Tizedik napja vagyok beteg. Sikerült, az óvodába járást megtorpedózandó, egy olyan bacicsapatot toboroznom, amelyik túl komolyan veszi a dolgát.Az első adag antibiotikum meg sem kottyant nekik, így most egy újabb kísérleti fegyvert vetett be a doktornéni.Egy kicsit sajnálom anyát, mert innen onnan elcsípett időkben próbál berohangálni az irodába, és egy kicsit sajnálom a papát, mert legtöbbször nála landolok.
Azt viszont bátran kijelentetem, hogy bár kicsit lelassulva, de működnek az alapvető Csenge funkciók.(Sőt a visítós, hisztis akaratos szegmenseim egy kicsit túlfunkcionálnak.)
Így nem kímélve a családot, a héten volt "bezárom magam a wc-be" projekt nagy-nagy ijedelemmel körítve, "márpedigénkitörlömegyedülafenekem" önmegvalósítási törekvés, a Trainspotting című film szaros jelenetére hajazó végeredménnyel, és egy majdnem ügyelet a szememben landolt friss kenyér morzsa által gerjesztett kalamajka miatt.Anya amúgy is kész van, mert 1 hét alatt háromszor ült a kórház radiológiai osztályának ugyanazon padján mindig másik családtagomat tángálva. Csongor aggasztó fejfájásai és szédülései miatt, egy teljes kivizsgálásos sorozat közepén vannak, majd apa következett mikor szombaton tesztelte a fürdőszoba vizes kövét és csúnyán elesett, tegnap pedig Somáért kellett az iskolába rohannia majd a kórházba repíteni a hirtelen fellépő alhasi fájdalmai miatt. Apa gyűrűsujja nagyon durva helyzetén egy nagyon durva mozdulattal segítettek az orvosok, amit apa meg is könnyezett,(anya meg a csípőfogóval levágott gyűrűt siratta amit tőle kapott). Most könyékig gipszben megy az agyunkra, mert bár nekem van a világon a legügyesebb apukám azért félkézzel ő sem képes mindenre így kénytelen családtagjaira hagyatkozni ha például inget gombolni, cipőt kötni, kenyeret vágni kell, és ettől ő ideges, és ettől meg mi vagyunk idegesek (mármint a többiek, én nem annyira). Soma dolgát nem részletezném mert szerintem bátyám nem szeretné ha leendő férfiasságáról csámcsognék.
Mindenesetre most már én is vágynék valami igazán elcsendesedős, meghitt, nem csak kutyafuttában bontogatott adventi naptáras, "úristen de szarul állok" kiabálós anyás mentes adventre.
A nálunk uralkodó felturbózott adventet méltón illusztrálja az idei mézeskalácssütésünk. Vasárnap délelőtt anya, Réka és én megsütöttük a tízszeres(!!!) adag sütit.Délután nekiálltunk a díszítésnek, de mire túl voltunk a harmadán, a mézeskalácsházon, és anya szokásos "forró karamellel elégetem az ujjam" hagyományőrzésén, már mindenki halálosan unta. Ekkor Réka, a taktikus, fantasztikus ötlete nyomán új szín került monoton munkába. A tálcákon heverő festetlen mézeskalácshalmokra laza mozdulatokkal szétfröcskölte a fehér mázat és az olvasztott csokit. Ezután csak le kellett pakolnunk a felső réteget majd, megismételni az eljárást addig míg el nem fogytak a sütik.Így rekord idő alatt végeztünk és még jól is szórakoztunk. Oké a végeredmény mondjuk nem lett igazán facebook poszt-szerű, de azt meghagyjuk másnak. Mi a ronda de finom kategóriából szerintem kihoztuk a maximumot.
Szóval nekünk az idén ilyen az ünnepvárás.Én azért a rend kedvéért minden este elkiabálom, hogy minden illetékes jól hallja(most a Jézuskára és az ajándékhozó angyalkákra gondolok természetesen), hogy én babaházat szeretnék mindennél jobban a világon!!
2014. december 16., kedd
2014. december 7., vasárnap
Bókolgatok, káromkodok
Tudtam én hogy eljön még az idő hogy visszasírják a beszéd nélküli énemet. Anyával egyik este hancúroztunk, mikor anya egyszer csak azt mondta: -Olyan szép vagy! Erre én homlokráncolással koncentrálva: -Te meg olyan ö-ö-ö.........
Soma is jó a bókokban.Mondhatni ő a mesterem. A minap fekszem anya hasán.Odafurakszik és elkezdünk harcolni a "pocak-párnáért" . Ekkor Soma: - Engedj ide Csenge! Anya hasa kétszemélyes!
Rékát sem kímélem. Múltkor hintáztatott, és én megrúgtam ahogy kinyújtott lábbal lendültem.
Réka: -Auu Csenge! Megrúgtad a cicimet! Mire én őszinte döbbenettel a hangomban: -Neked van cicid?
A reakciókból hamar leszűrtem a tanulságot, hogy egy negyvenéves súlyproblémás és egy 14 és fél éves kamaszlány nem ezekre a bókokra vágyik:)
Az óvodai gépezet már rendesen darál befelé, legalábbis ezt gondolják itthon, épp ezért eléggé ledöbbentek mikor a héten egyik este közöltem, hogy "ma beszéltem az oviban." "Miért eddig nem????" kérdezte anya és akkor leesett neki hogy, hogy is kell érteni az óvónénik "nem nagyon halljuk a hangját" kijelentését. Mit tegyek? Hiába vagyok edzésben tartva a bátyáim által, mégis iszonyú félelmetes bír lenni egy csapat hangos 6-7 éves fiú vagy nagyszájú lány.
Itthon még mindig hozom a megszokott formámat, sőt még mindig tudok meglepetéseket okozni. Tegnap este kakiltam és szokás szerint anyát kértem hogy kuporodjon mellém a kisszékre támogatva a küzdelmem. Miután egy kicsi és egy nagy adag landolt a csészében vért izzadva küzdöttem hogy produkáljak még.Anya egész türelmesen állt hozzám, mert csak 20 perc múlva kérdezte meg, hogy " biztos kell még kakilni?". Erre én lila fejjel: " Nem kell, de szeretnék egy anyuka kakit az apuka és a gyerek mellé!"
Óóó! És olyat is tudok, hogy ha anya hosszas kérlelés után sem hajlandó nekem lemenni a padlásszobából a földszintre egy mandarinért, elé állok csípőre tett kézzel, dobbantok és rárivallok: Hozzá' nekem egy kujva mandarint!
2014. november 13., csütörtök
A bosszúálló
Az egész egy ártatlan fricskával kezdődött pár hete. Anya minden tiltakozásom ellenére lekapcsolta a tévét, és én, miután a hangosan sikított érveim nem győzték meg, átálltam a sötét oldalra.
A toll az asztalon hevert, a pár hónapja beszerzett ülőgarnitúránk, pedig előttem magasodva kínálta magát. Mivel a sötétszürke kárpiton a kék tinta nem annyira szembetűnő, nem tagadtak ki végleg a családból(pedig szinte a teljes ülőfelületet felhasználtam). Anya döbbent és erősen zabos ábrázatát látva viszont elöntött a bosszú édes íze és rákaptam a dologra. Olyannyira, hogy már tudom osztani az észt bosszú ügyben.
Tanácsok kezdő bosszúállóknak:
-Elvárják hogy aludj az oviban? Akkor jár neked az esti szórakoztatás fél tizenegyig.Ha lankad a lelkesedés jól lehet a szülők bűntudatára építeni, egy kis legörbülő szájjal és szempilla rebesgetéssel kísért "holnap is lesz ovi?" sóhajjal.
- Csak egy c-vitamin rágótabletta jár egy nap? A lépcső alá bújva akár egy fél dobozt is be lehet pakolni a szádba, majd nincs más dolgod mint hátradőlve élvezni anyád lefehéredett ábrázatát majd pironkodó hívását az ügyeletre.
- Nem kapsz több actimelt? A hűtőhöz egy széket húzva simán ki tudod magad szolgálni úgy, hogy közben egy-két tojás leessen a konyhakőre.
- Mikor a reggeli hajrában, a hosszasan kialkudott 4 db plüssállattal felszerelkezve, végre a kapuhoz értek és te benyögöd hogy "pisilni kell !", a hatás nem marad el. Ha igazán formában vagy, a kulcskeresés vissza szaladás, kicsomagolás és wc-re ülés után ártatlan képpel bedobhatod a " ja mégsem kell"-t.(Jó, ez nekem sem jött be mert anya a tekintélye utolsó morzsáit mentendő kicsikart belőlem pár cseppet).
Lehet hogy ez durvának hat, de én most igazán haragban vagyok a világgal. Még soha ilyen igaznak nem éreztem anya egyik kedvenc számának szövegét miszerint "ez egy igen-igen kemény, kemény világ" (azt azért más sejtem, hogy ennek lesz még aktualitása párszor)
Az ovi tényleg nem annyira rossz, de akkor is EGYEDÜL vagyok. Nincs senki aki fél szavakból, tekintetből, mozdulatból megértsen, vagy kódolja a Csenge nyelvem.Van barátom és az óvónénikkel is jóban vagyok, olyannyira hogy 2 nap alatt elértem hogy az ölükben altassanak ebéd után, de mégsem én vagyok a főnök.
Szép lassan felveszem azért a ritmust, és előbb utóbb biztos betörök, de nem adom könnyen a szabadságom és egy kicsit hagyom hogy tomboljon bennem a bosszúvágy............
2014. október 26., vasárnap
Szösszenetek
Ma reggel anyám nagyon kipihenve ébredt és úgy döntött az óra átállítással ajándékba kapott egy órát a utódai szerinte elhanyagolt elméjének pallérozásával tölti. Somával kezdte, és azzal hogy rendbe tegye a fejében a káoszt a hónapok és évszakok vonatkozásában. Soma nem volt formában, meg hangulatban sem és egyáltalán nem erőltette meg magát és én már akkor sejtettem hogy ezt én szívom meg.
Miután konstatálták hogy nekem már megint hőemelkedésem van (ezt az állandó betegeskedést az ovival sikerült megnyernem), megszületett az ítélet, hogy amíg a család a nálunk vendégeskedő Sári mamával és Ficó papával kirándul én anyával itthon maradok gyógyulni.Hogy szomorúságomat enyhítse anya beígért egy igazi vászonra festéses délelőttöt,(amire igazán türelmesen várok, még ebben a percben is), de amint kihúzta a család a lábát máris rám vetette magát és olyan kérdésekkel bombázott amire szerinte és a szakkönyvek szerint már tudnom kellene válaszolni. Egész hamar sikerült leszerelnem mert mikor arra a kérdésre hogy kik a testvéreim, felsoroltam hogy Réka,Csongi, Soma és Lotti. Kiakadt és elmagyarázta hogy szerinte a Lotti kicsoda a családban, mire én bólogattam nagyokat.Erre megkérdezte még egyszer és én ismét felsoroltam mind a négy tesómat.Azt hiszem a harmadik körnél akadtam ki én is, és sikítva láttattam be vele, hogy valójában ki is Lotti nekem.......
Soma szülinapját rendesen megünnepeltük. Először az osztálytársaival, aztán a családdal. Nálunk az úgy van hogy minden gyereknek jár négy darab szülinapi buli 8-tól 12 éves koráig. A nagytesóim már túl vannak rajta és egy kicsit irigylem is őket mert annak idején a szüleim még igazán oda tették magukat ez ügyben. Most, Soma első buliján apa meccsre ment hamburger sütés helyett, anya pedig jutalompontokkal megvesztegette Rékát hogy Zsófi barátnőjével együtt vezényeljék le a mókát. Engem eltávolítottak, így én csak az afterparty-ba csöppentem bele, amit 1-2 ottfelejtett gyerek, sok kidurrant lufi, érintetlenül hagyott pizzacsigák, eszméletlen kupi és egy nagyon leharcolt anya fémjelzett. Most komolyan, mire én 8 leszek ki fog nekem bulit prezentálni? A járókeretes anyám, a zörgő csontú apám, és a 19 éves a "enyémavilág" kamasz nővérem biztos nem. Azt hiszem itt az ideje nagyon jóba lenni a bátyáimmal.........
Miután konstatálták hogy nekem már megint hőemelkedésem van (ezt az állandó betegeskedést az ovival sikerült megnyernem), megszületett az ítélet, hogy amíg a család a nálunk vendégeskedő Sári mamával és Ficó papával kirándul én anyával itthon maradok gyógyulni.Hogy szomorúságomat enyhítse anya beígért egy igazi vászonra festéses délelőttöt,(amire igazán türelmesen várok, még ebben a percben is), de amint kihúzta a család a lábát máris rám vetette magát és olyan kérdésekkel bombázott amire szerinte és a szakkönyvek szerint már tudnom kellene válaszolni. Egész hamar sikerült leszerelnem mert mikor arra a kérdésre hogy kik a testvéreim, felsoroltam hogy Réka,Csongi, Soma és Lotti. Kiakadt és elmagyarázta hogy szerinte a Lotti kicsoda a családban, mire én bólogattam nagyokat.Erre megkérdezte még egyszer és én ismét felsoroltam mind a négy tesómat.Azt hiszem a harmadik körnél akadtam ki én is, és sikítva láttattam be vele, hogy valójában ki is Lotti nekem.......
