy szüleim, tesóim és nagyszüleim hülye arccal sikítozva integetnek mindenféle hullámvasutakról, csúszdákról és körhintákról azért nagyon élveztem, a már említett, s állítólag a gyerekek szórakoztatására hívatott vérfagyasztó mozgó figuráktól eltekintve. A kenutúra nekem nem túl pozitív élmény, mert az indulás előtti utolsó pillanatig meg voltam róla győződve, hogy én is megyek. Miután mindenkire mentőmellény került engem kivéve azt gondoltam, vagy ennyire bíznak bennem, vagy ennyire könnyen lemondanak rólam, mikor anyukám azt mondta vihetem a Soma evező lapátját  azt gondoltam félrebeszél, hisz egyértelmű hogy az az én lapátom.Aztán mikor vízre szálltak nélkülem, vigasztalhatatlan voltam. Így anyukám kezéből hangosan sírva néztem a távolodó hajók után, majd az autóban hazáig méltatlankodtam nagyon-nagyon hangosan. Nagyon eltökélt vagyok, s bár kétszer megáztak s Réka csuklója meghúzódott a 40 km-es lapátolástól, az  én kedvemet nem tudták elvenni.Jövőre teszek róla hogy ne hagyjanak csak úgy a parton, akármekkora partiarc is vagyok.

Az ifjú pár

Kulisszák mögött

Mikor még azt hittem a kezemben az irányítás

Mindennapi harcaink

Na jó itt most semmi magasztos csatáról nem lesz szó. A történet főszereplői ugyanis a SZÚNYOGOK. Így csupa nagybetűvel. Mikor nyár elején az első napokat töltöttük Almádiban már voltak bizonyos jelek. Hajnalban rendszeresen arra riadtam, hogy édesapám és édesanyám egy- egy törölközővel felszerelkezve vérben forgó szemekkel, bosszúszomjas arccal tornyosulnak fölém, bámulják a plafont, majd hirtelen lesújtva szitkozódnak vagy, ha éppen sikeres volt a támadás, öklüket diadalittasan a levegőbe emelve és harci üvöltést hallatva ünnepelnek.
  Aztán a viselkedésük egyre aggasztóbbá vált (a szüleimé nem a szúnyogoké), tudniillik a probléma teljesen megfertőzte a mindennapjaikat.Reggeli szertartássá vált például az éjszakai szúnyog-vadászatok áldozatainak számbavétele és a túlélők elátkozása. A szemük már csak akkor csillant fel, ha egy jó szúnyogriasztóra tettek szert. Baráti társaságban akkor élénkültek fel igazán, ha a szúnyogirtás volt a téma. Egyik hajnalban mikor a szúnyogirtót permetező repülő elrepült a házunk fölött, anyukám azt motyogta félálomban, hogy "igen! itt a légi támogatás!Már csak egy kicsit kell kitartani!"
A családi béke érdekében jobban tettük ha nap közben de, főleg lámpagyújtás után nem nyitogattuk a szobaajtókat és a teraszajtón át is csak igen nyomós indokkal közlekedtünk.
Mikor végül anyukám rátalált egy általa csak szúnyog-krematóriumnak hívott lámpára majd kiugrott a bőréből, hisz így végre talált egy vegyszermentes megoldást a kis vérszívók ellen.Az pedig külön ajándék, ahogy elalvás közben hallgathatjuk a rovar pörkölés semmihez sem fogható andalító hangját. Szerintem mondjuk egy molylepke hosszú másodpercekig tartó sistergése nem annyira felemelő, de mit számít ha szadista anyukám félálomban mosolyogva úgy kommentálja a dolgot, hogy "húú ez jó nagy volt"
Persze a lámpa sem volt tökéletes, mert a hajnali fényben mikor a kis dögök újult erővel támadtak már nem sokat ért.
 A tegnapi nap viszont csupa piros betűvel kerül be a családi krónikába, mert anyukám reggel felébredve a homlokára csapott ( s most nem egy szúnyog miatt), felpattant a biciklire, majd fél óra múlva kipirult arccal és a győztesek mosolyával tért haza. Mi némán lestük, ahogy valami fekete anyaggal, öntapadós tépőzárral és halált megvető bátorsággal felszerelkezve mászik ki az ablakpárkányra, s a 42 fokos hőségben balettozva, felerősíti a végső megoldást jelentő szúnyoghálót. Ezek után már csak az elmúlt hetek csatáinak nyomait kellett eltüntetni a falról, amely tevékenység nyomán hamar kiderült, hogy annak idején a festő, kifejezett kérésünk ellenére, sem  a mosható falfestéket használta.
A harc még így sem nem múlt el nyomtalanul. Bár Csongor bátyám tartja a rekordot, mikor egy 5 perces esti horgászat után 41 azaz  negyvenegy darab csípést számoltunk meg csak a bal lábán, mégis Réka és anyukám lába néz ki a legcudarabbul amit én nem bánok, mert a jövő héten esküvőre megyünk, és így biztos nem lesz könnyű szem elől tévesztenem szétvakart lábaikat a táncoló sokaságban.