Soma szülinapját rendesen megünnepeltük. Először az osztálytársaival, aztán a családdal. Nálunk az úgy van hogy minden gyereknek jár négy darab szülinapi buli 8-tól 12 éves koráig. A nagytesóim már túl vannak rajta és egy kicsit irigylem is őket mert annak idején a szüleim még igazán oda tették magukat ez ügyben. Most, Soma első buliján apa meccsre ment hamburger sütés helyett, anya pedig jutalompontokkal megvesztegette Rékát hogy Zsófi barátnőjével együtt vezényeljék le a mókát. Engem eltávolítottak, így én csak az afterparty-ba csöppentem bele, amit 1-2 ottfelejtett gyerek, sok kidurrant lufi, érintetlenül hagyott pizzacsigák, eszméletlen kupi és egy nagyon leharcolt anya fémjelzett. Most komolyan, mire én 8 leszek ki fog nekem bulit prezentálni? A járókeretes anyám, a zörgő csontú apám, és a 19 éves a "enyémavilág" kamasz nővérem biztos nem. Azt hiszem itt az ideje nagyon jóba lenni a bátyáimmal.........
2014. október 20., hétfő
A szok(tat)ás hatalma
Ugye mondtam már hogy nem kis teher negyedik gyereknek lenni?
Mivel én vagyok akivel minden babás élményt utolsónak élnek át a szüleim, már csak szimpla kötelességtudatból is úgy érzem, meg kell adnom a módját az emberré válásnak.Ezért nyújtottam el ennyire többek között a beszédfejlődét, vagy a ciciről való lemondás folyamatát is, és ezért nincs ez máshogy az óvodába való beszokással sem. Igaz, hogy a szüleim már Soma bátyámnál is "ő az utolsó gyermekünk" illúzióban ringatták magukat, de most igazán eltökéltek abban hogy leálltak a gyerekprojekttel.
Oviügyben most azon vagyok hogy meggyőzzem a környezetem arról hogy mindenkinek sokkal jobb ha a dolgok maradnak úgy ahogy eddig. Hagyjanak már ezzel a beszoktatással hiszen nekem nem 'szok' -ásom óvodába járni, és nem 'szok'-ok anyukámtól távol tölteni hosszú órákat.
Még csak a meggyőzés projektem tesztidőszakában járunk.Még nem tudom mi a legjobb módszer így minden reggel máshogy tesztelgetem, mi az amivel leginkább meg tudom anyámegész hátralévő napját keseríteni szívét lágyítani.
Megvolt már a reggeli indulás végtelenre nyújtása, az egész úton fennhangon panaszkodás vagy az ölben cipeltetés is.Mivel kihasználok minden lehetőséget, nálam simán belefér egy kis megvesztegetés is a közeli pékség útba ejtésével, hozzáteszem tök jól tudok már zabkeksszel teli szájjal is visítani. Olyat is tudok hogy mikor felkelek még ki sem nyitom a szemem, már mormolom a mantrát miszerint "én nem akarok ODA menni"
Az eddigi legnagyobb dobásom kétségtelenül az a nap volt amikor az üvöltést az otthoni cipőfelvevéstől a csoportszoba ajtajáig egyhuzamban bírtam, majd megspékeltem egy kis anya pólójába kapaszkodással és rugdalózással, amikor ketten próbáltak leválasztani. Erre még az óvónéni is azt mondta anyukámnak, hogy "Fel a fejjel, ez most a mélypont ennél már csak jobb lehet!"
Az alvást még elég érdekesen űzöm az oviban, megajándékozva anyámat és az óvónéniket még egy "ilyet még nem láttam élménnyel". Mivel tudom hogy anyukám bármikor beléphet hogy hazavigyen, nem akarok elaludni. Nem sok vizet zavarok mert csendben eldumálgatok az ágyamban amíg letelik az alvásidő. Legalábbis így tervezem, de aztán valahogy mégis mindig kidőlök, persze pont akkor amikor már csak pár percet kellene kibírnom. Én egy elég szenvedélyes lény vagyok, és mindent csak teljes erőbedobással csinálok, s nincs ez másként az alvással sem. Így történhetett meg az, hogy én még nem tudtam átélni az anya délután jön értem az oviba élményt, mert egyszerűen nem lehet felkelteni. Anya rendszeresen kap egy alvó csomagot a kezébe akit hazavisz és lefektet, vagy autóztat ha éppen tesó szortírozás a délutáni program.
Az itthoni életemre azért nem hagyom hogy rányomja bélyegét a beszoktatás, így továbbra is vidáman és akciódúsan telnek a hétköznapok. Még mindig bármikor meg tudom lepni, vagy meg tudom mosolyogtatni a családot. Egyik este testvéreim egy informatikai problémáról értekeztek a vacsora asztalnál, s én elcsíptem azt a mondatot, hogy "nem tudom hogy kell törölni" erre én felkiáltottam: "Én tudom! Így!" és serényen nekiálltam takarítani az asztalt ...most komolyan mi ebben a bonyolult!?
És még ők néznek hülyének ha például nem, adnak egyértelmű utasításokat.Takarítottam anyával az ablakokat és én kezeltem a spriccelős flakont. Ő mindig szólt hogy most ide fújj, vagy oda fújj én meg nagy lelkesen nyomtam a spriccnit és közben fújtam ezerrel az ablakot a számmal. Több liter nyálam folyt már az üvegen mire anyámnak leesett hogy pontosítani kellene az utasítást.....
Az októberi hétvégék eddig tök jól teltek.
Az egyiket egy kerek erdő közepén töltöttük egy jó kis csapattal. Bár reggelre már se víz se áram nem volt minket gyerekeket ez egyáltalán nem érdekelt.
Sőt a srácok megépítették Füles házát, szigorúan csak természetes alapanyagok felhasználásával:
Tegnap balatonoztunk egy utolsó utánit és megint nem tudtunk betelni a látvánnyal:
Mivel én vagyok akivel minden babás élményt utolsónak élnek át a szüleim, már csak szimpla kötelességtudatból is úgy érzem, meg kell adnom a módját az emberré válásnak.Ezért nyújtottam el ennyire többek között a beszédfejlődét, vagy a ciciről való lemondás folyamatát is, és ezért nincs ez máshogy az óvodába való beszokással sem. Igaz, hogy a szüleim már Soma bátyámnál is "ő az utolsó gyermekünk" illúzióban ringatták magukat, de most igazán eltökéltek abban hogy leálltak a gyerekprojekttel.
Oviügyben most azon vagyok hogy meggyőzzem a környezetem arról hogy mindenkinek sokkal jobb ha a dolgok maradnak úgy ahogy eddig. Hagyjanak már ezzel a beszoktatással hiszen nekem nem 'szok' -ásom óvodába járni, és nem 'szok'-ok anyukámtól távol tölteni hosszú órákat.
Még csak a meggyőzés projektem tesztidőszakában járunk.Még nem tudom mi a legjobb módszer így minden reggel máshogy tesztelgetem, mi az amivel leginkább meg tudom anyám
Megvolt már a reggeli indulás végtelenre nyújtása, az egész úton fennhangon panaszkodás vagy az ölben cipeltetés is.Mivel kihasználok minden lehetőséget, nálam simán belefér egy kis megvesztegetés is a közeli pékség útba ejtésével, hozzáteszem tök jól tudok már zabkeksszel teli szájjal is visítani. Olyat is tudok hogy mikor felkelek még ki sem nyitom a szemem, már mormolom a mantrát miszerint "én nem akarok ODA menni"
Az eddigi legnagyobb dobásom kétségtelenül az a nap volt amikor az üvöltést az otthoni cipőfelvevéstől a csoportszoba ajtajáig egyhuzamban bírtam, majd megspékeltem egy kis anya pólójába kapaszkodással és rugdalózással, amikor ketten próbáltak leválasztani. Erre még az óvónéni is azt mondta anyukámnak, hogy "Fel a fejjel, ez most a mélypont ennél már csak jobb lehet!"
Az alvást még elég érdekesen űzöm az oviban, megajándékozva anyámat és az óvónéniket még egy "ilyet még nem láttam élménnyel". Mivel tudom hogy anyukám bármikor beléphet hogy hazavigyen, nem akarok elaludni. Nem sok vizet zavarok mert csendben eldumálgatok az ágyamban amíg letelik az alvásidő. Legalábbis így tervezem, de aztán valahogy mégis mindig kidőlök, persze pont akkor amikor már csak pár percet kellene kibírnom. Én egy elég szenvedélyes lény vagyok, és mindent csak teljes erőbedobással csinálok, s nincs ez másként az alvással sem. Így történhetett meg az, hogy én még nem tudtam átélni az anya délután jön értem az oviba élményt, mert egyszerűen nem lehet felkelteni. Anya rendszeresen kap egy alvó csomagot a kezébe akit hazavisz és lefektet, vagy autóztat ha éppen tesó szortírozás a délutáni program.
Az itthoni életemre azért nem hagyom hogy rányomja bélyegét a beszoktatás, így továbbra is vidáman és akciódúsan telnek a hétköznapok. Még mindig bármikor meg tudom lepni, vagy meg tudom mosolyogtatni a családot. Egyik este testvéreim egy informatikai problémáról értekeztek a vacsora asztalnál, s én elcsíptem azt a mondatot, hogy "nem tudom hogy kell törölni" erre én felkiáltottam: "Én tudom! Így!" és serényen nekiálltam takarítani az asztalt ...most komolyan mi ebben a bonyolult!?
És még ők néznek hülyének ha például nem, adnak egyértelmű utasításokat.Takarítottam anyával az ablakokat és én kezeltem a spriccelős flakont. Ő mindig szólt hogy most ide fújj, vagy oda fújj én meg nagy lelkesen nyomtam a spriccnit és közben fújtam ezerrel az ablakot a számmal. Több liter nyálam folyt már az üvegen mire anyámnak leesett hogy pontosítani kellene az utasítást.....
Az októberi hétvégék eddig tök jól teltek.
Az egyiket egy kerek erdő közepén töltöttük egy jó kis csapattal. Bár reggelre már se víz se áram nem volt minket gyerekeket ez egyáltalán nem érdekelt.
Sőt a srácok megépítették Füles házát, szigorúan csak természetes alapanyagok felhasználásával:
 |
| A banda |
Tegnap balatonoztunk egy utolsó utánit és megint nem tudtunk betelni a látvánnyal:
 |
| Szemben a nappal egy |
 |
| Szemben a nappal kettő |
 |
| Szemben a nappal három |
2014. szeptember 29., hétfő
Hároméves
Nem tudom miért de, hatalmas feneket kerítettek annak hogy három éves lettem. Hetek óta ezen témáznak, és mindenki fátyolos szemmel siratja a babakoromat. Ezek után persze nem tudom miért csodálkoznak mikor első napomat ez oviban elég megszeppenten indítottam.A 25 gyerekből 17 lány úgyhogy nem is tudtam hirtelen a konyhában segítsek, vagy a babák körüli teendőket vegyem át a többiektől.Rendesen el is fáradtam, de azért alig várom hogy holnap újult erővel vessem bele magam a munkába.
A szülinapi bulim egyébként ismét nagyon jó volt. Mondhatnám hogy a család már rutinból nyomja, de nem akarom őket megsérteni hiszen annyira lelkesek voltak. Anya előző este 30Y koncertrevitte kísérte Rékát és a barátnőjét, így elég szétesett züllött fejjel állt neki a nagy napon a torta készítésnek. Mivel Rozi mama megsütötte az alapot, csak a krém elkészítése, piskótába töltése és a díszítés volt a feladat, mégis rendesen kifogott rajta.(Nekem mondjuk tetszett ahogy a lapok közül kifolyt krém szétfolyt a konyhapulton.) Hallottam amint hangosan ünnepélyes fogadalmat tett, hogy bezúzza azt a mesekönyvünket ahol egy olyan szülinapi torta képe látható aminek arca van. Mivel Soma és én is imádtuk azt a könyvet idestova 5 éve és valószínű még egy jó ideig minden Soma és Csenge szülinapra ilyet kell készíteni.
Az este végére, annak ellenére én is elhajoltam, hogy rengeteg kávét megittam az ajándékba kapott kávéskészletemből. Ezt úgy kommunikáltam, hogy felkönyököltem az asztalra államat a kezembe támasztva elkínzott arccal közöltem :" Nem jó a buli." Persze nem vettek komolyan így Somának egy egész könyvespolcot kellett lerántania a gyerekszoba faláról, hogy véget vessenek a mókának. Állítólag elég nagy szerencse kellett hozzá hogy senki nem sérült meg, de azt hiszem így tényleg elég emlékezetes eseményként fog bevonulni a családi történelembe a harmadik szülinapi bulim.
Másnap már anya is eléggé kihaltnak érezte a Balaton partot ahhoz, hogy kipróbálja a kajakozást. Le a kalappal, mert igazán mindent megtett, hogy mi jól szórakozzunk, úgy hogy láthatóan ő nem annyira élvezte.
Az összegzése miszerint "Tök jó, csak ne lenne ennyi víz és ne imbolyogna ennyire" talán végre Rékát is meggyőzte, hogy ami nem megy ne erőltessük.
Én is lapátoltam apával, úgyhogy tényleg nem értem, miért kell sikítozni és visongani az evezéshez, hisz anélkül is tök jól megy a kajak.
A szüleim már belefáradtak, és nem igazán veszik komolyan a dokumentálást, így lesz egy ilyen kép a leghasználhatóbb a nagy napról:
A szülinapi bulim egyébként ismét nagyon jó volt. Mondhatnám hogy a család már rutinból nyomja, de nem akarom őket megsérteni hiszen annyira lelkesek voltak. Anya előző este 30Y koncertre
Az este végére, annak ellenére én is elhajoltam, hogy rengeteg kávét megittam az ajándékba kapott kávéskészletemből. Ezt úgy kommunikáltam, hogy felkönyököltem az asztalra államat a kezembe támasztva elkínzott arccal közöltem :" Nem jó a buli." Persze nem vettek komolyan így Somának egy egész könyvespolcot kellett lerántania a gyerekszoba faláról, hogy véget vessenek a mókának. Állítólag elég nagy szerencse kellett hozzá hogy senki nem sérült meg, de azt hiszem így tényleg elég emlékezetes eseményként fog bevonulni a családi történelembe a harmadik szülinapi bulim.
Másnap már anya is eléggé kihaltnak érezte a Balaton partot ahhoz, hogy kipróbálja a kajakozást. Le a kalappal, mert igazán mindent megtett, hogy mi jól szórakozzunk, úgy hogy láthatóan ő nem annyira élvezte.
Az összegzése miszerint "Tök jó, csak ne lenne ennyi víz és ne imbolyogna ennyire" talán végre Rékát is meggyőzte, hogy ami nem megy ne erőltessük.
Én is lapátoltam apával, úgyhogy tényleg nem értem, miért kell sikítozni és visongani az evezéshez, hisz anélkül is tök jól megy a kajak.
A szüleim már belefáradtak, és nem igazán veszik komolyan a dokumentálást, így lesz egy ilyen kép a leghasználhatóbb a nagy napról:
2014. szeptember 25., csütörtök
Utolsó hetem a (mindent)szabad világban
Mivel jövő héten kezdem az ovit anya meg a munkát, így az elmúlt évek nyugis napirendjének egyszer és mindenkorra vége.Mikor anyukám felfogta, hogy tulajdonképpen ez az utolsó hete amit akár egész nap melegítőben, maszatos képpel (igen most nem magamról beszélek), vagy kötelességeket leszarva velem hancúrozva tölthet, bepánikolt. Először gondosan megtervezett egy alapos nagytakarítást, mert erre mostanában úgysem lesz ideje, aztán a már említett leszarom taktikával operálva arra jutott hogy inkább a gyes-es évek pozitívumait kidomborítandó kiélvezi a velem töltött utolsó meghitt napokat.
Így esett hogy például a tegnapelőtt dél még pizsamában ért minket egy pokróc alatt a tévé előtt nasikkal felszerelkezve,és hajlandó volt velem dramatizálni, az összes hülye ötletemet is, kiaknázva a tigris-medve-vadász és egyéb állatfajták találkozásának kimenetelében rejlő összes lehetőséget. Uzsonnára palacsintát sütött, este pedig hajlandó volt viccesen mesélni a Boribont.
Tegnap egész délelőtt doktornéniset játszottunk, szintén mosdatlanul és pizsamában, végigszervizelve az összes babát és plüssállatot a házban. Mivel Soma bátyámhoz hasonlóan kifinomult humorérzékkel rendelkezem és abszolút vevő vagyok anya hülye poénjaira, visongva fetrengtem, mikor anya doktornéni a vizsgálat közben előkapta gitárját és blues-ba szedve elhörögte, miért is nem kap matricát az aki nem nyitja ki a száját, lepisili vagy lefejeli a tiszteletre méltó fehér köpenyest. Szóval ezerrel belevetettem magam a szerepjátékok nyújtotta fantáziabirodalomba.
Az utóbbi hetekben végleg leszámoltam a Csenge nyelvvel. Napról napra artikuláltabb vagyok. Oké, még ragaszkodom néhány rögeszmémhez. Például az 'f' hangot még mindig következetesen a 'p'-vel helyettesítem, a három betüs szavak meg szerintem sokkal jobban hangzanak visszafele kiejtve, de ezeket kódolva, már egész jó hatékonysággal értik meg hogy mit akarok közölni.
A közlés több formáját is lelkesen gyakorlom már. Tudok szépen kérni, parancsolgatni, észt osztani, csak úgy csevegni és káromkodni is. (ezt most nem részletezném mert leírva is elég égés anyámnak, minek is neveztem mikor nem működött velem együtt egy játékban.)
Pénteken szünet lesz a suliban így beterveztünk egy tesókkal közös állatkertezést amiért körülbelül két hónapja egyre artikuláltabban nyavalygok. A tesóknál most úgyis elég jó a vagyok, hála szüleink újabb agyament ötletének. Elkanászodott testvéreimet megregulázandó kitaláltak egy pontrendszert, amiben jó és rossz cselekedetekkel lehet a plusz és a mínusz pontokat gyűjteni. Ha nem jön össze a havi elvárt pont mennyiség akkor ugrott a zsebpénz, a tv és a gépezés. Mivel a kutya etetésért, kutya sétáltatásért és Csengére vigyázásért elég jó pontok járnak, mondhatom hogy Lotti és én vagyunk a legnagyobb haszonélvezői a dolognak. Most írhatnám, hogy hosszú távon majd anyáék lesznek azok, de ismerve következetességüket a gyereknevelésben még nem mernék ilyen elhamarkodottan jósolgatni.
Hétvégén balatonoztunk egy kicsit:
Így esett hogy például a tegnapelőtt dél még pizsamában ért minket egy pokróc alatt a tévé előtt nasikkal felszerelkezve,és hajlandó volt velem dramatizálni, az összes hülye ötletemet is, kiaknázva a tigris-medve-vadász és egyéb állatfajták találkozásának kimenetelében rejlő összes lehetőséget. Uzsonnára palacsintát sütött, este pedig hajlandó volt viccesen mesélni a Boribont.
Tegnap egész délelőtt doktornéniset játszottunk, szintén mosdatlanul és pizsamában, végigszervizelve az összes babát és plüssállatot a házban. Mivel Soma bátyámhoz hasonlóan kifinomult humorérzékkel rendelkezem és abszolút vevő vagyok anya hülye poénjaira, visongva fetrengtem, mikor anya doktornéni a vizsgálat közben előkapta gitárját és blues-ba szedve elhörögte, miért is nem kap matricát az aki nem nyitja ki a száját, lepisili vagy lefejeli a tiszteletre méltó fehér köpenyest. Szóval ezerrel belevetettem magam a szerepjátékok nyújtotta fantáziabirodalomba.
Az utóbbi hetekben végleg leszámoltam a Csenge nyelvvel. Napról napra artikuláltabb vagyok. Oké, még ragaszkodom néhány rögeszmémhez. Például az 'f' hangot még mindig következetesen a 'p'-vel helyettesítem, a három betüs szavak meg szerintem sokkal jobban hangzanak visszafele kiejtve, de ezeket kódolva, már egész jó hatékonysággal értik meg hogy mit akarok közölni.
A közlés több formáját is lelkesen gyakorlom már. Tudok szépen kérni, parancsolgatni, észt osztani, csak úgy csevegni és káromkodni is. (ezt most nem részletezném mert leírva is elég égés anyámnak, minek is neveztem mikor nem működött velem együtt egy játékban.)
Pénteken szünet lesz a suliban így beterveztünk egy tesókkal közös állatkertezést amiért körülbelül két hónapja egyre artikuláltabban nyavalygok. A tesóknál most úgyis elég jó a vagyok, hála szüleink újabb agyament ötletének. Elkanászodott testvéreimet megregulázandó kitaláltak egy pontrendszert, amiben jó és rossz cselekedetekkel lehet a plusz és a mínusz pontokat gyűjteni. Ha nem jön össze a havi elvárt pont mennyiség akkor ugrott a zsebpénz, a tv és a gépezés. Mivel a kutya etetésért, kutya sétáltatásért és Csengére vigyázásért elég jó pontok járnak, mondhatom hogy Lotti és én vagyunk a legnagyobb haszonélvezői a dolognak. Most írhatnám, hogy hosszú távon majd anyáék lesznek azok, de ismerve következetességüket a gyereknevelésben még nem mernék ilyen elhamarkodottan jósolgatni.
Hétvégén balatonoztunk egy kicsit:
 | |
| Már Soma is megfertőződött a kajakozással |
 |
| Lábfürdő |
 |
| Napfürdő anyával |
2014. szeptember 12., péntek
Heti hírmondó
Már a második hét csordogál el a szeptemberből, mégse mondhatom hogy olajozottan működik a családi gépezet. Mire vért izzadva anya összeállította a táblázatot a ki melyik nap hova megy témában, Csongor egyesülete átvariálta az edzéseket. Hétfőn szüleimnek egyszerre három szülőin kellett jelen lenniük, majd kedden arra derült fény, hogy Somának nem fér bele az ebéd a zsúfolt napirendjébe. Szerdán anyának a szemorvosnál meg kellett emésztenie a tényt, hogy pár hónappal a negyvenedik szülinapja előtt olvasószemüvegre ítéltetett. Ahogy feküdt a vizsgálóágyon csukott szemmel azon vizionált, hogy a táskájába férkőző szemüvegtok csak egy előfutára a leépülésről szóló jövőnek. Csak helyet csinál az inkontinencia betétnek, a reumakrémnek és a fogsortartó doboznak.Kiszorítva a rágót (fogsor nélkül ugye...), a rúzst (reumás remegő kézzel és vaksin nem annyira nyerő ötlet ugye...) és a slusszkulcsot.
Csütörtökön reggel nagyon jól szórakoztunk mikor Soma indulásra készen sorakozott és anya kiszúrta hogy fordítva van rajta a pólója. Mikor megfordította feltűnővé vált hogy a farmerjának is a farzsebei vannak elől.Ezek után nem is lepődtünk meg nagyon mikor gatya fordítás közben konstatáltuk a fordítva hordott alsógatyát is. Erre Rozi mama azt mondta, hogy egyszerűen csak a fejét kellett volna megfordítani:)))
Mivel sűrű és nyögvenyelős volt a hét nem hibáztathatjuk anyát hogy csütörtökön úgy érezte már péntek van.
Azért elég kellemetlen volt neki megejteni a telefont a nagybőgő tanárnak, hogy sikerült Somát már a második bőgő órájára nem elvinni a hét napjainak összekeverése miatt......
Hogy a péntek legalább az enyém legyen a hét elején egy mezei náthának induló nyavalyámat sikerült csúnya hurutos köhögéssé fejlesztenem. Jutalomként fél délelőtt a doktornéninél majd fél délelőtt antibiotikum vadászat a közeli patikákban volt a program. Jó bemelegítés ez az eljövendő hónapok ovis bacitámadásaihoz. Ja, voltunk az oviban is a héten és Ági néni már a szekrényemet is megmutatta. A jelem napocska lesz amibe simán belementem. Mosolyogtam nagyokat és előadtam a megszeppent jó kislány számot, mert szerintem jobb lesz ha szép lassan adagolva varázsolom el őket elragadó személyiségemmel.
Csütörtökön reggel nagyon jól szórakoztunk mikor Soma indulásra készen sorakozott és anya kiszúrta hogy fordítva van rajta a pólója. Mikor megfordította feltűnővé vált hogy a farmerjának is a farzsebei vannak elől.Ezek után nem is lepődtünk meg nagyon mikor gatya fordítás közben konstatáltuk a fordítva hordott alsógatyát is. Erre Rozi mama azt mondta, hogy egyszerűen csak a fejét kellett volna megfordítani:)))
Mivel sűrű és nyögvenyelős volt a hét nem hibáztathatjuk anyát hogy csütörtökön úgy érezte már péntek van.
Azért elég kellemetlen volt neki megejteni a telefont a nagybőgő tanárnak, hogy sikerült Somát már a második bőgő órájára nem elvinni a hét napjainak összekeverése miatt......
Hogy a péntek legalább az enyém legyen a hét elején egy mezei náthának induló nyavalyámat sikerült csúnya hurutos köhögéssé fejlesztenem. Jutalomként fél délelőtt a doktornéninél majd fél délelőtt antibiotikum vadászat a közeli patikákban volt a program. Jó bemelegítés ez az eljövendő hónapok ovis bacitámadásaihoz. Ja, voltunk az oviban is a héten és Ági néni már a szekrényemet is megmutatta. A jelem napocska lesz amibe simán belementem. Mosolyogtam nagyokat és előadtam a megszeppent jó kislány számot, mert szerintem jobb lesz ha szép lassan adagolva varázsolom el őket elragadó személyiségemmel.