Szilvike

Arcát, az éppen feléledő, meleg, nyári szellőbe tartotta. Szemét lehunyta, s mélyet szippantott a Balaton-szagú levegőből. Hát itt van végre! Sikerült! A szüleit napok óta tartotta nyomás alatt a maga módján.Az eddigi élete, meglehetősen küzdelmes 30 éve alatt megtanulta megértetni magát beszéd nélkül is. A kánikula lassan 3 hete tart, ő pedig napok óta csak a bikinijében hajlandó lenni jelezve hogy semmire sem vágyik jobban, mint megmártózni a hűs habokban, ahol szabadon mozognak a tagjai, s ahol mindenki egyforma. Mikor tegnap a tolókocsiból kikászálódva állandóan a földhöz vágta magát, már apukája is belátta, hogy nincs más választása: strandolni kell vinni a kislányát.Neki egyedül, mert a feleségének muszáj dolgoznia a héten.
 A gyerek is látta hogy apukája izgul de azt persze nem tudta hogy mennyire félt a feladattól.Bízott benne hogy megbirkózik vele, mint annyi mással a lányával kapcsolatban. Először beutazott a közeli városkába egy hatalmas úszógumiért, mert azt gondolta úgy könnyebben boldogulnak majd a vízben, majd megtöltötte a hűtőtáskát, összehajtotta a pokrócot, s bepakolt szépen mindent az öreg autóba. Mosolyogva nyugtatta közben a lányát, hogy ne fickándozzon, várjon türelemmel már csak egy óra és a Balatonon lesznek. Mikor a kis Balaton-felvidéki faluból leereszkedtek a partra a nap már a délutáni útját járta az égen.
Apuka leparkolt, és miközben szétnyitotta a rozoga tolókocsit és óvatosan beleemelte a lányát, azon gondolkodott, milyen jó, hogy Szilvi napok óta csak a bikini fölsőt hajlandó felvenni reggelente, így azzal már nem kell vacakolni a strandon. Szép fekete haját pedig a felesége szépen felfogta pár csattal. Hamar rájött hogy egy fordulóval nem tud mindent bevinni s most bosszankodott csak igazán, hogy belevágott a kalandba. A felesége vajon hogy szokta megoldani?
Úgy döntött végül, hogy a lányát betolja a strandra, lefékezi, és vissza megy a csomagokért az autóhoz.
S ekkor, mikor Szilvi fürdőruhában a vízparttól alig 10 méterre arcát a napba fordítva beleszippantott a levegőbe, ekkor fogyott el a türelme. Hetek óta vágyott rá, semmi másra nem tudott már gondolni, eszelősen kívánta a hullámok érintését és irigyen nézte a sok hancúrozó gyereket a vízben. Miért nem mehet már? Mire kell még várni hiszen itt van egy karnyújtásnyira! S ekkor gyakorlott mozdulattal oldotta ki a féket a tolókocsin s arcán hatalmas vigyorral artikulátlanul kiabálva indult meg a meredek partoldalon. Mikor a kocsi kereke egy fa gyökerében megakadva hatalmasat döccent már érezte hogy nem volt ez olyan jó ötlet. A boldog mosolyt rémült sikoly váltotta fel, amire már mi is felfigyeltünk, akik a part menti iszapban játszadoztunk. A következő pillanatban a kocsi megakadt egy betonpadkán, a mozgássérült lány pedig a szemünk láttára repült ki belőle. Szörnyű volt látni ahogy a magatehetetlen test arccal a homokba bukik, a játszadozó gyerekek közé. Anyukám eszmélt elsőnek és odaugrott hogy segítsen, de még ahhoz is gyenge volt, hogy megfordítsa a mozdulatlan testet.Mikor egy másik anyuka és az apukám is odaért együttes erővel sikerült nekik visszaültetni a  lányt a székébe. Anyukám letisztogatta az arcáról a homokot és kérdezgette hogy nem fáj-e valamije. Könnyek és fizikai fájdalom helyett azonban, csak düh és csalódottság torzította az arcát. Pár perc múlva megérkezett az apuka aki kétségbeesetten kereste gyermekét a járdán, ahol hagyta. Először el sem akarta hinni mi történt, de aztán tudva hogy mennyire vágyott a gyerek a vízbe, ő jött rá, hogy valószínűleg nem véletlenül oldódott ki a fék.
 Apukám annyira megsajnálta a megfáradt édesapát hogy nyomban felajánlotta segítségét Szilvia vízre bocsájtásában. Azon a délutánon míg én fáradhatatlanul dagasztottam a sarat anyával, apa és a nővérem aktív, én pedig a strand többi látogatójával együtt passzív részese voltunk egy ember igazi önfeledt boldogságának. Réka vitte az úszógumit, apukám és Szilvike apukája két oldalról emelve kísérték a lányt a vízbe. Miközben ő az úszógumiban ringatózva hosszan pancsolva élvezte a vizet,  az én apukám nem tágított mellőlük és így bontakozott ki előtte Szilvike története.
 A lányé aki 30 éve egészségesen született, de a kisváros kórházában 1 naposan fertőző agyhártya gyulladást kapott. Rajta kívül még 5 csecsemő fertőződött meg az osztályon. 5 fiú, akik nem ismerhették meg családjukat.Egyedül Szilvike ez az erős lány győzte le a kórt, de a győzelemnek ára volt.... A féloldalt lebénult és beszédképtelen lány felnevelése hatalmas feladat a szülőknek, és egy strandolást is csak évente párszor tudnak bevállalni, hiába laknak pár kilométerre a víztől.
Bár máskor alig várom hogy apukám velem foglalkozzon, most egyáltalán nem bántam hogy ezt a délutánt egy idegen családdal töltötte. Mikor elköszöntünk tőlük, nagyokat hallgattunk. Főleg apukám mélyült el a gondolataiban, s sokat beszélgettek anyával felelősségről, önzetlenségről, igazságtalanságról, jó érzésről és még egy csomó olyan dologról amit nem értettem. Az biztos, hogy az egyébként izgága bátyáim is csendesebbek voltak. Miután egy ilyen történet részesei leszünk iszonyú nevetségessé válnak a mi problémáink.Látva hogy milyen kevés elég az igazi őszinte boldogsághoz, úgy válnak egyszeriben kiüresedetté a mi anyagias vágyaink.......