2014. szeptember 2., kedd
Kutyául vagyok
Kutya akarok lenni. A nap 24 órájában. Ezt elég érzékletesen adom elő, így anyukámban már körvonalazódik egy újabb para, hogy vajon meddig egészséges lemenni kutyába. Imádok naphosszat a Lottin feküdve sugdosni a fülébe, a kerítés mellett ugatva szaladni ha egy motoros megy el az utcán, megnyalni akit szeretek és kéz használata nélkül a tányérba hajolva enni. Jelenleg Lotti a kedvenc családtagom, így én vagyok a legfőbb érdekérvényesítője is. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy nálam jobbat nem is találhatna, mert mindig elérem, hogy ne csak rossz időben hanem minden este a házban dekkoljon, elegendő potyafalathoz jusson és maximálisan ki legyen elégítve a hasvakarás igénye.
Itt a szeptember és nagy változások vannak a levegőben.Én kicsit nehezen veszem fel a ritmust. Mióta visszaköltöztünk Almádiból nincs megállás. Mivel én koromnál, pontosabban szerintem inkább a családban betöltött legkisebb pozíciómból adódóan önkéntes alapon veszek részt a csapatépítő munkákban nem igazán értem a tesóim miért füstölögnek a dzsungelszerűen elburjánzott sövény vágása, kötegelése és eltakarítása alatt, vagy a több mint húsz mázsa téli tüzelő elpakolása közben. Mikor nővérem és nagyobbik bátyám vitája, ami a másik munkastílusának kritizálásából állt, már éppen eldurvult volna egy népes egércsaládra bukkantunk a farakás alatt, így sérelmeiket a közös cél érdekében félrerakva, lelkesen vetették bele magukat a vadászatba. A vadászat természetesen csak arra korlátozódott, hogy egy viszonylag szűk helyre beterelve az állatokat alaposan megszemlélhessük őket. Míg anya és Réka nyafogva olvadoztak a kis gombszemű állat láttán, Soma pedig azt hajtogatta, hogy nahát pont ilyennek képzelte az egereket, Csongor a tettek mezejére lépve úgy döntött megeteti a kis hosszú farkút. Én tátott szájjal néztem ahogy a halálra rémült kis egér rángatózó füllel meregette a szemét és egyáltalán nem értékelte a diót amivel Csongor egy rosszul irányzott dobással fejbe találta.
Tegnap miután mindenki nagy lelkesen elindult iskolába kiürült a ház.Anya nem titkoltan várta ezt a napot persze azt azért sejtette hogy nem fog unatkozni, de jobbat is el tudott volna képzelni mint a vödrökkel és rongyokkal futkozást, ugyanis az özönvízszerű eső hatására a tetőnk megadta magát és a tavasszal elkészült gyerekszobában lassan csak esernyővel lehet közlekedni.
Igaz csak majdnem három éves vagyok, nem vagyok hülye és bár nem sulykolják egyfolytában azért én tudom hogy lassan itt az első óvodai napom. Azt is tudom hogy ott majd teljesen egyedül kell eltöltenem a napot, mert apa dolgozik, tesóim suliban lesznek és anya is visszaáll a munkába. Mosolyogva bólogatok ha erről beszélünk anyával, de azért rendesen parázok tőle. Bár a kommunikációban még bőven van hova fejlődnöm azért a szavaim egyre többször hasonlítanak a valódi jelentésükre, így most már a szüleim is hátradőltek, mert egyre biztosabbak benne hogy egyszer valamikor tényleg valóság lesz a vízió miszerint én mondok valamit ők pedig csak úgy simán megértik.
Mivel a baba titulust már erősen kikérem magamnak, a beszéddel is ilyen jól haladok és anyának is rendesen leredukálódik az ideje amit a gondolataim lejegyzésére fordíthat, fájó szívvel, de lehet hogy befejezem a babablogot.
Itt a szeptember és nagy változások vannak a levegőben.Én kicsit nehezen veszem fel a ritmust. Mióta visszaköltöztünk Almádiból nincs megállás. Mivel én koromnál, pontosabban szerintem inkább a családban betöltött legkisebb pozíciómból adódóan önkéntes alapon veszek részt a csapatépítő munkákban nem igazán értem a tesóim miért füstölögnek a dzsungelszerűen elburjánzott sövény vágása, kötegelése és eltakarítása alatt, vagy a több mint húsz mázsa téli tüzelő elpakolása közben. Mikor nővérem és nagyobbik bátyám vitája, ami a másik munkastílusának kritizálásából állt, már éppen eldurvult volna egy népes egércsaládra bukkantunk a farakás alatt, így sérelmeiket a közös cél érdekében félrerakva, lelkesen vetették bele magukat a vadászatba. A vadászat természetesen csak arra korlátozódott, hogy egy viszonylag szűk helyre beterelve az állatokat alaposan megszemlélhessük őket. Míg anya és Réka nyafogva olvadoztak a kis gombszemű állat láttán, Soma pedig azt hajtogatta, hogy nahát pont ilyennek képzelte az egereket, Csongor a tettek mezejére lépve úgy döntött megeteti a kis hosszú farkút. Én tátott szájjal néztem ahogy a halálra rémült kis egér rángatózó füllel meregette a szemét és egyáltalán nem értékelte a diót amivel Csongor egy rosszul irányzott dobással fejbe találta.
Tegnap miután mindenki nagy lelkesen elindult iskolába kiürült a ház.Anya nem titkoltan várta ezt a napot persze azt azért sejtette hogy nem fog unatkozni, de jobbat is el tudott volna képzelni mint a vödrökkel és rongyokkal futkozást, ugyanis az özönvízszerű eső hatására a tetőnk megadta magát és a tavasszal elkészült gyerekszobában lassan csak esernyővel lehet közlekedni.
Igaz csak majdnem három éves vagyok, nem vagyok hülye és bár nem sulykolják egyfolytában azért én tudom hogy lassan itt az első óvodai napom. Azt is tudom hogy ott majd teljesen egyedül kell eltöltenem a napot, mert apa dolgozik, tesóim suliban lesznek és anya is visszaáll a munkába. Mosolyogva bólogatok ha erről beszélünk anyával, de azért rendesen parázok tőle. Bár a kommunikációban még bőven van hova fejlődnöm azért a szavaim egyre többször hasonlítanak a valódi jelentésükre, így most már a szüleim is hátradőltek, mert egyre biztosabbak benne hogy egyszer valamikor tényleg valóság lesz a vízió miszerint én mondok valamit ők pedig csak úgy simán megértik.
Mivel a baba titulust már erősen kikérem magamnak, a beszéddel is ilyen jól haladok és anyának is rendesen leredukálódik az ideje amit a gondolataim lejegyzésére fordíthat, fájó szívvel, de lehet hogy befejezem a babablogot.
2014. augusztus 16., szombat
A szilvalekvár
Múlt hétvégén ismét tanultam valamit, ám ezúttal velem együtt anyukám és Rozi mama is bölcsebb lett. Úgy kezdődött hogy a mamáék szilvafája, a tavalyi két szem szilva termést ellensúlyozva idén a mesebeli örökké termő fa címére pályázva rogyadozik a több kilónyi lilán virító gyümölcstől. Mama szerint (Jani papával nem annyira egyetértve), ennyi még pálinkából is sok ezért úgy döntött idén megpróbálkozik a szilvalekvárral. Rozi mama nem egy ijedős fajta és igazán szereti a kihívásokat, így pár órányi guglizás után levonta a konzekvenciát, miszerint a legtökéletesebb lekvár csakis hagyományos úton üstben kavargatva 12 órás főzéssel érhető el. Anyukám, aki ugyebár nem esett messze ama bizonyos alma fától (jelen esetben nevezhetjük szilvafának), rögtön lecsapott a lehetőségre hogy részese legyen a nagy családi lekvár kavarásnak.
Mi anyával autóval indultunk a nagyszülők szőlőjébe, apukám pedig biciklivel, hogy neki is jusson valami élvezet. Ezt az élményt azért pár óra múlva úgy sejtem egy ici-picit árnyalta a tény,hogy a nyár egyik legdurvább kánikulai hétvégéje köszöntött be, így a forró szinte olvadt aszfalton tekerve mászott egyre feljebb a Balaton-felvidéki hegyekbe.
Mikor odaértünk éppen begyújtották a tüzet és színültig töltötték az üstöt magozott szilvával. Kb 7-8 kilónyi anyag várt feldolgozásra, mert a papa úgy gondolta legyen ez egy főpróbája a majdani még nagyobb volumenű lekvárgyártásnak. Réka nővérem mindjárt jelentkezett első kavarónak és a majd 40 fokos kánikulával és az üstből szálló hőséggel dacolva hősiesen szorította a fakanalat. Mikor alig 1 óra múlva már csak fele annyi anyag rotyogott az üstben már kezdtek aggódni.3 óra múltán mikor éppen anya volt a soros hangosan közvetítette hogy esik össze percről percre a lekvár. Végül 4 óra főzés után megállapították, hogy ha szeretnének legalább egy kis kóstolónyi emléket az akcióról, sürgősen abba kell hagyni a főzést. Miután Rozi mama a gondosan kimosott és előkészített 20 üvegből kiválasztott négy darab két deciset, összekaparták az üst aljában összeállt, egyébként nagyon finom, két maroknyi eszenciát és mély odaadással tömködték beléjük. Mama úgy tervezte ezt különleges alkalomra fogja tartogatni, csak erről a papának felejtett el szólni.Így igencsak megnyúlt az arca mikor pár nappal később arra ment ki a konyhába, hogy Jani papa jóízűen kanalazza a több órás verejtékük gyümölcsét a kenyerére.
Mi anyával autóval indultunk a nagyszülők szőlőjébe, apukám pedig biciklivel, hogy neki is jusson valami élvezet. Ezt az élményt azért pár óra múlva úgy sejtem egy ici-picit árnyalta a tény,hogy a nyár egyik legdurvább kánikulai hétvégéje köszöntött be, így a forró szinte olvadt aszfalton tekerve mászott egyre feljebb a Balaton-felvidéki hegyekbe.
Mikor odaértünk éppen begyújtották a tüzet és színültig töltötték az üstöt magozott szilvával. Kb 7-8 kilónyi anyag várt feldolgozásra, mert a papa úgy gondolta legyen ez egy főpróbája a majdani még nagyobb volumenű lekvárgyártásnak. Réka nővérem mindjárt jelentkezett első kavarónak és a majd 40 fokos kánikulával és az üstből szálló hőséggel dacolva hősiesen szorította a fakanalat. Mikor alig 1 óra múlva már csak fele annyi anyag rotyogott az üstben már kezdtek aggódni.3 óra múltán mikor éppen anya volt a soros hangosan közvetítette hogy esik össze percről percre a lekvár. Végül 4 óra főzés után megállapították, hogy ha szeretnének legalább egy kis kóstolónyi emléket az akcióról, sürgősen abba kell hagyni a főzést. Miután Rozi mama a gondosan kimosott és előkészített 20 üvegből kiválasztott négy darab két deciset, összekaparták az üst aljában összeállt, egyébként nagyon finom, két maroknyi eszenciát és mély odaadással tömködték beléjük. Mama úgy tervezte ezt különleges alkalomra fogja tartogatni, csak erről a papának felejtett el szólni.Így igencsak megnyúlt az arca mikor pár nappal később arra ment ki a konyhába, hogy Jani papa jóízűen kanalazza a több órás verejtékük gyümölcsét a kenyerére.
2014. augusztus 8., péntek
Nyelvtanulás hisztikkel
Rohamtempóban közelít a harmadik szülinapom, így igyekszem pótolni a lemaradásaimat fejlődésügyben.
Éppen ezért beszélni már tudok ha akarok.Minden hétköznap reggel ha felkelek ez az első mondatom:
'ol a én aputám?
Kénytelen voltam azt is haladéktalanul megtanulni hogy szépen artikulálva üvöltsem anyám képébe hogy, "Meséjjjjj!!!!!". Így ha meg akarják úszni, jobb kifogással kell előrukkolniuk annál, hogy "kicsim, nem értem mit szeretnél". Azért az artikuláció rém fárasztó és az esetek többségében még mindig szívesebben használom a Csenge nyelvet, vállalva a meg nem értettség és a kirekesztettség érzését. Azért az még szórakoztató is néha, mikor a családtagjaim próbálják megfejteni a mondandómat és egymást túllicitálva mondák a hülyeségeket. Azt mondják hogy a nyelvtanulásban vannak ugrásszerű meglódulások. Hál istennek anyukám is végre egy ilyen ütemhez ért mert egyre jobban sajátítja el a Csenge nyelvet. Odáig jutott hogy tudja kódolni néhány hangzómat és szavamat.
pin = krém
titi lupi= vízi lufi
páj = fáj
A legszebben alkalmazott szavaim a már említett kérdőszavakon túl az "én", "enyém", "nekem" , ami valamit sejtetni enged a kialakulóban lévő egómról. A kézzel lábbal, ráutaló magatartással eljátszást már olyan tökélyre fejlesztettem, hogy anya alig várja,hogy pár év múlva mint valami csodafegyvert bevethessen a nemek közti a harcba, a családi Activty partikban.
Nem csak kommunikációban, más téren is vannak elmaradásaim, ezért úgy döntöttem a szülinapomig hátralévő másfél hónapba, belesűrítem az összes el nem játszott hisztimet.Könnyek nélkül, sikítva üvölteni számomra most a legkézenfekvőbb megoldás ha az igazamért harcolok, akarat érvényesítek, vagy csak úgy simán feszegetem a határokat. Ezt kábé egy hete csinálom, de úgy érzem nem értékelik kellőképpen az erőfeszítéseimet. Már van hisztiszoba(ilyen a tesóimnak nem volt), ami azt jelenti hogy ha nagyon belelendülök rövid időn belül egyedül találom magam egy szobában, csak én meg a dilim összezárva, és így már nem is annyira izgalmas a dolog.
A legnagyobb érdeklődéssel családtagjaim után még mindig az egyéb állatfajták felé fordulok. Számomra nem létezik megsimogathatatlan négylábú, megetethetetlen kétlábú de megszerethető hatlábú sem.
A plüssállataim is kiemelkedő helyet foglalnak el a szívemben, de fele annyit sem mint a tesóim.
Igazából anyukámnak is csak most esett le hogy az én összes bátorságom, vakmerőségem és rátartiságom, újabban csak a testvéreim árnyékában működik. Múlt héten a fiúk nélkül voltunk játszón a Réka meg nem mászókázik már, így kénytelen voltam egyedül bevenni az erődöt. Egész jól elszórakoztam amíg egyedül voltam, de amint idegen gyerkőcök tűntek fel a színen, pánikszerűen menekültem anyukám ölébe.
Ezzel jó okot szolgáltattam arra, hogy a szüleimnek legyen min izgulnia az októberi ovikezdésig....
2014. július 30., szerda
Nyaralásból ötös
Határozottan és egyértelműen kijelenthető, hogy komoly megbízható, okos nagylány korszakomba léptem. Na jó azért ez így túlzás, de akár ezt is gondolhatnám a sok dicséretből amit rám zúdítottak szüleim az idei erdélyi nyaralásunk után. Pedig semmi különös nem történt, csak úgy mint eddig lelkesen vettem részt mindenben ami úgy kezdődött, hogy akkor most menjünk....., s csak úgy mint eddig teljesen jól tűrtem hogy mindenféle napirend nélkül egész nap kürtöskalácson élve összevissza aludva este jól telezabálva nyüzsögtünk. Amiben azonban átlagon felülit teljesítettem tesóimmal együtt, az a 2400 kilométer autózás elviselése különösebb kiborulás vagy hiszti nélkül. Komolyan, anya a végén már rosszabb volt mint bármelyikünk mikor vérágas szemekkel a GPS kijelzőjén lógva, katartikus állapotban, hangosan számolta az utolsó kilométereket.
Persze nekem saját külön bejáratú szórakoztató személyzetem van, a tesóim személyében. A legprofibb egyértelműen Csongor bátyám, aki hosszú órákig képes bohóckodni nekem én meg cserébe például egy hosszabb út után hajlandó vagyok neki Csenge-féle Darth Vader hangon mondani hogy "Luke én vagyok az apád". Valamiért ezt imádják és visítva röhögnek. A másik produkcióm amit rendszeresen előadatnak velem az a Cirmos cica haj kezdetű klasszikus.Valahogy így:
Titotita AJ, ova tetata AJ, otátotattaotaat totetetete AJ
A nyaralást egyébként imádtam. Az egy napra jutó lábas jószágok, medvék, kutyák stb száma bőven meghaladta az egy majdnem hároméves által elvárt minimumot, a kalandok száma szintúgy, sőt az "anya hátán aludva ázni, majd arra ébredni hogy dob egy seggest a sárban" című hargitai kalandot már túlzásnak éreztem. Ezzel szemben a parajdi sóbányában az ugrálóvárban eltöltött idő igen csak az elvárható alatti volt, aminek természetesen hangot is adtam s így megtudhattuk azt is milyen fantasztikus akusztikája van a helynek.
A nyaralásnak különleges keretet adott a tény, hogy odafele és visszafele is útba ejtettük a szegedi unokatesókat.Bár régen találkoztunk utoljára, hamar felvettem a fonalat és nagy hévvel vetettem bele magam a közös mókákba. Szokásom szerint folyamatos figyelemre vágytam és ezt Kolostól, de főleg Mesitől meg is kaptam. Ha egy pillanatra szem elől tévesztettem az unokanővérem, csak oda szaladtam az őt ábrázoló fotóhoz, és kérdőn rámutatva tudakoltam a családot, vajon hol van Mesi.
Mindenütt jó de legjobb otthon érzés azért engem is elöntött, mikor hazaértünk. Végig öleltem összes elveszettnek hitt plüss izémat, amiket nem engedtek magammal vinni (kettőre volt limitálva a potyautasok száma, de három lett belőle a Farkaslakán beszerzett macival). De aki az első ölelést kapta, az természetesen Lotti haverom volt. S aztán jött az ámulás ideje, mert egy megfiatalodott karcsú kutyát kaptunk vissza, a szomszédtól. A nagy vedlésben elvesztett szőrzet és a szomszéd által kontrollált kaja adag csökkentés elég volt a megszépüléshez, úgyhogy most anyukám is bejelentkezett Jani bácsihoz egy kis fogyasztásra, ami valljuk be egy ilyen zabálós hét után nem válna kárára.
Anya is írt naplót az utunkról.
Persze nekem saját külön bejáratú szórakoztató személyzetem van, a tesóim személyében. A legprofibb egyértelműen Csongor bátyám, aki hosszú órákig képes bohóckodni nekem én meg cserébe például egy hosszabb út után hajlandó vagyok neki Csenge-féle Darth Vader hangon mondani hogy "Luke én vagyok az apád". Valamiért ezt imádják és visítva röhögnek. A másik produkcióm amit rendszeresen előadatnak velem az a Cirmos cica haj kezdetű klasszikus.Valahogy így:
Titotita AJ, ova tetata AJ, otátotattaotaat totetetete AJ
A nyaralást egyébként imádtam. Az egy napra jutó lábas jószágok, medvék, kutyák stb száma bőven meghaladta az egy majdnem hároméves által elvárt minimumot, a kalandok száma szintúgy, sőt az "anya hátán aludva ázni, majd arra ébredni hogy dob egy seggest a sárban" című hargitai kalandot már túlzásnak éreztem. Ezzel szemben a parajdi sóbányában az ugrálóvárban eltöltött idő igen csak az elvárható alatti volt, aminek természetesen hangot is adtam s így megtudhattuk azt is milyen fantasztikus akusztikája van a helynek.
A nyaralásnak különleges keretet adott a tény, hogy odafele és visszafele is útba ejtettük a szegedi unokatesókat.Bár régen találkoztunk utoljára, hamar felvettem a fonalat és nagy hévvel vetettem bele magam a közös mókákba. Szokásom szerint folyamatos figyelemre vágytam és ezt Kolostól, de főleg Mesitől meg is kaptam. Ha egy pillanatra szem elől tévesztettem az unokanővérem, csak oda szaladtam az őt ábrázoló fotóhoz, és kérdőn rámutatva tudakoltam a családot, vajon hol van Mesi.
Mindenütt jó de legjobb otthon érzés azért engem is elöntött, mikor hazaértünk. Végig öleltem összes elveszettnek hitt plüss izémat, amiket nem engedtek magammal vinni (kettőre volt limitálva a potyautasok száma, de három lett belőle a Farkaslakán beszerzett macival). De aki az első ölelést kapta, az természetesen Lotti haverom volt. S aztán jött az ámulás ideje, mert egy megfiatalodott karcsú kutyát kaptunk vissza, a szomszédtól. A nagy vedlésben elvesztett szőrzet és a szomszéd által kontrollált kaja adag csökkentés elég volt a megszépüléshez, úgyhogy most anyukám is bejelentkezett Jani bácsihoz egy kis fogyasztásra, ami valljuk be egy ilyen zabálós hét után nem válna kárára.
Anya is írt naplót az utunkról.
2014. július 10., csütörtök
Ránk jár a rúd
Tegnap éjjel arra ébredtem, hogy apukám az ágyban fekve beszélget
a sorsunk alakítójával, pont úgy mint Tevje a hegedűs a háztetőn-ben. Apukám
vérmérsékletéből adódóan azonban ez egy kicsit zajosabbra és vulgárisabbra
sikerült, mint a tejesember jámbor
monológjai. Az előzmény elég hosszú és kanyargós és egészen év elejére nyúlik
vissza amiből arra következtethetünk hogy a ló éve nem a mi évünk. A mélypont(vagy
ha úgy tetszik csúcspont) a pech-sorozatunkban múlt héten apa szabijának
közepén kezdődött egy derékbeállással. Majd folytatódott a kétségbeesett
telefonokkal, mert mint kiderült az összes 40 km-en belül fellelhető reumatológus, sőt
még a háziorvos is erre az egy hétre időzítette a nyári szabadságát. Miután
apukám megmerítkezett a magyar egészségügy esztékás bugyraiban, s hét nap kínlódás
után talált egy profit egy szomszédos kisvárosban, éppen fellélegeztünk volna
mikor tegnap éjjel Réka nővérem belázasodott. Bőröndje az előszobában becsomagolva
várta, hogy ma reggel elinduljanak a hetek óta tervezgetett edzőtáborba. Mikor
éjjel kettőkor nővérem 39 fokban égve zokogta világgá fájdalmát és
csalódottságát, és apám a már említett beszélgetést folytatta az „illetékessel”
még anyám legendás optimizmusa is megingott . Kétségbeesve kereste a miérteket.Persze
reggelre legyártott egy elég béna elméletet miszerint biztos egy sokkal
rosszabb dologtól óvta meg a jósors Rékát ezzel a vírussal, hisz lehet, hogy a
táborban valami óriás balszerencse várta volna.
Ez nem igazán dobta fel Rékát ezért
mindent bevetett, hogy megfeleljen a” beteg gyereket szórakoztató tökéletes anya”
képének, így miután beköltöztette az ideiglenesen kijelölt betegszobába, úgy döntött megjavítja a szél-szagatta
szúnyoghálót. A pizsi pólóban, macis bugyiban az ablakpárkányon ollóval és
ragasztószalaggal előadott magánszámot Réka egy tízes skálán hatos értékű
mosollyal jutalmazta.
Már lassan egy
hónapja tart a nyári szünet és elmondhatom, hogy még nem megyünk egymás agyára.
Illetve én lehet hogy igen, de azt meg
már megszokták. Megtanultam fütyülni, amivel nagyon népszerű lettem, főleg
mióta rájöttek hogy mit is csinálok mikor azt kiabálom hogy „vuivuivuivui”.Csak
Lotti nem érti, pedig igazából neki szól.
A hajtépést és
a harapást is egyre lelkesebben tesztelgetem főleg Soma bátyámon, egyrészt mert
neki olyan jó sok haja van, másrészt meg ő mégis csak kisebb kockázat a 125 centijével.
Oké, a legfontosabb ok még mindig az anyukám ölében lévő hely
tulajdonviszonyának rendezetlensége. Ennek okán rendesen ismerkedem a
népszerűtlenség és a büntetés fogalmával is.Rendkívül erőszakosan tudom követelni a dolgokat hamar átlibbentve szüleimet a következetlenség posványába, egyszóval simán kihisztizek egy csomó dolgot.
Unom a Csenge létet így rendszeresen megkövetelem, hogy a
szomszéd kutyusok után Lilinek vagy Mézinek hívjanak s igyekszem is lemenni
kutyába amikor csak lehet. Ez odáig fajul, hogy nagyon hosszú ideig képes
vagyok azt játszani hogy a számban hozom vissza az eldobált dolgokat, ugatva
kommunikálok (ami igazából nem sokkal érthetetlenebb mint a Csenge nyelv), és
tovább cincálva anya idegeit elvárom hogy mikor mesél a főhős én legyek, de az
épp aktuális kutyanevemen természetesen. Nem is értem mi ezen olyan bonyolult,
hogy állandóan belekeveredik!
2014. június 27., péntek
Focivébé. Méééé ???
A család vb lázban ég aminek több szempontból is hasznát veszem.Végre Almádiban is van tévénk és a későig tartó meccsek okán rendszeresen elfelejtenek engem ágyba dugni így Somával együtt jó kis éjszakai életre álltunk át, reggeli sokáig alvással fűszerezve természetesen.Szüleim igyekeznek maximálisan kihasználni a nagy család adta lehetőségeket így a 140 cm-nél nagyobb családtagokkal gól totót töltettek ki.Jani papát is bevonva kemény 300 Ft-os alapon játszva még izgalmasabbá teszik ezt az egész foci őrületet. Vannak egész tanulságos esetek ezen a Vb-n. Remélem így hogy anyáék látják hogy az a Suarez nevű urugvay-i sem rest a fogait használni ha az igazáért kell harcolni, elnézőbbek lesznek az én legújabb érdekérvényesítési módszerem felett. Persze azért így sem akarok járni:
Réka kajak táborba jár minden nap, Csongor pedig már 5 napja elment egy bentlakásos sulis táborba. Már komoly elvonási tüneteket veszek észre a családon, mert egyre gyakrabban hangzik el a "Milyen nyugi van!" mondat.
Én napközben anyával és Somával élvezem a balatoni nyarat amit idén jelentősen feldob a tény hogy az utcánk végére egy cirkusz költözött egész nyárra, s az elefántok csak úgy kicsapva az út mellé legelik a fákat és szórakoztatnak engem minden nap mikor feltekerünk hozzájuk.