10 keréken

Mostanában erősen kétlaki életet élünk aminek úgy vettem észre az a lényege hogy amikor Almádiban vagyunk mindig arra lenne szükség, amit Veszprémben hagytunk, mikor otthon vagyunk akkor pedig tuti az Almádiban felejtett cuccok hiányoznak legjobban. Laktam anyukámmal és apukámmal Almádiban amíg a tesómék nyaraltak és táboroztak. Apukám onnan járt dolgozni, s mi anyukámmal egész nap egymást szórakoztattuk, így megadatott nekem az ami szerintem minden gyereknek jár, hogy anyukám 100 %-ig csak az enyém volt, rám figyelt és velem foglalkozott. Aztán mikor már kezdtem volna ráunni az egy gyermekes létre, tesóimmal együtt befutottak a messze lakó nagyszüleim és a még messzebb Szegeden élő unokatesóim is. Tök jó kis hetet töltöttünk el együtt megspékelve közel 30 kg barack befőzésével és egy kis bárányhimlővel. A lekvárfőzés anyukámat mélyebben érintette (a barack és a lekvár szót egy mondatban még mindig nem szerencsés kiejteni előtte), mint a bárányhimlő engem.
  Az úgy volt, hogy apukám várva várt szabadságának első napján megjelent 2 azaz kettő darab pötty amit anyukám gyanúsnak talált így jobbnak látta orvossal ellenőriztetni. Miután egyértelműen bárányhimlő volt a diagnózis rohant a patikába, majd a méregdrága pötty kezelő szerrel és a lázcsillapítóval csőre töltve várta az elvetemült himlők és a lázas levertség támadását.A második nap már fogyatkozó türelemmel nevezte ki az összes szúnyogcsípésemet álcázott himlőnek s elégedetten hümmögött,  mikor egy nagyobb hisztim után sikerült 37,1-et mérnie a homloklázmérővel.A harmadik napra aztán belátta, hogy kénytelen beérni a láztalanságommal, a kiegyensúlyozott jó kedvemmel, és a 2 azaz kettő darab pöttyömmel,  amiket aztán minden igényt kielégítően kezelgetett és babusgatott nem sajnálva, a már említett kezelőanyagot sem. Ötödik nap aztán megint elvitt a doktornénihez, hogy a megreklamálja a dolgot, s már attól féltem hogy elkéri a panaszkönyvet, de hál istennek az orvos hamar megnyugtatta, hogy a 2 himlő is himlő és biztosan így is megszereztem a védettséget. Persze innentől kezdve én vagyok a legtökösebb kis csaj, hiszen 2 pöttyel egy életre letudtam ezt a kórságot.(Ja igen! Alig használt bárányhimlő kezelő hab féláron eladó!)