A beszéddel igazán jól haladok, de azért nem kapkodom el a dolgot. Szép lassan csöpögtetem, hogy kiélvezhessek minden ámulatot, és őszinte örömöt amit az információ átadásommal elérek. Kedvenceim most a kérdőszavak. 'ova?, 'óóól?, mííí? , és a minden alkalommal rendkívüli derültséget keltő Méééé?. Ha naivan azt gondolták, hogy megkésett beszédfejlődésem okán kihagyom a fantasztikus miért-korszakot, nagyot tévedtek.
Mint minden majdnem három évest, engem is izgat a körülöttem élők tetteinek motivációja, a dolgok és történések mindenféle ok-okozati összefüggései, és úgy általában a világ működésének miértjei. Egyébként egyenlőre még egészséges keretek között tartom a dolgot és rém cukin nyomom, ahogy terpeszben állva két tenyeremet felfelé fordítva arcommal egy nagy kérdőjelet formázva benyögöm : méééé' ????
Réka kajak táborba jár minden nap, Csongor pedig már 5 napja elment egy bentlakásos sulis táborba. Már komoly elvonási tüneteket veszek észre a családon, mert egyre gyakrabban hangzik el a "Milyen nyugi van!" mondat.
Én napközben anyával és Somával élvezem a balatoni nyarat amit idén jelentősen feldob a tény hogy az utcánk végére egy cirkusz költözött egész nyárra, s az elefántok csak úgy kicsapva az út mellé legelik a fákat és szórakoztatnak engem minden nap mikor feltekerünk hozzájuk.
A beszéddel igazán jól haladok, de azért nem kapkodom el a dolgot. Szép lassan csöpögtetem, hogy kiélvezhessek minden ámulatot, és őszinte örömöt amit az információ átadásommal elérek. Kedvenceim most a kérdőszavak. 'ova?, 'óóól?, mííí? , és a minden alkalommal rendkívüli derültséget keltő Méééé?. Ha naivan azt gondolták, hogy megkésett beszédfejlődésem okán kihagyom a fantasztikus miért-korszakot, nagyot tévedtek.
Mint minden majdnem három évest, engem is izgat a körülöttem élők tetteinek motivációja, a dolgok és történések mindenféle ok-okozati összefüggései, és úgy általában a világ működésének miértjei. Egyébként egyenlőre még egészséges keretek között tartom a dolgot és rém cukin nyomom, ahogy terpeszben állva két tenyeremet felfelé fordítva arcommal egy nagy kérdőjelet formázva benyögöm : méééé' ????
2014. június 17., kedd
Cuki és nem annyira cuki dolgaim
Minden rátartiságom ellenére, azért alapvetően én egy igazán cuki kétéves vagyok, és ezt nem csak anyám rajongása okán gondolom, hisz azért azt én is tudom, hogy az anyaállatok enyhén szólva elfogultan imádják a csemetéiket. Bárhova megyünk mindenhol, kivívom az elismerő pillantásokat, és a jaj de édes mosolyokat, főleg ha elkezdem lökni, a tündi-bündi szövegemet.
A cukisági fokmérőt mostanában leginkább a szeretet megnyilvánulásaimmal akasztom ki.
- Tesóim veszekszenek. Én közéjük ülök és külön külön megölelgetem őket, úgy igazán erősen, csengésen s máris olvad a jég.
- Addig nem nyugszom míg be nem hívhatom Lottit, ha én úgy gondolom hogy benn akar lenni.(ő néha úgy csinál mintha nem így lenne, de hát szerintem csak szereti kéretni magát). Miután lefekszik letámadom és rendesen megropogtatva biztosítom róla, hogy ő a legjobb négylábú barátom
- Lételemem a nyüzsgés és fáradhatatlan vagyok.Ennek bizonyítéka, hogy létezik egy szó aminek minden formáját felismerem és nem kis derültséget keltve reagálok is rá.Szóval, ha elhangzik a "megy" ige bármilyen nyelvtani alakja a jelenlétemben (pl menni, mehetnénk, megyek, el fog menni, megy stb), azonnal félbehagyom amiben éppen elmerülök, talpra ugrok mindkét mutatóujjammal magamra mutogatva, koloratúrszopránban levegővétel nélkül nyomom hogy "nene tete! nene tete! nene tete!) ami annyit tesz Csenge-nyelven megfogalmazva, hogy "én is megyek!".
-Ennek következő lépcsője, hogy miután biztosítanak róla hogy nem maradok ki semmiből öklömet a magasba lendítve nyomok egy JEEEE!-t, úgy Nagyferó-san
- Egyre hosszabb időkre bírok elmerülni a képzeletem világában. Elég hozzá két kavics hogy a külvilágot kizárva, egy egész estés sztorit eljátsszak párbeszédekkel, nagy monológokkal, betétdalokkal körítve. Azt mondjuk utálom mikor azon kapom a családtagokat, hogy csendben mosolyogva, 'jajdekiscuki' homlokredőzéssel stírölnek.
Persze a rigolyáim száma is szépen nő. S míg a cicás pohárhoz, és a következetesen lilának hívott rózsaszín szívószálhoz való olthatatlan ragaszkodásomat már megszokták, most a nem veszek fel olyan ruhát amiben van címke dilimet próbálják tolerálni. Megvannak az eszközeim. Miután anyukám egy hatalmas szabó ollóval a kezemben kapott rajta amint a nyelvemet kidugva a letolt gatyámban matattam, hamar belátta, hogy jobban jár ha aláveti magát a címke fóbiámnak.
A cukisági fokmérőt mostanában leginkább a szeretet megnyilvánulásaimmal akasztom ki.
- Tesóim veszekszenek. Én közéjük ülök és külön külön megölelgetem őket, úgy igazán erősen, csengésen s máris olvad a jég.
- Addig nem nyugszom míg be nem hívhatom Lottit, ha én úgy gondolom hogy benn akar lenni.(ő néha úgy csinál mintha nem így lenne, de hát szerintem csak szereti kéretni magát). Miután lefekszik letámadom és rendesen megropogtatva biztosítom róla, hogy ő a legjobb négylábú barátom
- Lételemem a nyüzsgés és fáradhatatlan vagyok.Ennek bizonyítéka, hogy létezik egy szó aminek minden formáját felismerem és nem kis derültséget keltve reagálok is rá.Szóval, ha elhangzik a "megy" ige bármilyen nyelvtani alakja a jelenlétemben (pl menni, mehetnénk, megyek, el fog menni, megy stb), azonnal félbehagyom amiben éppen elmerülök, talpra ugrok mindkét mutatóujjammal magamra mutogatva, koloratúrszopránban levegővétel nélkül nyomom hogy "nene tete! nene tete! nene tete!) ami annyit tesz Csenge-nyelven megfogalmazva, hogy "én is megyek!".
-Ennek következő lépcsője, hogy miután biztosítanak róla hogy nem maradok ki semmiből öklömet a magasba lendítve nyomok egy JEEEE!-t, úgy Nagyferó-san
- Egyre hosszabb időkre bírok elmerülni a képzeletem világában. Elég hozzá két kavics hogy a külvilágot kizárva, egy egész estés sztorit eljátsszak párbeszédekkel, nagy monológokkal, betétdalokkal körítve. Azt mondjuk utálom mikor azon kapom a családtagokat, hogy csendben mosolyogva, 'jajdekiscuki' homlokredőzéssel stírölnek.
Persze a rigolyáim száma is szépen nő. S míg a cicás pohárhoz, és a következetesen lilának hívott rózsaszín szívószálhoz való olthatatlan ragaszkodásomat már megszokták, most a nem veszek fel olyan ruhát amiben van címke dilimet próbálják tolerálni. Megvannak az eszközeim. Miután anyukám egy hatalmas szabó ollóval a kezemben kapott rajta amint a nyelvemet kidugva a letolt gatyámban matattam, hamar belátta, hogy jobban jár ha aláveti magát a címke fóbiámnak.
2014. június 10., kedd
A lila árnyalatai
A színeket ennyi idősen már minden valamirevaló mintagyerek ismeri (lásd például a nővérem). Én nem. Illetve felfedeztem a lilát, és szerelem volt első (na jó sokadik) látásra.
Ezt gondolják a szüleim. Az igazság azonban az, hogy mivel gyönyörűen, egy kis arisztokratikus felhanggal tudom kimondani hogy "lila", s elsőre meg is értik igyekszem minél többször kiélvezni a megértettség örömét. Természetesen tisztában vagyok a színekkel, de sokkal izgalmasabb őket két nagy csoportra osztani. Lila és nem lila. Így nevezem nevén újabban a színeket.
Nem csak ezzel bírom felidegesíteni anyámat, a napokban egy sima délutáni altatás is kudarcba fulladt anya hisztije miatt. Igen, ő állt neki toporzékolni, mert besokallt a rigolyámtól miszerint Boribontól, Kipp-kopp-on és Micimackón át az állatmesékig minden történet szereplőit családunk tagjaival kell helyettesítenie. Nem sokkal szórakoztatóbb? Főleg, hogy természetesen a főszereplő mindig Csenge. Fellázadt, és lenyomta nekem Boribon vulgáris változatát nem kihagyva egyetlen undorító testnedvet és emésztési mellékterméket sem. Én ezt hangos kacajokkal díjaztam így került elég nagy blamába, mert most amellett hogy Csenge legyen a főszereplő alap elvárás részemről minimum egy puki elsütése a történetekben.
Azért előbb utóbb kidől, elalszik és kezdhetem a sutyorgást a paplan alatt az igazi (anya szerint képzeletbeli) barátaimmal. Persze igyekszem nem túl feszíteni a húrt nehogy úgy járjak mint Jenő. Nyúl pajtás sem fogadott szót. Felfedezett egy menekülő útvonalat a kerítés alatt, és miután a szomszéd napi rendszerességgel, egyre szaporodó karmolásokkal és egyre csökkenő lelkesedéssel gyűjtötte be, anya kimondta az ítéletet, hogy mennie kell. Mindenki szépen elköszönt tőle s elvitték. Így nem fog eldőlni családtagjaim vitája Jenő, Betyár avagy Puszedli nemét illetően.
A hosszú hétvégét Almádiban töltöttük, amit a nyár főpróbájaként értelmezve végig lustálkodtunk. Jó, apa és Réka lenyomott egy futamot a sárkányhajóversenyen, Csongor csapata pedig a bajnokság legfontosabb meccsét nyerték meg, ja és apa kétszer megmászta a megyehegyet is biciklivel, de hát ő így szokott pihenni. Én részemről kihoztam a maximumot ebből a pár napból: sok fürdés, sok homokozás, kevés meggyszedés és nagyon kevés alvás.Az idei első szúnyogok pedig, tovább mélyítették a szakadékot köztem és a hatlábúak között. Rettenetesen rosszul tűröm a viszketést!!!
Ezt gondolják a szüleim. Az igazság azonban az, hogy mivel gyönyörűen, egy kis arisztokratikus felhanggal tudom kimondani hogy "lila", s elsőre meg is értik igyekszem minél többször kiélvezni a megértettség örömét. Természetesen tisztában vagyok a színekkel, de sokkal izgalmasabb őket két nagy csoportra osztani. Lila és nem lila. Így nevezem nevén újabban a színeket.
Nem csak ezzel bírom felidegesíteni anyámat, a napokban egy sima délutáni altatás is kudarcba fulladt anya hisztije miatt. Igen, ő állt neki toporzékolni, mert besokallt a rigolyámtól miszerint Boribontól, Kipp-kopp-on és Micimackón át az állatmesékig minden történet szereplőit családunk tagjaival kell helyettesítenie. Nem sokkal szórakoztatóbb? Főleg, hogy természetesen a főszereplő mindig Csenge. Fellázadt, és lenyomta nekem Boribon vulgáris változatát nem kihagyva egyetlen undorító testnedvet és emésztési mellékterméket sem. Én ezt hangos kacajokkal díjaztam így került elég nagy blamába, mert most amellett hogy Csenge legyen a főszereplő alap elvárás részemről minimum egy puki elsütése a történetekben.
Azért előbb utóbb kidől, elalszik és kezdhetem a sutyorgást a paplan alatt az igazi (anya szerint képzeletbeli) barátaimmal. Persze igyekszem nem túl feszíteni a húrt nehogy úgy járjak mint Jenő. Nyúl pajtás sem fogadott szót. Felfedezett egy menekülő útvonalat a kerítés alatt, és miután a szomszéd napi rendszerességgel, egyre szaporodó karmolásokkal és egyre csökkenő lelkesedéssel gyűjtötte be, anya kimondta az ítéletet, hogy mennie kell. Mindenki szépen elköszönt tőle s elvitték. Így nem fog eldőlni családtagjaim vitája Jenő, Betyár avagy Puszedli nemét illetően.