Miután az orvos is rábólintott már semmi nem állt útjába a mi első nagy családi kerékpártúránknak. Mivel szüleim a születésünk előtt jelentős gyakorlatra tettek szert biciklitúra ügyben és apukám a tesóimmal tavaly és tavalyelőtt is végigcsinálta a dolgot, így egyértelműen én voltam a szűk keresztmetszet. Most hogy túl vagyunk rajta elmondhatom, hogy minden várakozást felülmúlva élveztem ezt a pár napot a Balaton körül. Az út sikeréhez nagyban hozzájárult, hogy a családi kupaktanács úgy döntött Soma idén még ne tekerjen hanem üljön be mellém a Soma-mobilba, így jó tempóban alig pár órát töltöttünk csak úton s maradt egy csomó idő egyéb elfoglaltságra ami főleg strandolást, hajókázást, siófoki éjszakázást és a tesóim azon versenyét jelentette, ki tudja a leghaszontalanabb dolgokra költeni a zsebpénzét.
 Le a kalappal Soma előtt akinél szórakoztatóbb útitársat elképzelni sem tudok, s Csongor előtt aki pár mérettel kisebb biciklivel is hősiesen taposta, Réka előtt aki a csomag szállításban vette ki a részét amúgy pedig szerintem fogalma sincs merre jártunk mert ha csak pár percre is álltunk meg inni ő nem a palackért hanem az aktuális kedvenc a Büszkeség és Balítélet-ért nyúlt s a tekerések nagy része is azzal telt, hogy amint anya közelébe ért mindjárt nyaggatni kezdte Mr Darcy és Lizzy émelyítő románcának részleteiről.
A legnagyobb respekt persze apukámat illeti, aki izmait és idegeit nem kímélve vontatta át a közel 40 kilót nyomó két legkisebbjét a fél Balaton körül s komolyan úgy tűnt hogy élvezte is. Anyukám is remekelt, hisz egyetlen egyszer sem borult, nem kapott be darazsat, s meg lehetett szokni a jajgatásait is ami kizárólag az alfele aktuális állapotáról szóltak.Azt hogy soha nem tudta mit melyik táskába tett már nem okozott különösebb meglepetést.
Azért a hazaútra már mindenki elfáradt. Miután reggel könnyes búcsút vettünk a szállásunktól (anyukám tényleg elmorzsolt néhány nosztalgikus könnycseppet, lévén a zánkai gyerekvárosról van szó ahol ő is táborozott még úttörő korában), elindultunk hogy lenyomjuk az utolsó 40 kilométert. Aszófőnél már láttuk a felhőket, de anyukám még bízott az előrejelzésben s Füredre érve meg sem fordult szüleim fejében hogy esetleg fedett helyett keressenek. Így történt hogy a váratlanul lecsapó zápor éppen hattyú etetés közben ért minket a Tagore sétányon. Egy darabig egy fa tövében majd a vízibiciklis fiúk ernyője alá kuporodva próbáltuk átvészelni az égi áldást. A bátyáim persze meg sem próbáltak száraz helyre bújni. Nagyokat kurjongatva vágtáztak föl alá a szakadó esőben félmeztelenül. Ahogy elállt az eső a tömeg újra hömpölyögni kezdett a sétányon, s így rengetegen csodálhatták meg például anyukám bugyiját, vagy bátyáim fehéren világító fenekét ahogy sebtében próbáltunk száraz ruhába bújni a bokrok között.
Bár tudom hogy apukám az aktív pihenés híve, azért azon még nekem is fennakadt a szemem hogy Almádiba érve azon gondolkodott, hogy elmenjen tekerni, vagy evezzen egyet.(Persze végül hazajöttünk mosni s most hogy az ötödik adag is lement a mosógépen már anyukám is nyugovóra térhet.)