A hosszú hétvégét Almádiban töltöttük, amit a nyár főpróbájaként értelmezve végig lustálkodtunk. Jó, apa és Réka lenyomott egy futamot a sárkányhajóversenyen, Csongor csapata pedig a bajnokság legfontosabb meccsét nyerték meg, ja és apa kétszer megmászta a megyehegyet is biciklivel, de hát ő így szokott pihenni. Én részemről kihoztam a maximumot ebből a pár napból: sok fürdés, sok homokozás, kevés meggyszedés és nagyon kevés alvás.Az idei első szúnyogok pedig, tovább mélyítették a szakadékot köztem és a hatlábúak között. Rettenetesen rosszul tűröm a viszketést!!!
 |
| Réka és apa keményen dolgozik... |
 |
| ...én meg így izgulok értük a parton |
és végül íme a következő Csenge nyelv feladvány:
2014. május 26., hétfő
Beszéd,Balaton,Bakony
A gyereknap alkalmából anyukám írt már egy olyan csöpögős posztot , hogy én ezt a témát már nem ragoznám tovább.
Az én szürke hétköznapjaim nagyon zsúfoltak és abszolút a változásokról szólnak. Rájöttem hogy ha ősszel boldogulni akarok az oviban muszáj megtanulnom beszélni, így most látványos fejlődésnek indultam(oké azért nem kell nagy dolgokra gondolni, de azért 10-ből már nem csak egyszer, hanem átlagosan ötször értik meg hogy mit akarok.) A hétvégén sikerült normál állagú kakát produkálnom minimális sírással, s tettem mindezt apukámmal az almádi strand férfi vécéjében. Bár anya is örült a sikernek azért rendesen meg volt sértődve, hogy lemaradt róla. Most komolyan. Csodálkozik, hogy túlparázom a kaka-témát mikor ennyit rugózik rajta?
Az önellátás terén is nagyon jók az eredményeim. Öltöznék, vetkőznék, főznék ennék, mosnék, bicikliznék, vásárolnék, tüzet raknék és vezetnék egyedül ha hagynák.Így bátran kijelenthetem hogy fejlődésem legnagyobb kerékkötői a családom.
A Balaton mellé a Bakony is befért a hétvégén. Most Soma osztályával túráztunk, s sikerült olyan helyre eljutnunk amit még apa sem ismert, így mindenki elégedett volt.Főleg mikor az ominózus helyen, az erdő mélyén, pont a családtagok kedvenc zenekarának frontemberére bukkantunk. Mekkora esélye is volt ennek? Nekem is volt tanulság az esetből, mert életemben először láthattam Soma bátyámat megilletődöttnek, élete első rajongói fotójának készültekor.
A kirándulás végén állítólag felhőszakadásban túra volt a program, de én erről lemaradtam, mert elszundítottam apa hátán a hordozóban, s egy pulcsival letakarva vészeltem át az erőltetett menetet.
Jenő a nyúl már teljes jogú családtaggá avanzsált. Ezt azzal érdemelte ki, hogy képtelen lemondani a társadalmi kapcsolatokról és akárcsak a család gyerek tagjai, nem egy feladós fajta.Szóval, ha eltelik úgy egy nap hogy nem engedjük ki a helyéről, megoldja maga. Így menetrendszerűen szedjük össze a kert különböző pontjain, s egyszerűen nem értjük hogy a fenébe lóg meg az atombiztos bunkeréből.
Gyereknapra egyébként kaptunk egy pihent agyú ajándékot a szüleinktől, és egy új különleges Activity-t.
A 4 póló 'a kedvenc' felirattal hamar nagyon népszerűvé vált nálunk, a társast, pedig rögtön ki is próbáltuk.de új játék ide, vagy oda a fiúk szarvát még mindig nem sikerült letörni.
Az én szürke hétköznapjaim nagyon zsúfoltak és abszolút a változásokról szólnak. Rájöttem hogy ha ősszel boldogulni akarok az oviban muszáj megtanulnom beszélni, így most látványos fejlődésnek indultam(oké azért nem kell nagy dolgokra gondolni, de azért 10-ből már nem csak egyszer, hanem átlagosan ötször értik meg hogy mit akarok.) A hétvégén sikerült normál állagú kakát produkálnom minimális sírással, s tettem mindezt apukámmal az almádi strand férfi vécéjében. Bár anya is örült a sikernek azért rendesen meg volt sértődve, hogy lemaradt róla. Most komolyan. Csodálkozik, hogy túlparázom a kaka-témát mikor ennyit rugózik rajta?
Az önellátás terén is nagyon jók az eredményeim. Öltöznék, vetkőznék, főznék ennék, mosnék, bicikliznék, vásárolnék, tüzet raknék és vezetnék egyedül ha hagynák.Így bátran kijelenthetem hogy fejlődésem legnagyobb kerékkötői a családom.
A Balaton mellé a Bakony is befért a hétvégén. Most Soma osztályával túráztunk, s sikerült olyan helyre eljutnunk amit még apa sem ismert, így mindenki elégedett volt.Főleg mikor az ominózus helyen, az erdő mélyén, pont a családtagok kedvenc zenekarának frontemberére bukkantunk. Mekkora esélye is volt ennek? Nekem is volt tanulság az esetből, mert életemben először láthattam Soma bátyámat megilletődöttnek, élete első rajongói fotójának készültekor.
A kirándulás végén állítólag felhőszakadásban túra volt a program, de én erről lemaradtam, mert elszundítottam apa hátán a hordozóban, s egy pulcsival letakarva vészeltem át az erőltetett menetet.
Jenő a nyúl már teljes jogú családtaggá avanzsált. Ezt azzal érdemelte ki, hogy képtelen lemondani a társadalmi kapcsolatokról és akárcsak a család gyerek tagjai, nem egy feladós fajta.Szóval, ha eltelik úgy egy nap hogy nem engedjük ki a helyéről, megoldja maga. Így menetrendszerűen szedjük össze a kert különböző pontjain, s egyszerűen nem értjük hogy a fenébe lóg meg az atombiztos bunkeréből.
Gyereknapra egyébként kaptunk egy pihent agyú ajándékot a szüleinktől, és egy új különleges Activity-t.
A 4 póló 'a kedvenc' felirattal hamar nagyon népszerűvé vált nálunk, a társast, pedig rögtön ki is próbáltuk.de új játék ide, vagy oda a fiúk szarvát még mindig nem sikerült letörni.
 |
| Anya, Soma és a sorverseny |
 |
| Gyilkos tó a Bakonyban |
2014. május 14., szerda
A májusi ősz hozadéka
Ez a cudar idő szívás. Tegnap anyával begyújtottunk a kályhába. Én pakoltam a fát tartottam a gyufát meg minden.Pörögtem ezerrel mert így május közepén a lakásba zárva tele vagyok tettvággyal.
Nem csak én vagyok így, Jenő a nyúl szintén bezsongott. Nekifutásból rugdalja a ketrece falát, mert kevesli a szabadban tölthető időt. Anya rendszeresen megszánja és beengedi a lakásba, hogy élhessen egy kis társadalmi életet. Állítólag a nyulak nagyon jól tanítható és szobatisztaságra szoktatható lények. A mi Puszedlink(csak anya hívja Jenőnek) szerintem fajtája mintapéldánya, mert elég hamar rászokott hogy kizárólag egy helyre bogyóz. Ha rájön az ihlet a másodperc tört része alatt ugrik fel a kanapéra, s rakja ki a sormintát végig az összes párnán és pléden. A forgatókönyv már az unalomig ismételt. Jenő ugrik, anya visít, én elkapom a grabancát(grabanc elkapásban nagyon jó vagyok) és letessékelem.Jenő eltűnik, anya visít, majd rátalál a konyhaszekrény alatti komposztos tálnál, vagy a száraz kenyeres kosár mellett. Rendkívül vicces mikor egy egész kiflivel a szájában idétlen figurákkal kombinálva ugrál, s közben sorozatlövőként potyogtat ott hátul.Nem veti meg a szobai fikuszt sem, s mivel úgy néz ki semmi baja nincs a mérgező növénytől, erősen hajaz az új Szörvájver névre.
Mikor összeszedtük a fiúkat a suliban a tanítónéni figyelmeztette anyukámat, hogy a rossz idő miatt egy percet sem voltak szabad levegőn a kölkök, amit egyébként felesleges volt mondania mert mély nyomokat hagyott az arcán. Mivel Csongor cimborája is velünk tartott, így anya elkezdte törni a fejét hogy mivel lehetne lekötni a szabad gyököket. Amatőr módon csokis keksz sütést tervezett délutáni mókának, de ez nemhogy a fiúkat, de most még engem sem izgatott.Mármint a sütés, a süti eltüntetésben természetesen aktívak és bámulatos gyorsak voltunk. Végül anya beadta a derekát a fiúknak(nem mintha engedélyt kértek volna), és a szoba egy perc alatt amerikai focipályává alakult. Engem is bevettek a játékba (próbáltak volna kihagyni), s így büszkén kijelenthetem, hogy sikerült elsajátítanom a szabályokat.Cseppet sem voltam megilletődve s gyönyörű passzokat és birkózásokat produkáltam. Mi küzdöttünk ezerrel, anya fotózott bőszen, s tényleg szép emlékké válhatott volna, ha Somának nem sikerül begyűjteni egy már elég rég esedékes orrsérülést. (Az orrára ugyanis aránylag régen sérült le).
A baleset elég nagy pánikot keltett szüleim körében és dilemmák sorozatát indította: Vajon tört, repedt, vagy csak bedagadt? Ügyelet, vagy fagyasztott borsó? A orra vége lila vagy csak koszos? Én simogatással és sok sok orra puszival szálltam be és igyekeztem hasonlóan aggodalmas képet vágni mint a többiek. Még soha nem volt olyan népszerű Soma mint ma reggel. Minden családtag az ő orrszerkezetét nézegette tovább duzzasztva a dilemmát, a ferde vagy nem ferde kérdéssel.Bátyám pedig Cyrano-t meghazudtoló büszkeséggel és "ha én ezt a klubban elmesélem" ábráztattal vonult iskolába.
Nem csak én vagyok így, Jenő a nyúl szintén bezsongott. Nekifutásból rugdalja a ketrece falát, mert kevesli a szabadban tölthető időt. Anya rendszeresen megszánja és beengedi a lakásba, hogy élhessen egy kis társadalmi életet. Állítólag a nyulak nagyon jól tanítható és szobatisztaságra szoktatható lények. A mi Puszedlink(csak anya hívja Jenőnek) szerintem fajtája mintapéldánya, mert elég hamar rászokott hogy kizárólag egy helyre bogyóz. Ha rájön az ihlet a másodperc tört része alatt ugrik fel a kanapéra, s rakja ki a sormintát végig az összes párnán és pléden. A forgatókönyv már az unalomig ismételt. Jenő ugrik, anya visít, én elkapom a grabancát(grabanc elkapásban nagyon jó vagyok) és letessékelem.Jenő eltűnik, anya visít, majd rátalál a konyhaszekrény alatti komposztos tálnál, vagy a száraz kenyeres kosár mellett. Rendkívül vicces mikor egy egész kiflivel a szájában idétlen figurákkal kombinálva ugrál, s közben sorozatlövőként potyogtat ott hátul.Nem veti meg a szobai fikuszt sem, s mivel úgy néz ki semmi baja nincs a mérgező növénytől, erősen hajaz az új Szörvájver névre.
Mikor összeszedtük a fiúkat a suliban a tanítónéni figyelmeztette anyukámat, hogy a rossz idő miatt egy percet sem voltak szabad levegőn a kölkök, amit egyébként felesleges volt mondania mert mély nyomokat hagyott az arcán. Mivel Csongor cimborája is velünk tartott, így anya elkezdte törni a fejét hogy mivel lehetne lekötni a szabad gyököket. Amatőr módon csokis keksz sütést tervezett délutáni mókának, de ez nemhogy a fiúkat, de most még engem sem izgatott.Mármint a sütés, a süti eltüntetésben természetesen aktívak és bámulatos gyorsak voltunk. Végül anya beadta a derekát a fiúknak(nem mintha engedélyt kértek volna), és a szoba egy perc alatt amerikai focipályává alakult. Engem is bevettek a játékba (próbáltak volna kihagyni), s így büszkén kijelenthetem, hogy sikerült elsajátítanom a szabályokat.Cseppet sem voltam megilletődve s gyönyörű passzokat és birkózásokat produkáltam. Mi küzdöttünk ezerrel, anya fotózott bőszen, s tényleg szép emlékké válhatott volna, ha Somának nem sikerül begyűjteni egy már elég rég esedékes orrsérülést. (Az orrára ugyanis aránylag régen sérült le).
A baleset elég nagy pánikot keltett szüleim körében és dilemmák sorozatát indította: Vajon tört, repedt, vagy csak bedagadt? Ügyelet, vagy fagyasztott borsó? A orra vége lila vagy csak koszos? Én simogatással és sok sok orra puszival szálltam be és igyekeztem hasonlóan aggodalmas képet vágni mint a többiek. Még soha nem volt olyan népszerű Soma mint ma reggel. Minden családtag az ő orrszerkezetét nézegette tovább duzzasztva a dilemmát, a ferde vagy nem ferde kérdéssel.Bátyám pedig Cyrano-t meghazudtoló büszkeséggel és "ha én ezt a klubban elmesélem" ábráztattal vonult iskolába.
 |
| touchdown |
 |
| egy profi labdaátvétel |
 |
| szerintem egyenrangú félként küzdöttem |
 |
| labda szerzés |
 |
| kicsi a rakás |
 |
| a csapat |
2014. május 8., csütörtök
Beszóltam anyámnak
Vannak olyan napok mikor az ember lánya úgy érzi övé a világ. Gyeplő a kézben, összes akarat 95 cm dacba csomagolva, önbizalom és huncutság betárazva. Ilyen napom volt tegnap.Csak erről anyámat senki nem tájékoztatta előre. Hát mit mondjak elég rosszul vette az akadályokat.
Oké eléggé le van amortizálva, lévén az öt perces szopis altatásokat felváltotta a néha több mint egy órán át tartó altatási rítus délután és este is. A konkrét elalvási forgatókönyvön még dolgozunk.Én igyekszem a 628 mesétől kezdve, az idétlen és a nem annyira idétlen gyerekdalokon és a felhúzható zenélőjáték 411-szeres újraindításán át, az anya hasán ringatózásig mindent belesűríteni a ceremóniába, de sajnos anyám mint rendezőasszisztens rendesen megvágja a műsort.
Az ominózus napon már a reggelinél kóstolgattam szülőmet, majd az öltözésnél is feszegettem a határokat.Egyébként az egész azért van, mert mivel lemondtam a szopiról, szerintem jogosan elvárhatom hogy nagykorúként kezeljenek, ami azzal jár ugye, hogy én választom ki a toalettem és teljesen egyedül öltözködöm, étkezem, törlöm ki a seggemet, ülök fel anya biciklijére, veszem fel a bukómat, s kötöm be magam.Locsolom a virágot, keverem a rántást, rendezem a nyulat s kezelem a mosógépet. Kerül amibe kerül.
Mint már említettem anya kissé leharcolt állapotban van, így nem vette a reggeli jeleket s simán betervezett egy vásárolgatós, ügyintézős délelőttöt. Nem részletezem a műsort, de anyánál valahol a parkolóban lévő '32 betonpillér fenekemmel érintése' játék és a 'hogy sikerült majdnem könyvet lopnom' móka között szakadt el a cérna. Mint tudjuk nem a következetességéről híres, így nem vettem komolyan a fenyegetőzéseit, de meg kellett állapítanom, hogy van az a szitu mikor bizony ő is bekeményít.S vazze' tényleg nem kaptam meg a rágót az autóban! Csatakosra üvöltöttem magam míg hazaértünk, majd folytattam az autósülésbe szíjazva, amíg anya szép komótosan behurcolkodott s a pillája sem rebbent. Mikor végre kiszabadított berohantam a házba levetettem magam s zokogtam úgy, ahogy csak Csipkerózsika tud a baldachinos ágyban. Mikor elfáradtam megkérdeztem anyát:
- "Jéka??" Réka nincs itthon.-válaszolta. "Apa?"- próbálkoztam legörbülő szájjal. "Apa dolgozik" -jött a válasz. Mikor megértettem, hogy a családunk egy olyan tagja sem tud a segítségemre sietni, aki magasabb anyánál kezembe vettem a bosszúmat és fennhangon közöltem: kaka anya! Mire az értetlen: - Kakilni kell?
Erre én: Nem. Anya kaka!! S anyám elnyúlt ábrázatát látva nyomtam egy könnytől maszatos elégedett vigyort.Nem is olyan haszontalan ez a verbális kommunikáció.
Oké eléggé le van amortizálva, lévén az öt perces szopis altatásokat felváltotta a néha több mint egy órán át tartó altatási rítus délután és este is. A konkrét elalvási forgatókönyvön még dolgozunk.Én igyekszem a 628 mesétől kezdve, az idétlen és a nem annyira idétlen gyerekdalokon és a felhúzható zenélőjáték 411-szeres újraindításán át, az anya hasán ringatózásig mindent belesűríteni a ceremóniába, de sajnos anyám mint rendezőasszisztens rendesen megvágja a műsort.
Az ominózus napon már a reggelinél kóstolgattam szülőmet, majd az öltözésnél is feszegettem a határokat.Egyébként az egész azért van, mert mivel lemondtam a szopiról, szerintem jogosan elvárhatom hogy nagykorúként kezeljenek, ami azzal jár ugye, hogy én választom ki a toalettem és teljesen egyedül öltözködöm, étkezem, törlöm ki a seggemet, ülök fel anya biciklijére, veszem fel a bukómat, s kötöm be magam.Locsolom a virágot, keverem a rántást, rendezem a nyulat s kezelem a mosógépet. Kerül amibe kerül.
Mint már említettem anya kissé leharcolt állapotban van, így nem vette a reggeli jeleket s simán betervezett egy vásárolgatós, ügyintézős délelőttöt. Nem részletezem a műsort, de anyánál valahol a parkolóban lévő '32 betonpillér fenekemmel érintése' játék és a 'hogy sikerült majdnem könyvet lopnom' móka között szakadt el a cérna. Mint tudjuk nem a következetességéről híres, így nem vettem komolyan a fenyegetőzéseit, de meg kellett állapítanom, hogy van az a szitu mikor bizony ő is bekeményít.S vazze' tényleg nem kaptam meg a rágót az autóban! Csatakosra üvöltöttem magam míg hazaértünk, majd folytattam az autósülésbe szíjazva, amíg anya szép komótosan behurcolkodott s a pillája sem rebbent. Mikor végre kiszabadított berohantam a házba levetettem magam s zokogtam úgy, ahogy csak Csipkerózsika tud a baldachinos ágyban. Mikor elfáradtam megkérdeztem anyát:
- "Jéka??" Réka nincs itthon.-válaszolta. "Apa?"- próbálkoztam legörbülő szájjal. "Apa dolgozik" -jött a válasz. Mikor megértettem, hogy a családunk egy olyan tagja sem tud a segítségemre sietni, aki magasabb anyánál kezembe vettem a bosszúmat és fennhangon közöltem: kaka anya! Mire az értetlen: - Kakilni kell?
Erre én: Nem. Anya kaka!! S anyám elnyúlt ábrázatát látva nyomtam egy könnytől maszatos elégedett vigyort.Nem is olyan haszontalan ez a verbális kommunikáció.
2014. május 5., hétfő
Valami elkezdődött és valami véget ért
Elfogyott a türelem és a hit abban, hogy valaha magamtól megtanulok beszélni.
Anya elcipelt egy talpmasszőrhöz és egy "miért nem beszél már ez a gyerek" specialistához a nevelési tanácsadóba. Mindkettő nagyon hasznos és tanulságosnak bizonyult mind nekem mind anyámnak. A talpmasszás nagggggyon király! Bár az elején bizalmatlan voltam de pár perc alatt ellazultam annyira, hogy kezemet a tarkóm alá fektetve nyúltam el anya ölében és totálisan nyugton maradtam fél órán át. A logopédus pedig megállapította hogy milyen ügyes és okos vagyok, s hogy nagyon jó az út amin haladok, csak úgy kb másfél év lemaradással. Oké ezt nélküle is tudtuk, de most hogy már papírunk van róla hogy megkésett beszédfejlődésű vagyok, valahogy mindenki boldogabb.
Az őszi ovi kezdésig minden héten járni fogok egy nénihez aki azt hiszi majd azt fogom tenni amit ő akar, és akkor elhagyom a csengenyelvet amibe már annyi energiát fektettem. Most az van hogy anya megijedt, hogy nem marad nyoma a hamarosan holt nyelvvé vált halandzsámnak, így bőszen nekiállt ha nem is írásos, de a digitális emlék gyártásnak.
Szüleim is kaptak feladatot miszerint törekedniük kellene arra, hogy lassan artikulálva rám koncentrálva egyszerű mondatokban beszéljenek hozzám:)))). Na ez nekem is új lesz, tudniillik bár elég széles a kommunikációs eszköztáruk vagyis a suttogástól az artikulátlan üvöltésig sokféle színes módon képesek az információ átadásra, de a lassú artikulált beszéd egyszerű mondatokban nekik is kemény feladat. Vagy a "kuss legyen!" annak számít? Mert tegnap mikor a női kézilabda BL döntőt néztük ezt rendszeresen megkaptam.
Van még egy, számomra tragédiával felérő következménye ennek az egész nevelési tanácsadósdinak. Anya kapott egy hosszú kérdőívet amit ki kellett töltenie a fejlődésemről. Mikor már az első kérdésnél, hogy mennyi volt a születési súlyom elakadt, pironkodva kérte a logopédust, hogy had töltse ki otthon. Este aztán nekiült, s a kérdésnél hogy hány hónapos koromig szopiztam, először leírta, hogy 31 hónapos vagyok és még mindig élek vele. Majd mikor visszaolvasta elborzadt, az asztalra csapott(nem csak képletesen), a szemembe nézett, és lassan artikuláltan egyszerű mondatba szedve közölte velem: Eljött az idő kisasszony! És én pár perc múlva az ágyban fekve megértettem hogy ez mit jelent. Kisebb megszakításokkal kb 40 percig sirattam a babakoromat. Majd sajnáltam magam hangosan, sírtam, könyörögtem, hízelegtem szóval megadtam a módját, de úgy este 11 körül látva az eltökéltséget anyukám szemében feladtam.Azért ő is megsiratta kicsit az elválást, de lehet hogy csak a megkönnyebbülésnek és, a korlátlan kávé és alkolhol fogyasztás ígéretét rejtő szabadságnak szóltak a könnyek Mivel jó a felfogásom és fárasztó is az állandó ellenkezés másnap már csak egy órán át tartott az altatásom. Most a negyedik napon túl azért még minden alvás előtt megkérdezem "cici?", de ez inkább már csak a rituálé része és én csodálkoznék legjobban ha igen lenne a válasz. Szóval itt a vége.A harcot feladtam, beálltam a sorba, vagy ha úgy tetszik betörtem.......
Anya elcipelt egy talpmasszőrhöz és egy "miért nem beszél már ez a gyerek" specialistához a nevelési tanácsadóba. Mindkettő nagyon hasznos és tanulságosnak bizonyult mind nekem mind anyámnak. A talpmasszás nagggggyon király! Bár az elején bizalmatlan voltam de pár perc alatt ellazultam annyira, hogy kezemet a tarkóm alá fektetve nyúltam el anya ölében és totálisan nyugton maradtam fél órán át. A logopédus pedig megállapította hogy milyen ügyes és okos vagyok, s hogy nagyon jó az út amin haladok, csak úgy kb másfél év lemaradással. Oké ezt nélküle is tudtuk, de most hogy már papírunk van róla hogy megkésett beszédfejlődésű vagyok, valahogy mindenki boldogabb.
Az őszi ovi kezdésig minden héten járni fogok egy nénihez aki azt hiszi majd azt fogom tenni amit ő akar, és akkor elhagyom a csengenyelvet amibe már annyi energiát fektettem. Most az van hogy anya megijedt, hogy nem marad nyoma a hamarosan holt nyelvvé vált halandzsámnak, így bőszen nekiállt ha nem is írásos, de a digitális emlék gyártásnak.
Szüleim is kaptak feladatot miszerint törekedniük kellene arra, hogy lassan artikulálva rám koncentrálva egyszerű mondatokban beszéljenek hozzám:)))). Na ez nekem is új lesz, tudniillik bár elég széles a kommunikációs eszköztáruk vagyis a suttogástól az artikulátlan üvöltésig sokféle színes módon képesek az információ átadásra, de a lassú artikulált beszéd egyszerű mondatokban nekik is kemény feladat. Vagy a "kuss legyen!" annak számít? Mert tegnap mikor a női kézilabda BL döntőt néztük ezt rendszeresen megkaptam.
Van még egy, számomra tragédiával felérő következménye ennek az egész nevelési tanácsadósdinak. Anya kapott egy hosszú kérdőívet amit ki kellett töltenie a fejlődésemről. Mikor már az első kérdésnél, hogy mennyi volt a születési súlyom elakadt, pironkodva kérte a logopédust, hogy had töltse ki otthon. Este aztán nekiült, s a kérdésnél hogy hány hónapos koromig szopiztam, először leírta, hogy 31 hónapos vagyok és még mindig élek vele. Majd mikor visszaolvasta elborzadt, az asztalra csapott(nem csak képletesen), a szemembe nézett, és lassan artikuláltan egyszerű mondatba szedve közölte velem: Eljött az idő kisasszony! És én pár perc múlva az ágyban fekve megértettem hogy ez mit jelent. Kisebb megszakításokkal kb 40 percig sirattam a babakoromat. Majd sajnáltam magam hangosan, sírtam, könyörögtem, hízelegtem szóval megadtam a módját, de úgy este 11 körül látva az eltökéltséget anyukám szemében feladtam.Azért ő is megsiratta kicsit az elválást, de lehet hogy csak a megkönnyebbülésnek és, a korlátlan kávé és alkolhol fogyasztás ígéretét rejtő szabadságnak szóltak a könnyek Mivel jó a felfogásom és fárasztó is az állandó ellenkezés másnap már csak egy órán át tartott az altatásom. Most a negyedik napon túl azért még minden alvás előtt megkérdezem "cici?", de ez inkább már csak a rituálé része és én csodálkoznék legjobban ha igen lenne a válasz. Szóval itt a vége.A harcot feladtam, beálltam a sorba, vagy ha úgy tetszik betörtem.......
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)