első megálló

tesóim lelkesek, így én már 21 hónaposan csúszka-pályázok

Sztorizgatás

Mivel mostanában a tesóim hosszú napokra eltünedeznek, táborokba és a nagyszülőkhöz  anyukám rákeresett egy régi fájlra amiben a testvéreim aranyköpéseit és sztorijait gyűjtögette éveken át. Bizony én is rácsodálkoztam a tényre, hogy előttem is volt élet ebben a családban. Ha már ilyen uborkaszezon van akkor gondoltam sztorizgatok egy kicsit Csenge időszámítás előtti időkből, mindenki szórakoztatására:

2005.január

 

Csongor játszik :

Csongor kitalálja a koreográfiát, és kézzel-lábbal elmagyarázza az érthetetlen anyának:

Anya – anyafarkas

Csongor- hol kisfarkas, hol gonosz bagoly

Éjszaka van. Az anyafarkas és a kisfarkas összebújva alszanak. Egyszer csak huhogás hallatszik, és a kisfarkas felriad. Anyukája megnyugtatja, hogy ez csak egy bagoly és nem tud bejönni a farkas-lakba. De ez a gonosz bagoly berepül az ablakon, hogy megtámadja a kisfarkast. Anyafarkas ebben a pillanatban kiesik a szerepéből, és a könnyeit törölgetve röhögi ki másodszülöttjét, ahogy egy személyben játssza el a bagoly és a kisfarkas csatáját.

Réka játszik:

Most a Réka a rendező. Határozott elképzelése van a történet elindításáról. Szigorúan rögzíti, kinek hol kell állnia, pontosan mit kell mondania. Aztán, ahogy belejövünk egyre több teret kap a spontaneitás.

Réka védtelen kisfarkas, aki eltéved az erdőben. Naná, hogy egy gonosz vadász talál rá, aki meg akarja ölni. Ám a kisfarkas odabújik a vadászhoz, akinek meglágyul a szíve, és kiderül hogy ő igaziból egy jó vadász. Összebarátkoznak, és a jó ember hazakíséri az eltévedt kisfarkast.

Bármiről szól a történet, a végére mindig előkerül valahonnan  egy daloló királylány, aki arra vár, hogy rátaláljon a szerelem egy szép királyfi képében. Hosszú bonyodalmak árán egymáséi lesznek, csók, lagzi és boldogan élnek, amíg meg nem halnak.

Réka mesél:

-         Az oviban az óvó néni azt mondta, hogy régen ilyen nagy volt Magyarország (rajzol egy kört a levegőben) most pedig, ilyen kicsi (rajzol a közepébe egy kisebbet).

-         Igen ez így van – helyeselünk. Erre Réka nagy buzgón hozzáteszi:

-         A többi Magyarországot elvitték másholországba.

2005.július

Megállunk egy benzinkútnál tankolni.

Csongor: - miért állunk meg?

Anya : -apa megtankolja az autót.

Csongor: - Tesz elemet az autóba?

2005.augusztus

Csongor többször lenyelte a rágót, majd újból kér.

Anya: Nem adok, mert megint lenyeled

Csongor: Nem nyelem le megígérem.

Megkapja a rágót, majd pár perc múlva mondja:

 -Jaj, anya lecsúszott a rágó!

Anya: - Lenyelted ??

Csongor : - Nem nyeltem le!

Anya :  - Hol van? a szádban?

Csongor: -Nem a pocakomban

Anya: -akkor lenyelted. 

Csongor (már majdnem sírva):  Nem nyeltem le csak magától lecsúszott

 Csongor meg akarja inni az üditőt amit az utazásra vettünk.

Apa: - Csongor ne idd meg, mert az az útra való

Csongor:- Akkor kimegyek az útra meginni.

2005 augusztus

Réka megkérdezi mit jelent az hogy ellenállhatatlan.

Megpróbálom hasonlatokkal elmagyarázni neki és úgy érzem megérti.

Másnap ebéd előtt nasizni akar és így kommentálja:

-Sajnálom anya én ellenállhatatlan vagyok ennek a csokinak.

2006 szeptember

Aniék vannak nálunk, nagy hancúrozásban vannak a gyerekekkel.

Egyszer csak Csongi beleül Ani ölébe és megkérdezi:

-         Neked nincs gyereked??

-         Nincs

-         Kutyád sincs??

-         Nincs

-         Se kutyád se gyereked???

Ani épp kezdene nekiszomorodni, mikor Csongi megsimogatja és azt mondja:

-Nem baj, majd lesz! Gyerek mindenkinek jár.

Közeledik Soma születése és Csongi még mindig nem tudta elfogadni a tényt, hogy kistesója lesz. Tegnap este nekiállt összepakolni a játékait egy hátizsákba.

Apa:        -Mit csinálsz???

Csongi    - Elköltözöm egy másik házba.

Apa :      - Miért  ???

Cs.:         - mert nem akarom a kisbabát

Apa:        - De én nem akarom hogy elmenj

Cs:         - Pedig elmegyek a világ végére

Apa       - Elmehetek veled??

Cs.:        -Ha akarsz?

A beszélgetés alatt végig eltökélten pakolt és fel sem nézett.

2006-10-09

Pár napig Csongor, még kitart elhatározása mellett, hogy keres egy másik otthont, ahol nincs kisbaba.

Egy nap Réka berohan az udvarról és azt mondja:

 -Anya van egy jó hírem: a Csongor már nem akar elköltözni.

- Tényleg? Hogy-hogy?

Réka: - Leültem vele megbeszélni a dolgot, és mondtam neki, hogy és belebetegednék, ha elmenne és állandóan szomorkodnék. A kisbaba pedig biztos állandóan sírna, mert nem tudja, hol van az ő bátyja.

Anya: - És ő erre azt mondta marad?

Réka: - Hááát, azt is mondtam neki hogy az új otthonában nem biztos,hogy olyan szülei lennének akik ennyi mindent megengednek, és talán még a Scooby- doo –t sem nézheti.

2006.karácsony este

 Réka kibontja ajándékát, ami egy játék újszülött baba.

Felkapja a babát és önfeledten kiállt:

-         Jaj de jó! Anya lettem!

2007 tavasz

Oviból hazafelé

Réka: Anya én nem tudom eldönteni mi legyek ha nagy leszek!

Anya : Hogyhogy? Már nem állatorvos akarsz lenni?

Réka: De igen de van még valami, és a kettő között egyszerűen nem tudok dönteni (halál        

           komoly arc)

Anya : ????

Réka: Állatorvos vagy kötéltáncos?

Anya: (csöppet sem komoly arc)

2009. nyár

Palacsintázunk és kérdezem Csongort:

-         Milyen palacsintát kérsz?

-         Egy kifejlett példányt!

Erre Réka : Anya nem gondolod, hogy a Csongor túl sok állatos ismeretterjesztő filmet néz? (DE!)

2009 október

Somára Mari néni vigyáz. Mikor ebédre csirkecombot esznek, Mari néni megkérdezi Somát elviheti-e a csontot a kutyájának. Erre Soma felemeli a mutatóujját és kioktató hangnemben közli:

Amit én eszek az az én kutyámé !

2010 február

Soma arcán a változatosság kedvéért megint ragtapasszal készülődtünk aludni.

Összebújtunk és azt kérdezte:

- Anya mi van az arcodon?

- Bibi

- Olyan mint az enyém?

- Nem ez pattanás.

- És mi pattant rá?

2010. tavasz

Soma kérdez:

- Anya én hol voltam amikor a Csongor kicsi volt?

- A pocakomban

- És  hogy köptél ki?

- Nem a számon jöttél ki!

- Akkor hol?

- Hát valahol alul…

-  A fenekeden vagy a nunidon??

- ???

 

2012.szeptember

Soma egyre többször mereng el a világ dolgain és állítja fel különös elméleteit. A legújabb szösszenet: - Anya mi lesz, ha egyszer nem szül valaki gyereket akkor mikor egy ember meghal?? El fognak fogyni az emberek !! És ha nem születnek fiúk, nem lesz építkezés!!

                

Soma és a végtelen:

„Mondjuk hogy egy pillanatra nem lenne gravitáció. És egy ember épp a földgömb alsó felén áll. Akkor hova esik, ha pont nincs alatta egy másik bolygó?”